Értéktől az élményig

2019.06.12. 17:30

Vas megyei értékeket mutattak be Erdélyben a Székelyföldön

Értékturizmus Hargita és Vas Megyében címmel rendeztek konferenciát Csíkszeredában a megyei tanácson vasi szakemberek részvételével.

VN

Dr. Palotai Péter, Zágorhidi Czigány Balázs, Kevy Albert, Tausz István a csíkszeredai rendezvényen

Fotó: Merklin Tímea

– Sok azonos van bennünk a magyarságunk mellett, sok erdélyi választja Vas megyét, ennek oka az, hogy az Őrség, a Kőszeg-hegyalja hasonló tájélményt nyújt, vagyis az emberek nem is megyét, hanem tájélményt választanak – mondta Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

Tausz István, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke a hungarikum törvény értelmében hat éve megkezdett, alulról felfelé építkező munka lényegét vázolta. Az értéktárak létrehozása nem kötelező, hanem vállalt feladatként jelenik meg a települések életében. A határon átívelő, több szinten folyó építkezésben az egyedi értékeiket ismerő, becsülő közösségekre lehet számítani, bízva a minden ember szívében lévő iránytűben, ami jelzi, mik azok természeti, történelmi, szellemi és tárgyi kincsek, amelyek hozzájárulnak az identitásukhoz.

Dr. Palotai Péter, Zágorhidi Czigány Balázs, Kevy Albert, Tausz István a csíkszeredai rendezvényen
Fotó: Merklin Tímea

Kevy Albert, Vas Megyei Turizmus Szövetség alelnöke megkülönböztette az értékrendet az értéktrendtől, hangsúlyozva, hogy az igazi értékek mindig tartósak, és viszonyítási pontok, hogy harmóniát teremtünk-e vagy diszharmóniát. A turizmusban legfontosabb az élménykeresés, és meghatározó az értékek meglelése. A turisztikai vonzerőt úgy határozta meg, mint a helyi társadalom által megőrzött és megfelelően interpretált értékek összességét, mindazt, ami miatt a turista útra kel, és amihez az alapszükségleteket kielégítő, illetve az azokon túlmutató minőségi szolgáltatások hozzárendelhetők.

Merklin Tímea újságíró, a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja a Hegyháton diákok bevonásával végzett falukutatásokról beszélt, azzal a tanulsággal, hogy még az elöregedő, lecsökkent aktivitású falvakban is lehet találni értékeket, élményeket. A meglévő, ismert (látható, látogatható) értékek mellett feltárhatók a helyi emlékezetben élő hagyományok, szokások: a kézművestechnikáktól az ételreceptek titkain át a népi és vallási énekekig.

A fiatalok és az idősek találkozása nemcsak a helyiek azonosságtudatának erősítéséről szólt, hanem a diákok magáraébredéséről is, akik (más) falvakból jöttek, ahol ugyanilyen értékes lehet a két lábon hordozott tudás. Zágorhidi Czigány Balázs történész, a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja a vasi kultúrtájat meghatározó épített örökségről tartott előadást, amelynek látványos elemei nemcsak történelmileg fontosak, hanem az identitásképzés szempontjából is. A műemléki gazdagságot a szombathelyi római hagyatéktól a késő középkori Kőszeg városképéig rajzolta meg, beleértve a ma már határokon kívül eső várakat, templomokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában