Külföld

2010.11.16. 17:37

Kiadták Amerikának az orosz fegyverkerekedőt

A thaiföldi hatóságok hosszas jogi eljárást követően kedden kiadták az Egyesült Államoknak Viktor Butot, a halál kufára néven is ismert orosz fegyverkereskedőt. Moszkva azonnal tiltakozott az eljárás miatt.

MTI

Butot az Egyesült Államokban azzal vádolják, hogy számos afrikai, dél-amerikai és közel-keleti konfliktusövezetbe, valamint diktátoroknak szállított illegálisan fegyvert, valamint pénzmosást és csalást követett el, amelyekért összességében akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.
   
A reggeli órákban Abhiszit Veddzsadzsiva thai miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya jóváhagyta a kiadatást. Ezt követően nem egészen három órával Butot elszállították Bangkokból.
   
A szovjet légierő egykori tisztjét 2008 márciusában fogták el a thai fővárosban,  miután magukat kolumbiai gerillavezéreknek kiadó amerikai ügynökök lebuktatták. Ezt követően az Egyesült Államok kérte a férfi kiadatását. A terrorizmussal kapcsolatos vádpontok alapján egy thaiföldi bíróság augusztus 20-án eleget tett a kérésnek, de e döntés végrehajtását meggátolta egy időközben beadott másik amerikai kereset, amely azzal vádolta az orosz férfit, hogy pénzmosás és csalás bűntettét is elkövette. Washington ezeket a vádakat azért terjesztette elő, hogy But kiadható legyen abban az esetben is, ha a terrorizmussal kapcsolatos vádpontokat nem fogadja el a thaiföldi bíróság. Tovább halasztódott az ügy, mert a bírák úgy döntöttek, hogy előbb az összes vádat meg kell vizsgálni.
   
A bangkoki bíróság a pótlólagos amerikai vádakat végül is bizonyítékok hiányában és eljárásbeli kifogásokra hivatkozva elutasította, szabad utat nyitva meg ezzel But kiadatása előtt.
   
But ártatlannak vallja magát, állítása szerint legális tevékenységet folytatott. Kiadatása után a moszkvai külügyminisztérium élesen tiltakozott az eljárás miatt. Közleménye szerint "a törvénytelen és minden józan megfontolást nélkülöző döntést" a bangkoki vezetés amerikai nyomásra hozta meg. Moszkva szerint nagyon sajnálatos, hogy a thaiföldi kormány és igazságügy engedett az Egyesült Államok követelésének, és jogi szempontból ésszerű érvvel alá nem támasztható lépésre szánta el magát. Az ügy megkérdőjelezi a thaiföldi bírói rendszer függetlenségét - mutatott rá az orosz külügyminisztérium közleményében. A dokumentum egyben hangoztatta: az orosz  illetékes szervek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy Butnak, mint Oroszország állampolgárának a jogi védelmét ellássák.
   
A kenyai hivatalos látogatáson tartózkodó Szergej Lavrov külügyminiszter kedden Nairobiban nyilatkozva végtelenül igazságtalannak nevezte a kiadatásról szóló döntést, és ő is azt hangoztatta, hogy But számíthat az orosz hatóságok támogatására.
   
A bangkoki orosz konzul ezt megelőzően kifogásolta, hogy az orosz külképviseletet nem tájékozatták But kiadatásáról, és azt is nehezményezte, hogy a kiadatási folyamatot "titkokban és villámgyorsan" bonyolították le, és Butnak még azt sem tették lehetővé, hogy feleségével és ügyvédeivel találkozzon.  Butot ötven kommandós kíséretében szállították a bangkoki repülőtérre, az oda vezető út mentére pedig mesterlövészeket vezényeltek egy esetleges szabadítási kísérlet meghiúsítására.  
   
A hat nyelven beszélő But ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, mert számos konfliktusövezetben sértette meg az ENSZ fegyvereladási tilalmát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!