Külföld

2011.03.23. 14:04

Líbia: a kormányerők sok embert megöltek Miszrátában (összefoglaló)

Tizenhét ember meghalt, köztük öt gyerek a kormányerők támadásában a nyugat-líbiai Miszrátánál - közölte szerdán egy kórház orvosa, aki kérte neve elhallgatását.

MTI

A líbiai fővárostól, Tripolitól 200 kilométerre keletre fekvő települést a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők ostromolják. Korábbi közlések szerint a keddi harcokban öten haltak meg. Egy helyi lakos telefonon azt közölte, hogy orvlövészek tüzelnek arra a klinikára, ahol a városért folyó harcok sebesültjeit ápolják, és ott hárman meghaltak.
   
Az idézett orvos beszámolt arról, hogy a keddi nap katasztrofális volt, úgy érezte, eljött a vég. Tizenheten haltak meg. A halottak között volt négy gyermek volt - két fiú és két lány. Ők szüleikkel autón próbáltak elmenekülni a kormányhadsereg bombázásai elől, de kedd reggel megölték őket. Később egy ötödik gyereket is kórházba szállítottak, ő kedd délután halt meg - tette hozzá.
   
A lázadók szóvivője szerint "a város jelenleg nyugodt, csak az orvlövészek fenyegetik a lakosokat, de ha a koalíció folytatja támadásait és a kormányerők kommunikációjának zavarását, akkor három nap alatt megtisztítjuk a várost az orvlövészektől".
   
A Moammer Kadhafihoz hű líbiai erők szerdán ismét tüzérségi támadást intéztek a fővárostól mintegy 90 kilométerre délnyugatra lévő Zenten ellen. Egy helyi lakos szerint a támadás déltájban kezdődött, s tankokkal és más gépjárművekkel támogatott katonák tartanak a város felé. Zentent teljesen körbezárták Kadhafi erői. A Reuters által megszólaltatott helyi lakos arra sürgette a szövetséges erőket, hogy menjenek és védjék meg a polgári lakosságot.
   
Beverly Mock parancsnok, a nemzetközi koalíció szóvivője szerda délben azt közölte, hogy a koalíció 97 bevetést hajtott végre az elmúlt 24 órában, harckocsikat és légvédelmi ütegeket találva el. Mint mondta, a légicsapások "folytatódnak a parancsnoki központok, a légvédelmi rendszerek és a harckocsik ellen".
   
Becslések szerint több tízezren hagyhatták el otthonukat Kelet-Líbiában a harcok miatt, ahol számos helyen súlyos problémát jelent az alapvető szolgáltatások biztosítása és az élelemellátás is - tájékoztatott az ENSZ szerdán kiadott jelentésében. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi líbiai humanitárius helyzetről nem állnak rendelkezésre pontos információk. Annyit biztosan lehet tudni, hogy a belpolitikai válság kezdete óta már 335 ezer fölé emelkedett az észak-afrikai országból elmenekültek száma, közülük a legtöbben Tunéziába és Egyiptomba távoztak. Meg nem erősített jelentések szerint további 80 ezer személy hagyta el otthonát.
   
"A polgári lakosság helyzete a jelenleg is harcok sújtotta Adzsdábijában és a környékbeli településeken, valamint Miszrátában és körzetében súlyos aggodalomra ad okot" - olvasható az ENSZ humanitárius ügyekért felelős irodájának (OCHA) jelentésében. Az OCHA adatai szerint hétfőn és kedden legalább 45-en vesztették életüket - köztük több civil - a felkelők kezén lévő Miszrátában zajló harcokban, és 189-en sebesültek meg.
   
A világszervezet tanulmánya kitért az egészségügy területén fennálló problémákra is: "Egyre több orvosi segítségre van szükség Líbiában a mostani összecsapások következtében, ráadásul a helyzetet csak súlyosbítja az orvoshiány." Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arról számolt be, hogy számos fekete-afrikai bevándorló nőt erőszakoltak meg vagy raboltak el líbiaiak, illetve a Kadhafi által toborzott nigériai zsoldosok. 
   
Moszkva kezdettől fogva a líbiai helyzet politikai rendezése mellett lépett fel, és a fő feladatnak a Kadhafi-rezsim civil lakosság elleni erőszakcselekményeinek beszüntetését, a humanitárius kérdések megoldását és a konfliktus megoldásának politikai síkra terelését látja - jelentette ki szerdán Moszkvában Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes. Gatyilov az állami dumában beszélt, a duma Líbiáról szóló nyilatkozatának előkészítése során. Elmondta, hogy az orosz diplomácia kezdettől ellenezte a katonai intervenciót, és nem is támogatja azt, mert úgy látja, kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
   
Moammer Kadhafi líbiai vezető utasítására a kormányerők szabadon engedtek kedden éjjel három nyugati újságírót, akik március 19-én az ország keleti felében lévő Tobruk térségében tűntek el. Az AFP francia hírügynökség két különtudósítója - Dave Clark újságíró és Roberto Schmidt fotós - és Joe Raedle, a Getty Images nemzetközi fotóügynökség amerikai munkatársa már meg is érkezett a Tripoli belvárosában álló Rixos hotelbe. A nyugati újságírók közelgő elengedéséről néhány órával korábban Músza Ibrahim líbiai kormányszóvivő is beszámolt. Elmondása szerint Kadhafi kedden megkapta Emmanuel Hoog, az AFP vezérigazgatója levelét, s ennek nyomán utasítást adott az újságírók szabadon bocsátására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!