Külföld

2009.04.08. 18:08

A legénység szerezte vissza a kalózok által elfoglalt hajót

Washington - Visszaszerezte az uralmat az amerikai legénység a szomáliai kalózok által elfoglalt teherhajó felett - közölte az amerikai védelmi minisztérium.

nincs nev

A kalózok a 17 ezer tonnás, Maersk Alabama nevű, amerikai zászló alatt közlekedő dán konténerhajót az Indiai-óceánon kerítették hatalmukba aznap reggel Szomália félautonóm területe, Puntland partjai közelében. 

A Pentagon tisztviselői egyelőre csak név nélkül nyilatkoztak az ügyben, mert még nem erősíthető meg, hogy a legénység - amely állítólag kapcsolatba lépett a hajót üzemeltető céggel - valóban visszafoglalta a hajót. 

A CNN szerint négy kalóz próbálta meg elrabolni a hajót, de a 20 tagú legénység visszaszerezte azt, egy kalózt foglyul ejtett, három támadó megpróbált elmenekülni. 

Joseph Murphy, a Massachusettsi Tengerészeti Akadémia oktatója elmondta: fia, aki a Maersk Alabama parancsnokhelyettese, felhívta őt telefonon, és elmondta, ismét a legénység irányítja a hajót. 

A teherhajó Szomáliának és Ungandának szánt élelmiszersegélyt szállított az ománi Szalála kikötőjéből a kenyai Mombasába, amikor a kalózok megtámadták - közölte a koppenhágai konténerszállító társaság. A 400 konténerből 232 az ENSZ Világélelmezési Programjának segélyeit tartalmazza. 

Egy héten belül ez a hatodik olyan hajó, amelyet szomáliai kalózok megtámadtak a világ talán legveszélyesebb vizein. Ez volt azonban az első alkalom, hogy a kalózok amerikai állampolgárokat fogtak el; a legközelebbi amerikai hadihajó a térségtől több száz mérföldre tartózkodott. 

A szomáliai kalózok automata fegyverekkel felszerelt képzett harcosok, akik gyorsjárású hajókkal közlekednek, műholdas telefonokat és GPS-berendezéseket használnak. A nyílt tengeren nagyobb hajókról indítanak támadást, fegyverarzenáljukból nem hiányoznak a harckocsi-elhárító rakéták és a kézigránátok. Tavaly több tucat hajót kerítettek hatalmukba, és több száz tengerészt ejtettek fogságba, sokszor hetekre. Túszaikért több millió dollár váltságdíjat csikartak ki. 
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!