Marad a riasztó hőség

2019.06.27. 07:00

Védekezni kell: víz palackból, porlasztóból – ahol érjük!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hét napjaira ismét hőségriadót hirdetett, bár az ÁNTSZ még nem adott ki hivatalos riasztást. Vajon hogyan védekezhetünk a városban, az intézményekben, az utcán és utazáskor?

Tersztyánszky Krisztina

Fagyi, szalmakalap, szökőkút: Georgina és kislánya, Bíborka a szombathelyi városközpontban Fotó: HB

Extrém melegben a legfontosabb a folyadékpótlás, hogy a testünk tudjon párologni és ezáltal hőt leadni. Mellesleg a víz külsőleg is az egyik legjobb hűsítő. Jó hírt kaptunk a Vasivíz illetékesétől: csütörtök reggeltől megjelenik a szombathelyi Fő téren a közkedvelt vízosztó sátor. Három csapból folyik majd a tiszta ivóvíz, amelyből nemcsak a kihelyezett műanyag poharakkal vételezhetünk, hanem megtölthetjük a kulacsunkat, úti palackunkat is. A közelben, a tér északi végében pedig párakaput is felállítanak. Ebből az eszközből, mint megtudtuk, korlátozott számú áll rendelkezésre, ám az olyan nagy tömeget vonzó rendezvényekre, mint a hét végi őrségi vásár, jut majd belőle.

Párakapu híján tegnap legfeljebb a szökőkútnál hűsíthette magát az a kevés ember, aki a kora délutáni hőségben a Fő térre merészkedett. Egy közelben lakó édesanya, Georgina ügyeket intézni jött a városközpontba, négyéves kislányát napszemüveggel, szalmakalappal, 50-es faktorú napvédő krémmel készítette fel a sétára. Bíborkának a szökőkútba nem volt szabad belemennie, a kezét azonban hűsíthette a zuhatagban. Kipróbáltuk: a forgatott víz ekkorra már meglehetősen langyosra melegedett. Az egykori várostorony helyén levő ivókutat pedig használhatatlan, eldugult állapotban találtuk.

Fagyi, szalmakalap, szökőkút: Georgina és kislánya, Bíborka a szombathelyi városközpontban Fotó: HB

Talán az járt a legjobban, aki vonattal készült utazni, ugyanis a GYSEV Zrt. megkezdte a vízosztást a nagyobb állomásokon, így Szombathelyen is. 10 és 17 óra között diákmunkában Bandi Réka állt a palackozott vizet osztó standnál, ahol meglehetősen sokan fordultak meg a tegnapi napon. Az emberek tudtak a lehetőségről, köszönhetően annak, hogy sok helyen meghirdették. A 73 éves Lantos Sándorné például a rádióban hallotta, hogy az állomáson hozzájuthat az útra szükséges vízhez. Ahogy minden idős embert, úgy őt is megviseli az extrém meleg, jól jön ilyenkor a vízpótlás, mert amit az ember visz magával, az hamar elfogy vagy felmelegszik. A vasúttársaság azt ígéri, hogy a vízosztás az extrém meleg végéig folytatódik.

Az időseket ellátó intézményekben ezekben a napokban fokozottan odafigyelnek arra, hogy az ott tartózkodókat megóvják a hőség káros hatásaitól. Meskó-Csépány Zsanett, a Gagarin úti idősek klubja vezetője például elmondta: a reggeli alapos átszellőztetés után lehúzzák a sötétítőket, a teraszt pedig fel szokták locsolni a nagy melegben. Napközben bőséggel kínálják a citromos vizet, és távozáskor figyelmeztetik az időseket, hogy töltsék meg a maguknál tartott palackot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában