2010.07.27. 21:29
WikiLeaks-kiszivárogtatás: az amerikai hadsereg keresi az informátort
Büntetőjogi vizsgálatot indított az amerikai szárazföldi hadsereg kedden azzal kapcsolatban, hogy a Wikileaks oknyomozó honlap több tízezer oldalnyi bizalmas iratot szivárogtatott ki az afganisztáni hadműveletekről.
Barack Obama elnök kedden, miután tárgyalt a republikánusok és a demokraták kongresszusi vezetőivel, aggodalmát fejezte ki, hogy a kiszivárogtatott afganisztáni háborús dokumentumok veszélyeztethetnek egyes személyeket és műveleteket. Ugyanakkor - mint mondta - az okmányok nem tartalmaznak olyan új információt, amelyet nyilvánosan eddig nem vitattak volna meg.
Michael Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint is a dokumentumok amerikai életeket veszélyeztethetnek. A tengernagy kedden Bagdadban újságírók kérdésre válaszolva kijelentette: megdöbbentette a kiszivárogtatás, és hangsúlyozta: valós a kockázata annak, hogy amerikai életek veszélybe kerüljenek.
Az eljárást a haderőnem bűnügyi vizsgálati osztálya folytatja le, amely a májusban őrizetbe vett Bradley Manning ügyében is kutakodik. Az amerikai katonai hírszerzés 22 éves elemző tisztjét azzal gyanúsítják, hogy olyan videofelvételt adott át a honlapnak, amely szerint 2007-ben amerikai katonák egy Apache harci helikopterről leadott géppuskasorozattal megölték a Reuters hírügynökség két munkatársát és több más fegyvertelen embert Bagdadban.
A jelenleg egy kuvaiti amerikai katonai börtönben őrzött Manning ellen július elején vádat emeltek amiatt, hogy a titkos iratok átadásával megsértette a katonai rendszabályokat.
Geoff Morrel Pentagon-szóvivő úgy nyilatkozott az MSNBC tévécsatornának, hogy az újabb kiszivárogtatási ügynek is nyilvánvalóan Manning a kulcsfigurája. A szóvivő ennél többet nem árult el Manning szerepéről a 92 ezer oldalnyi iratnak a honlapon történt közzétételében. Morrel arra hivatkozott, hogy még nem tudják, Manning miként játszhatott kulcsszerepet az ügyben. Egy másik Pentagon-szóvivő, Dave Lapan azonban közölte, a vizsgálat nem egy személyre, hanem "szélesebb spektrumra" összpontosít.
A Pentagon jelenleg is folytatja annak felmérését, hogy a titkos iratok közzététele milyen veszélyekkel járhat - tette hozzá.