ne maradj le!

2019.08.25. 08:48

Vasárnapi program a Savaria Karneválon – Folyamatosan új információkkal jelentkezünk!

Vasárnap is kilátogatna a Savaria Történelmi Karneválra? Mutatjuk a programot, és folyamatosan új információkkal frissítjük cikkünket!

vaol.hu

A szombat esti felvonulás félbe maradt a vihar miatt, a tömeget visszafordították. A felvonulást vasárnap 10.30-kor tartják meg, így a program módosult. A karnevál hivatalos oldalán a szervezők megosztották a módosult programot:

Claudius-különkiadás

Majdnem olyan volt, mint egy flashmob, és mégis: aki vasárnap 11 előtt néhány perccel érkezett, az már menthetetlenül lemaradt a WSSZ karneváli különkiadásáról, amelyet meglepetésnek szánt a társulat – Jordán Tamás, Orosz Róbert, Endrődy Krisztián, Jámbor Nándor és a tudományos háttérember, Katona Attila – a megyeháza udvarán. A kapu bezárult, kitették a megtelt táblát, marcona őrző-védő némán mondta, hogy tapodtat se tovább. Hiába: résen kell lenni. Itt aztán nem volt kiskapu.

Claudius szerepében Jordán Tamás tűnt föl a színen: van gyakorlata. 2003-ban ő játszotta a Ferences-kertben (akkor még nem volt Történelmi Témapark) a dadogó városalapítót a Claudius-játékban (szerzője Hamvai Kornél). Ott, a 2003-as Claudius-játékban vetődött föl az a csodálatos gondolat, hogy nincs mese – végre szembe kell nézni a békével. És elkezdeni Savariát fölépíteni (lásd még! kőtenger a pusztában).

Aztán volt 2012-ben ugyanitt, a megyeháza udvarán kitelepített Császárok napja is – a WSSZ klubsorozatából újabb epizód -, abban még színre léphetett Hollósi Frigyes, aki sok szép pillanatot szerzett a szombathelyi közönségnek. Már azzal is, ha csak megjelent. Ha ott volt. Úgyhogy ennek a mostani különös és random Claudius-különkiadásnak az alkalmából rá, Hollósi Frigyesre emlékezünk. Ha úgyis az volt az alapkoncepció, hogy a játékosok Claudius emlékezetének nyomába erednek. Hogy emlékeznek-e még rá errefelé – elvégre a városalapítás óta eltelt 2000 év. Majdnem.

 

 

Időjárás

Az OMSZ előrejelzései szerint vasárnap egész nap felhős lesz a szél, számíthatunk záporesőre, zivatarra, amihez ráadásul még élénk szél is társulhat. A hőmérséklet 18 °C és 28°C között alakul a nap folyamán.

14.00

Mint a hétvége minden napján, úgy délután kettőtől ma is a gyermek néptáncegyüttesek vették birtokba a Magyar Udvart (Berzsenyi tér). Ottjártunkkor a kőszegi kötődésű Ungaresca Táncegyüttes fiataljai rúgták a port, utánuk fellépett még a Szombathelyi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportjai is. Mindkettejük előadását a harmincöt éves Boglya Népzenei Együttes zenészei kísérték. A fiatalok bemutatkozóinak végeztél fél hattól színpadra lép a Koprive Tamburazenekar, szintén velük és a Gradisce Horvát Kulturális Egyesület Táncosaival horvát táncházban vehetnek részt az érdeklődők.

16.00

Élőben jelentkeztünk a Vas Népe-stand elől

Vasárnap délután ismét hősökkel találkozhattak azok a gyerekek, akik ellátogattak a Vas Népe standjának mesekuckójába. Az első mesélő, Somogyi Zoltán nemcsak mesélt, hanem különféle vadászati kürtjeleket is bemutatott a gyerekeknek, apró, hátizsákban is hordható vadászkürtjén. Ő ugyanis vadász, ezen felül pedig a Vas Megyei Vadászkürt Egyesület alapító tagja. Sokat beszélgetett a gyerekekkel arról, mit is tudnak a vadászok munkájáról, és a bátrabbak a duplacsövű, félautomata sörétes puskáját is a kezükbe vehették. Zoltán egyébként a Cop és Copper című mesét olvasta fel még abból a régi könyvből, amiből neki meséltek a szülei. A történet egy kutya és egy róka barátságáról szólt.

 

A sorozat utolsó meséje újszerű elemet hozott: két katona ugyanis szerepjáték-szerűen, egymásnak felelgetve olvasta fel a Kőleves című tanulságos történetet. Vass Lajos főhadnagy és Németh Mercédesz őrmester a 83-as számú Poppr Emil területvédelmi zászlóalj képviseletében érkeztek, és mint minden katonai feladatra, úgy a mesemondásra is alaposan felkészültek. A szerepjátékot jóelőre begyakorolták, hogy ne okozzanak csalódást a mesét tátott szájjal hallgató aprónépnek. Megígérték, máskor is szívesen eljönnek, ha éppen ilyen feladatra kapnak felkérést.

Civil korzó

A Szent Márton utcai civil korzó pavilonjainál ma is rengeteg volt a kíváncsi nézelődő. A nap a zenés, táncos hangszeres bemutatóké volt: délelőtt egyedileg hangolt rezgőnyelves dobokról beszélgethettek Bári Valterrel az ütemek szerelmesei, de a nap további részére is jócskán kijutott a dobokból: bemutatkozott a Szent Vid-i táltosdob csoport, délután öt órától pedig fellép majd a Vadvágány rockegyüttes. Aki lágyabb dallamokra vágyott, délután három órától Tóth Dániel fellépését követhette figyelemmel. A táncok kedvelői salsa és hastáncbemutatókon vehetnek részt. Fél háromtól fellépett a Mira Orient Art hastáncegyüttes, akik ügyes mutatványaikkal vették le a lábukról a nézőket: egyik táncosuk szablyát egyensúlyozott előbb a csípőjén majd a feje tetején és úgy táncolt. Ügyességi feladatokban sem volt hiány a civilek standjainál: az oszkói Hegypásztor Körnél kirakósozhattunk és megpróbálhattuk kibogozni a fakanálból készült ördöglakatot.

A Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületénél kipróbálhattuk, milyen pár percre vaknak lenni: a vállalkozó kedvűeknek tapintás alapján kellett kitalálnia, milyen tárgyat tartanak a kezükben. Mint minden nap, ma is kint volt megyénk két állatvédő egyesülete is: az Állatvédők Vasi egyesületénél kölyök- és felnőtt kutyákat szeretgethettek meg az állatbarátok, ha a standon kipakolt plüssjátékokból vásároltunk, még adakozhattunk is nekik. Szintén kilátogatott a Fekete István Állatvédő Egyesület is, akik két új kezdeményezéssel is készültek az idén, melyekkel támogathatjuk a rászoruló kisállatokat: jelképes összegét cserébe hajfonatokat kaphatnak az adományozók. Illetve helyes kutyás feliratokkal ellátott támogatói pólóval is készültek. Mindkét új ötlet hatalmas népszerűségnek örvendett: aki fonatot szeretett volna magának, előre időpontot kellett, hogy egyeztessen, a pólóknak, melyekkel szombaton készültek, háromnegyedét értékesítették is a nap folyamán. Nagy volt a kereslet a kilátogató kutyákra is – volt, aki csak simogatta őket, de kisebb sétára is elmehettek velük. Sőt a tegnap kivitt nyolc kutyusból kettő ma reggel már új családjuknál ébredt. De hogy egy komolyabb témát is említsünk: négy Vas megyei állatvédő szervezet 16:00-tól csendes megemlékezéssel szólalt fel az állatok ellen elkövetett erőszakkal szemben.

Zeneudvar

A tegnapi viharos időjárás miatt megváltozott a mai nap menetrendje a Zeneudvarban is: a délelőttre meghirdetett kamarakoncertet – mellyel a Szombathelyi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fafúvós hangszereken játszó tanárai is diákjai örvendeztették meg az így is szép számmal összegyűlt nézőiket – délután három órakor tartották meg.

Hangsúlyozták, hogy a Karnevál tematikájával ellentétben ők nem történelmi-időrendi, sokkal inkább impulzus-utazásra invitálták meg a hallgatókat: felváltva csendültek fel barokk, illetve huszadik századi (többek között jazz és swing műfajú) zeneművek. Szintén három órától a hétvége alatt már hagyományossá vált DIY-sarok is megnyitotta kapuit, ahol ma is, mint minden nap újrahasznosított anyagokból kézműveskedhettek az érdeklődők. Este hat órakor még utoljára ifjú tehetségek fellépését tekinthetjük meg a Belső Uránia udvarban, ezzel búcsúztatva az idei évre a karneváli helyszínt.

18.52

A karnevál utolsó estéjén sem csökkent a lelkesedés, tele van a Borok utcája és a Sörtér is. Már nyoma sincs a tegnapi viharnak és a remények szerint ma tiszta is marad az ég. Habár hamarosan kezdődik a karnevál záró ceremóniája, még minden árus nyitva tart és a programok is éjszakába nyúlóan zajlanak majd. Oláh Ibolya és a Ladánybene is zenél majd.

Oláh Ibolya koncert

Hatalmas tömeg gyűlt össze az Oláh Ibolya koncertre a Borok utcájában. Már kezdés előtt fél órával megtelt a terület, de még az utolsó pillanatban is duzzadt a közönség. Néhány perces késéssel aztán elkezdődött a koncert, a nézők izgatott tapssal fogadták már az első ütemeket is. Az énekesnő régi és újabb dalait is előadja, élőzenei kísérettel.

Zárás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában