Ügyészség

2019.08.06. 09:15

Vádat emeltek a vasi férfi ellen, aki agancsvásárlás során lőtt rá az eladó félre Kámnál

A gyanúsított egy agancsot akart megvásárolni, majd mikor az eladó fél odaért autójával, rálőtt.

vaol.hu

Fotó: Illusztráció!

Mint ahogy arról beszámoltunk, egy 23 éves Vas megyei lakos többször is rálőtt egy férfira a 8-as út mentén, Kám és Szemenye közelében. A gyanúsított 2018. szeptember 9. napján hívta fel a sértettet azzal, hogy tudna agancsot eladni a részére, ekkor álnéven mutatkozott be neki. Telefonon megbeszélték, hogy másnap hol találkoznak.

Amikor a gyanúsított megérkezett a megbeszélt helyre, észlelte, hogy ott áll egy idegen autó, emiatt az erdőben keresett egy másik helyet, és a sértettet telefonon oda irányította. A gyanúsított kezében a puskával egy bokor mögé rejtőzött, és amikor a sértett kiszállt az autójából, rögtön rálőtt. Az első lövés is eltalálta a sértettet, azonban a gyanúsított még kétszer lőtt a menekülő sértettre, majd négyszer az autóra is, amelyben a sértett felesége bent tartózkodott. A nyomozó hatóság már az elkövetés napján őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A Vas Megyei Főügyészség az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban:

A vád szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetéséhez az egyik online piactéren vásárolt egy

kispuskát hangtompítóval, majd a lőfegyverhez egy vadászboltban távcsövet is vett. A

vádlottnak nem volt a lőfegyver megvásárlásához, tartásához engedélye. A vádlott 2018

szeptemberében felhívta a sértettet, akinek álnéven mutatkozott be, hogy tud neki agancsot

értékesíteni, és megbeszélték, hogy hol találkoznak.

A vádlott meglátta, hogy a megbeszélt helyen egy másik autó áll, ezért a támadás

végrehajtására egy másik helyet keresett, és telefonon odairányította a sértettet. A vádlott

tudta, hogy a sértettet a felesége is elkíséri, mert ezt megkérdezte tőle.

A vádlott az új találkozási hely közelében elrejtőzött, és amikor a helyszínre megérkező

sértett kiszállt a gépkocsiból három célzott lövést adott le rá. A lövések a sértett fejét, arcát és jobb válltájékát találták el.

A sértett a gépkocsival menekülni kezdett a helyszínről. A vádlott hallotta, hogy az autóban

sikoltozik a sértett felesége, ennek ellenére további négy célzott lövést adott le az autó

utasterére. A lövések következtében a gépkocsi több ablaka betörött, egy lövedék pedig a jobb első ülés fejtámláján haladt át.

A sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg a felesége, aki a gépkocsi jobb első ülésén ült, a lövések hangjára lecsúszott az ülésen, így a lövedékek mellette haladtak el. A leadott lövések a sértett és a felesége esetében is alkalmasak voltak a halálos eredmény létrehozására.

A Vas Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházban

végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A Vas Megyei Főügyészség úgynevezett mértékes indítványt is tett a vádiratban és abban az

esetben, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését elismeri, lemond a

tárgyaláshoz való jogáról, 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés

kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában