Európa Nap, az észrevétlen ünnep

Persze a 27 tagállam eltérő lelkesedéssel, mondhatni az európai integrációhoz fűződő viszonya szerint ünnepli az Európa Napot, vannak, amelyek elkötelezettebbek az európai föderáció mellett, mások viszont -  saját történelmi tapasztalatuk, múltjuk miatt - óvatosabbak, inkább fenntartanák a kormányközi eljárást, érzékenyebbek szuverenitásukra. Ha lehet, akkor ezt még a szimbólumokban is kifejezésre juttatják: hosszú évek óta idén először Londonban, a brit kormányfő rezidenciája előtt nem lengeti a szél az EU sárga csillagokkal díszített kék lobogóját.
   
A konzervatív David Cameron láthatóan így is kifejezni óhajtja távolságtartását, még ha a liberális koalíciós partner másként gondolja is: az üzleti életért felelős minisztérium előtt ott a kék zászló, míg a BBC brit közmédia érdeklődésére a szintén liberális politikus által irányított energetikai tárcánál azt mondták, nekik még zászlórúdjuk sincs...
   
De nemcsak az EU mélyebb integrációját talán a legkövetkezetesebben elutasító briteknél nem érezték szükségét a zajos ünneplésnek. Idén úgy tűnik, nem volt "trendi" az Európa Nap, ami - így is értelmezhető - csak a tagállamok realitásérzékét tükrözi. Hiszen ezekben a napokban, amikor inkább az integráció fékezését érezni, igencsak ellentmondásos lenne az EU éltetése. A közelmúltban ugyanis látványos "támadások" érik az EU legkézzelfoghatóbb vívmányait. A francia-olasz javaslat a schengeni megállapodás felülvizsgálatáról hamar támogatást kapott, szinte alig van - és nemcsak az EU peremén - olyan ország, amelyiknek ne lenne panasza a határok szabad átjárhatóságáról.
   
A tíz éven keresztül sikertörténetként hirdetett, és alternatíva nélkülinek tartott euróövezet egysége is kikezdhetőnek tűnik, hiszen az a tény, hogy "komoly", vezető európai lapokban cikkeznek Görögország esetleges kiválásáról, arról árulkodik, hogy a 17 állam összetartása már nem is annyira magától értetődő. És ha már gazdaság: az ír parlamentben éppen az Európa Nap alkalmából tartott ülésen Enda Kenny miniszterelnök utasította vissza európai partnereinek követelését, hogy az EU-tól és a Nemzetközi Valutalaptól kapott 85 milliárd eurós segélycsomag kamatterhének csökkentését "hálálja" meg Dublin azzal, hogy növeli roppant alacsony, 12,5 százalékos társasági adóját. Kenny leszögezte: "ez gazdaságpolitikánk sarokköve marad, és beleegyezésünk nélkül nem lehet megváltoztatni". Vagyis ragaszkodik ahhoz, hogy egyelőre az adópolitika nagy része a tagállamok hatásköre, bármely területének harmonizálása csak egyhangúlag történhet.
   
Tény, az alacsony társasági adó egyik oka volt a kelta tigris gazdasági sikerének, részben ennek köszönhette Írország, amely 1973-as csatlakozásakor még az EU szegényházának számított, hogy mára - pontosabban a válságig - az unió egyik legtehetősebb tagállamává válhatott.
   
A dublini parlamentben az ország ír biztosa, Máire Geoghegan-Quinn az EU három alapértékét hangsúlyozta: szolidaritás, együttműködés és párbeszéd. Nos, az előbbi példák inkább azt mutatják, hogy mára legfeljebb a párbeszéd maradt kikezdhetetlen...
   
Mert például hiába hozták létre az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztét, a brit Catherine Ashton a kezdetektől támadások középpontjában áll. A poszt önmagában még nem teremt csodát. Ha eltérnek a tagállamok vitális érdekei, akkor ott lehetetlen közös külpolitikát képviselni. Ahogy a brit diplomácia irányítója, William Hague mondta a múlt héten Londonban: "Soha sem hittem azt, hogy az EU képes, vagy képesnek kellene lennie arra, hogy nemzetállamként, nemzeti külpolitikával működjön". És ha egyesek  számára ez még nem volt egyenes beszéd, rögtön hozzáfűzte: "Az elmúlt évben ismét a kétoldalú kapcsolatokra helyeztük a hangsúlyt".
   
Ashton bírálóinak hosszú a listája, az utolsó volt a sorban Steven Vanackere belga külügyminiszter, aki viszont azzal tűnt ki: elsőként alázta meg a brit munkáspárti politikust azzal, hogy nyilvánosan fejezte ki elégedetlenségét. A Le Soir belga (vallon) lapban megjelent interjúban számon kéri Ashtonon, hogy képtelen volt az arab államokkal szemben egységes EU-külpolitikát képviselni, de még csak azzal is adós maradt, hogy a problémák mély elemzését adja, kidolgozza a gyors lehetséges válaszokat. "Ezt a szerepet ma a németek, holnap a franciák vagy az angolok töltik be ... az eredmény centrifugális, nem centripetális".
   
Talán soha nem volt olyan nagy szükség az együttműködésre és a szolidaritásra, mint a következő időszakban és nem csak az unió közös külpolitikája kialakításában. Újra napirenden vannak az integráció jövőjének olyan fontos kérdései, mint az EU további bővítése és hosszú távú költségvetése. A horvát csatlakozás sínen van, nincs különösebb tétje annak, hogy a csatlakozási tárgyalásokat befejezik-e a magyar soros elnökség alatt, avagy áthúzódik a lengyelre. A Nyugat-Balkán többi országa lesz az igazi teszt. A költségvetésnek természetesen ezt is figyelembe kell vennie, miközben a 2004 óta csatlakozott kelet- és közép-európai országok továbbra is igényt tartanak a változatlan mértékű kohéziós alapokra, míg a nettó befizetők inkább lefaragnának hozzájárulásukból.

Van Rompuy: nem mindig volt hű értékeihez Európa

Nem volt mindig hű értékeihez Európa az arab világgal szembeni politikájában - vélekedett Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke hétfőn, az Európai Unió napján az egyik osztrák napilapban közzétett írásában.

"Néha a regionális stabilitás érdekét helyeztük előtérbe és ezért készek voltunk nem demokratikus rezsimeket is elfogadni, hogy megelőzzük a fanatikus diktatúrák (kialakulásának) veszélyét" - tette hozzá a Der Standardban megjelent vendégkommentárjában a belga uniós politikus.
   
Az Európai Unió előtt két kihívás áll, egy belső és egy külső - vélekedett Van Rompuy. A belső az uniós polgárok jólétének biztosítása, a külső pedig az, hogy az EU hozzájáruljon "a jólét és a stabilitás növeléséhez" a világ többi részében, elsősorban a közvetlen szomszédságában. Az egész világ előtti hitelesség "az ajtónk előtt kezdődik" - fogalmazott a második kihívásra kitérve Van Rompuy.
   
Bátorító, hogy az egyiptomi, tunéziai és líbiai mozgalmaknak semmi közük a szélsőségességhez - vélekedett Van Rompuy. A diplomata úgy foglalt állást, az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet ideológiája már Oszama bin Laden halála előtt elvesztette jelentőségét, az arab világban megindult demokratikus változásokkal. "Ezért kell véget vetni Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rémuralmának is Líbiában" - tette hozzá. Európai országok a legelső vonalban álltak egy bengázi vérfürdő megakadályozása érdekében indított diplomáciai és katonai küzdelemben, és másokat is meggyőztek, hogy csatlakozzanak. "Hozzá kell azonban tenni - folytatta - hogy a múltban nem mindig voltunk hűek saját értékeinkhez".
   
Európa támogatni fog minden, a demokratikus átmenethez vezető, illetve a lakosság érdekeit szolgáló gazdasági reformokat elősegítő lépést - írta.
   
Meggyőződésének adott hangot, hogy Európa legyőzi a cikkében említett kihívásokat. Ugyanakkor kitért arra is, hogy ennek érdekében Európának "ki kell építenie képességeit".