Külföld

2011.01.26. 15:00

A Szerbiában lelőtt amerikai Lopakodóról koppintották gépüket a kínaiak?

Balkáni katonai szakértők nem tartják kizártnak, hogy Kína az 1999-ben Szerbia fölött lelőtt amerikai Stealth (Lopakodó) bombázógép darabjait is felhasználta saját, az ellenséges radarok számára láthatatlan harci gépének kifejlesztésekor - írta szerdán a Die Welt.

MTI

A koszovói háború kitörése után pár nappal figyelemreméltó sikert ért el a jugoszláv légvédelem: 1999. március 27-én egy Belgrádtól 50 kilométerre fekvő falu fölött sikerült rakétával lelőnie a Lockheed gyár legendás F-117 típusú bombázójának egy példányát. Megrökönyödött NATO-szóvivők "puszta szerencsének" minősítették a kínos veszteséget. A lelőtt repülőgép roncsa körül helyi ócskavas-kereskedők mellett hamarosan megjelentek külföldi államok katonai attaséi is.
   
Mint Milovan Azdejkovic, a belgrádi haditechnikai intézet munkatársa a német újságnak elmondta, nem csak kínaiak vásároltak a falusiaktól 20-50 német márkáért roncsdarabokat. "Jártak ott oroszok is, az egyik csoport mindjárt egy egész gépszárnyat magával vitt" - emlékezik vissza Azdejkovic.
   
A kínaiak szemében az F-117 lakkozásának technológiája lehetett a legérdekesebb, ebből meríthettek ötletet saját "lopakodó" bombázójuk, a J-20 kifejlesztése során - vélekedik Davor Domazet Loso, a horvát hadsereg korábbi főparancsnoka. A lelőtt harci gép ugyan a 60-as évek technikáját testesítette meg, ám a lakkréteg összetételének ismerete minden bizonnyal igen hasznos volt a "kíváncsiak" számára - írta a belgrádi Blic.
   
Néhány héttel az F-117 lelövése után NATO-gépek lebombázták Kína belgrádi nagykövetségének épületét - a hivatalos brüsszeli kommentár szerint "tévedésből". Azdejkovic abszurdnak minősítette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az amerikai légierő azért mért csapást a diplomáciai képviseletre, hogy megakadályozza az F-117 paramétereinek nyilvánosságra kerülését. Mint mondta, a kínai nagykövetség már a Lopakodó lelövése előtt is célpontja volt NATO-támadásoknak, mivel annak műholdja képezte Szerbia kapcsolatát a külvilághoz.
   
A Lockheed gépével ellentétben a kínaiak nem őrzik féltett titokként új harci repülőgépüket: a J-20 január 11-i próbaútjáról készült fényképek tíz nappal később már megjelentek a pekingi katonai folyóiratok címlapján. Az Ordnance Weekly még kihajtható és falra akasztható mellékletet is közölt a J-20 bombázóról. Az újságnak nyilatkozó szakértő, Csao Ven-li (Zhao Wenli) elmondta: a gép ugyan még messze van amerikai és orosz vetélytársainak a színvonalától. Európához képest azonban Kína nincs nagyon lemaradva, hiszen ott egyedül Franciaország rendelkezik hasonló repülőgéppel.
   
Kína nem hagyja csorbítani elégedettségét, ezért szokatlan módon visszautasította azokat a jelentéseket, miszerint a technológiát az 1999-ben lelőtt amerikai bombázóból "merítette". A pekingi Global Times e célból koronatanúként idézte Hszü Jung-lin (Xu Yongling) berepülő pilótát. Ő azt állította, hogy Kína a J-20 gyártásakor "saját innovatív technológiát" fejlesztett ki. A hangsebességnél gyorsabb gép manőverező képessége sokkal fejlettebb, mint az F-117-esé, amely már a lezuhanáskor "elavultnak számított" - így a pilóta. Hszü szerint hazája aligha lett volna képes  a roncsok alapján kidolgozni az amerikaiak által alkalmazott, sugárvisszaverő lakkréteget, mivel annak gyártási folyamata túlságosan bonyolult.
   
Peking mindazonáltal nem reagált egy másik gyanúsításra, amely szintén a Lopakodó technikájának eredetével kapcsolatos. Hawaiin (Kínának történt) kémkedés vádjával 32 év börtönre ítélték Noshir Gowada amerikai mérnököt, aki a Northrop Corp. hadiipari konszernben dolgozott a B-2 Stealth bombázó kifejlesztésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!