Külföld

2009.10.03. 21:12

Ír népszavazás: kétharmados többségben az igen

Dublin- Az Európai Unió (EU) reformszerződéséről másodszor kiírt ír népszavazáson a részvevők kétharmada támogatta a dokumentum elfogadását - jelentette be szombaton az ír választási bizottság a szavazatok összeszámlálása után.

MTI

Beszámolója szerint a pénteki referendumon a mintegy hárommillió választópolgár 58 százaléka járult az urnák elé, akiknek 67,1 százaléka támogatta voksával a lisszaboni szerződés elfogadását. Ez éles ellentétben áll a tavaly júniusi, kudarccal zárult első referendummal, amelyen 51 százalékos részvételi arány mellett a "nem" szavazatok - nagy meglepetésre - 53,4 százalékos többségbe kerültek. A 43 írországi választókörzetből mindössze két -  északnyugati - körzetben kerültek többségbe a szerződést elutasító voksok.
   
Harmincegy olyan körzetben, amelyben tavaly a "nemek" voltak többségben, most az "igen" szavazatok túlsúlyát regisztrálták, a változás aránya helyenként jelentős volt. A főváros, Dublin déLnyugati részén fekvő munkáskerületben, a szerződés elutasítóinak fellegvárában például tavaly a népszavazáson részt vevők 65 százaléka még elutasította a lisszaboni szerződést, idén viszont már 59 százalékuk támogatta.
   
Legnagyobb arányban egy észak-dublini körzetben győztek a reformszerződés hívei, ahol az "igen" szavazatok aránya 82 százalékos volt.
   
Az ír népszavazás eredménye segíthet abban, hogy ismét sínre kerüljön az Európai Unió azon ambiciózus teve, hogy a reformszerződéssel áramvonalasítsa döntéshozatali mechanizmusát. A lisszaboni szerződést mind a huszonhét uniós tagállamának el kell fogadnia, de egyedül Írországban kötelező népszavazást kiírni róla. Dublin a tavalyi kudarc után - különböző engedményekért cserébe - beleegyezett abba, hogy újabb referendumot tartsanak.
   
Európai vezetők szombaton túlnyomó többségében elégedetten nyilatkoztak a második ír népszavazásról, amelynek eredménye nyomást gyakorol Csehországra és Lengyelországra, hogy a többi tagország példáját követve sorakozzanak fel a reformszerződés támogatói mögé.
   
A lengyel elnöki hivatal vezetője az "igenek" győzelmét előrevetítő ír népszavazási részeredmények ismeretében szombaton már be is jelentette: Lech Kaczynski államfő is "haladéktalanul" alá fogja írni a dokumentumot. A lengyel törvényhozás mindkét háza már tavaly elfogadta az EU reformszerződését. Kaczynski azonban - Írországra hivatkozva - a hazai és külföldi felszólítások ellenére mindmáig halogatta a dokumentum aláírását.
   
Václav Klaus cseh elnök viszont nem tartja jónak, hogy Írországban megismételték a lisszaboni szerződésről szóló népszavazást. Klaus ellenzi a lisszaboni szerződést, s a dokumentum aláírását eddig elutasította. Az írországi népszavazás eredményét Klaus nem kommentálta.
   
A brit konzervatívok pedig továbbra sem tettek le a lisszaboni szerződés kisiklatásáról: az ír referendum után továbbra is látnak módot a nagy-britanniai népszavazás megtartására. Ez az EU-szerződés szinte biztos bukását jelentené, mert a felmérések szerint a brit választók kétharmada elutasítja a dokumentum törvénybe iktatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!