civil

2019.09.12. 11:32

Több volt, mint falunap

Ezen a napon jó érzés volt acsádinak lenni, legyen bár az ember helyi lakos, elszármazott vagy meghívott vendég. Az idei falunap egy kicsit más, több és rendhagyóbb volt a megszokottnál.

Civil Tudósítónktól

Fotó: VN/Németh Péterné

- A mai napon nem egy helyet, hanem egy közösséget, annak élő hagyományait jöttünk ünnepelni – mondta Kranczné dr. Kovács Bernadett polgármester köszöntőjében. – A falunap lehetőséget ad nekünk, hogy átérezzük, milyen a közösség részének lenni. Erősíti az összetartozásunkat, megmutatja, hogy van múltunk, amire büszkék lehetünk, és van jövőnk, amiért érdemes dolgozni és együttműködni.

A továbbiakban az Acsád Községért Díjak átadása következett. Díjat kapott Komonczky István vállalkozó, Kelbert Krisztina történész, múzeológus, Körmendi Bence, a Falco játékosa, valamint Takács Péter, az Acsád- Meszlen Sportegyesület Elnöke.

Fotó: VN/Németh Péterné

A megható díjátadó után volt operettgála az Orfeum Vándorszínpad előadásában, majd a Capito Gitárklub zenei műsora következett. A falunapi lakoma után Táncdalfesztivál csendült fel a Csillag Musical Társulat előadásában. A helyi Lányok-Asszonyok csapata – becenevükön: „Sokk”- idén két felvonásban, ismét teljes erőbedobással szórakoztatta a közönséget. Először egy spanyolos flamenco jellegű táncot adtak elő, majd charleston táncukkal néhány percre az Egyesült Államokbeli Charleston városává változtatták Acsádot. A tánc legjellemzőbb lépése a kis édes kacsázás: a lábfej elejének befelé, a sarkok kifelé fordításával csavart lépés. Mindkét tánc rendkívül látványos volt, nem csoda, hogy a nézők az idei műsorukat is visszatapsolták.

A falunapi bálra a Jambo bulizenekar fergeteges fellépése hangolta rá a közönséget, amit tombolahúzás követett. A falunapi mulatság a MEGA zenekar fellépésével, hajnalig tartó bállal zárult.

Civil/Bauxberger Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!