Külföld

2009.08.04. 19:40

Tizennégy éve számolták fel a Krajinát, a horvátországi szerb államalakulatot

Belgrád - A horvátországi szerb államalakulat, a Krajina felszámolásához vezető, tizennégy éve kezdődött Vihar (Oluja) hadművelet rendkívül kedvező eredményekkel járt, de szégyent is hozott Horvátországra - írta keddi számában belgrádi sajtóhírek szerint a Jutarnji list.

MTI

A tekintélyes zágrábi újság szerint az 1995. augusztus 4-én kezdett Oluja kétségtelenül a felszabadító harc része volt, s ha nem hajtják végre, Horvátország, mint állam, nem maradhatott volna fenn hosszabb ideig. Még talán ennél is fontosabb eredménye a 2000 szerb halálához, mintegy 250 ezer földönfutóvá tételéhez vezető hadműveletnek az, hogy alapjaiban ingatta meg Slobodan Milosevic akkori szerb vezető politikai és katonai hatalmát, s ezzel előrevetítette pár évvel későbbi végleges bukását. 

A Tudjman-féle politika bűnei

Az Oluja harmadik dimenziója, az, hogy a horvátországi szerbek elűzésére használták, azonban szégyenletes Horvátországra nézve - írta a Jutarnji list, hozzátéve: bármelyik komoly, demokratikus államnak mindent meg kell tennie azért, hogy normális, egyenrangú életkörülményeket biztosítson a lakosság azon részének is, amelyet egyébként nem kedvel.
    
A zágrábi újság szerint "a Tudjman-rezsim (Franjo Tudjman volt Horvátország államfője az Oluja idején) azonban alig várta a szerbek tömeges menekülését. A szerbek menekülése az Oluja miatt egyike a Tudjman-féle politika két legnagyobb bűnének - a másik a horvátok és a bosnyákok háborúja 1992-1994-ben". 


Pirossal jelölve a Krajina területe
    
A hadműveletet irányító, háborús bűnökért elítélt Ante Gotovina tábornokra és társaira utalva a Jutarnji list úgy véli: senki nem üldözné ma a horvát hadsereg tábornokait tüzérségi össztüzekre és a Knin (a Krajina központja) elleni "eltúlzott" aknavetős támadásra hivatkozva, ha az Oluja alatt és után nem követték volna el bűntettek sorozatát civilek ellen, nem égettek volna fel sok szerb falut és lakóházat, s ha a horvát hadsereg egyenruhájába öltözött "emberevők" nem öltek volna fegyvertelen embereket. 
    
Belgrádi sajtójelentések szerint szerdán Horvátországban a legfelsőbb állami vezetők részvételével ünneplik meg Kninben a Krajina elestét, a "Győzelem napját". Stjepan Mesic államfő és Jadranka Kosor miniszterelnök is részt vesz az ünnepségeken.

Megemlékeztek Belgrádban a horvátok legyilkolta szerbekről

Gyászistentisztelettel emlékeztek meg kedden Belgrádban, a Szent Márk székesegyházban azokról a szerbekről, akiket a horvát hadsereg gyilkolt le 15 évvel ezelőtt megindított Vihar (Oluja) nevű hadművelete során.

A Horvátországba beékelődött szerb államalakulat, a Krajina felszámolására indított akció során mintegy 2000 szerbet öltek meg, és több mint 250 ezret űztek el lakóhelyéről. Ezeknek az embereknek a zöme áldatlan körülmények között tengődik Szerbiában, a horvát hatóságok alig tesznek valamit hazatérésük elősegítéséért. Mint képviselőik az évforduló alkalmából elmondták, Horvátországban nincs lakhatási joguk, s a hontalanná tett idős emberek nyugdíjhoz való jogát sem ismerik el a zágrábi hatóságok. 
    
A Belgrád központjában lévő székesegyházban megtartott istentiszteleten sokan transzparensekkel jelentek meg. "Engedjetek vissza bennünket a Krajinába!", "Az Oluja még tart!", "A krajinaiak népirtás áldozatai!" - volt olvasható a feliratokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!