Külföld

2010.05.04. 10:50

Hans-Dietrich Genscher Görögországról és Európáról (háttér)

Európának magának kell megoldania saját válságát Hans-Dietrich Genscher szerint.

MTI

A volt német külügyminiszter - aki ma is országa és Európa egyik legtekintélyesebb politikusának számít - a keddi Der Tagesspiegel című lapban megjelent írásában a görög válság okait, illetve tanulságait elemezte.
   
Genscher szerint Görögország kétségtelenül súlyos hibákat követett el. De - mint írta - nem csak Athénban történtek hibák. Európa hosszú időn keresztül nem vett tudomást a görög problémákról, a többi között abból az aggodalomból fakadóan sem, hogy a hatékony ellenőrző mechanizmusokat, illetve az esetleges szankciókat később más országokkal szemben is alkalmazni kell.
   
Hibák mindenütt történtek - vélekedett Hans-Dietrich Genscher, aki 1974 és 1992 között állt a német külügyminisztérium élén. Éppen ezért a jelenlegi helyzetben nincs helye az arroganciának. Mindenfajta nemzeti egoizmus - bármilyen köntösben jelenik is meg - rendkívül veszélyes lehet - fogalmazott a korábbi diplomata.
   
Németország soha nem volt Európa pénztárnoka. Az Európai Unió legnagyobb és gazdaságilag legerősebb országa az európai egyesülés fő haszonélvezője, történelmileg, politikailag, gazdaságilag és pénzügyileg egyaránt. Éppen ezért a német felelősség Európában és Európáért nem merülhet ki másokra való mutogatással, hanem útmutatónak kell lennie a jövőre vonatkozóan, mégpedig - mondja Genscher - együtt Franciaországgal, továbbá az úgynevezett weimari háromszög harmadik államával, Lengyelországgal.
   
Európa - hangsúlyozta Genscher - "globális játékos". Éppen ezért képesnek kell lennie arra, hogy saját válságán maga legyen úrrá. "A Nemzetközi Valutaalapra (IMF) való támaszkodást még meg fogjuk érezni" - vélte az egykori külügyminiszter, utalva arra, hogy az IMF nem egyfajta mennyei bőségszaru, amely mindig rendelkezésre áll, hanem egy pénzügyi alap, és annak fő szponzorai között Németország is ott van.
   
Genscher szerint a válságok egyidejűleg esélyeket is kínálnak. Így a mostani válság is esély Európa számára. Európának - mint hangsúlyozta - most el kell gondolkoznia saját szerepén, illetve saját felelősségén.
   
A volt külügyminiszter szerint a jövőt illetően rendkívül lényeges az Egyesült Államokkal való egyenjogú együttműködés. De fontos az is, hogy az Európai Unió egyre szorosabban működjön együtt Oroszországgal - vélekedett Genscher, aki elengedhetetlennek nevezte Törökország közelítését is az unióhoz.

Pietsch Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!