Külföld

2011.08.23. 17:45

A líbiai felkelők elfoglalták Kadhafi rezidenciáját

A líbiai felkelők kedden elfoglalták a Moammer el-Kadhafi rezidenciájául szolgáló Báb el-Azizíja épületegyüttes egészét Tripoliban. Kadhafi holléte azonban egyelőre nem ismert: a líbiai vezető nap közben állítólag azt mondta, hogy "haláláig harcolni fog."

MTI

Helyszínen lévő tudósítók korábban arról számoltak be, hogy az ellenállók behatoltak a líbiai vezető, Kadhafi rezidenciájába, és a levegőbe lövöldözve ünnepelték sikerüket. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió értesülése szerint a felkelők Kadhafi házába is betörtek.

A Kadhafihoz hű fegyveresek eleinte megpróbálták megvédeni az épületet, de végül feladták az ellenállást. A rezidencia elfoglalásának tényét a felkelők részéről Ahmet Omár Bani ezredes erősítette meg az AFP francia hírügynökségnek. 
A líbiai felkelők eközben ellenőrzésük alá vették Rász Lanúf várost is.
Kirsan Iljumjinov, a Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke azt mondta, hogy keden telefonon beszélt Kadhafival, aki elmondta: Tripoliban tartózkodik, és nem hajlandó elhagyni a líbiai fővárost. " Élek és jó egészségnek örvendek... Ne higgyetek a nyugati televíziók hazugságainak" - mondta Kadhafi Iljumjinovnak az Interfax orosz hírügynökség szerint.

A líbiai kormányellenes erők több órán át tartó heves összecsapások után hatoltak be az épületbe. Több száz felkelő indított támadást Kadhafi rezidenciájául szolgáló komplexum ellen, ahol intenzív lövöldözés hallatszott.
"Moammer el-Kadhafi Báb el-Azizíja épületegyüttese teljes mértékben a felkelők kezére került, az országot pedig 72 órán belül fel fogjuk szabadítani" - közölte nem sokkal ezt követően Ibrahím Dabbasi líbiai ENSZ-nagykövet. 
Catherine Ashton, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője korábban sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a líbiai felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsa kedden irányítása alá vonta Tripoli területének 80 százalékát.


Kadhafinak nyoma sincs a rezidencián

Nem találták meg Moammer el-Kadhafit a kedden elfoglalt rezidencián - közölte a felkelők szóvivője.

"A Báb el-Azizíja épületegyüttes teljesen az ellenőrzésünk alá került, Kadhafi ezredes és a fiai nincsenek ott. Senki sem tudja, hogy hol vannak" - mondta egy Bengáziban tartott tájékoztatón Ahmed Omár Bani ezredes.
A felkelők vezető szerve, az Átmeneti Nemzeti Tanács egy másik szóvivője Londonban azt mondta, hogy "nem hiszik, hogy elhagyta volna az országot. Szerintük még Líbiában van, vagy Tripoliban, vagy a közelében. Előbb-utóbb megtalálják. Ha él, letartóztatják - ez lenne a háború legjobb kimenetele - vagy megölik, ha ellenállást tanúsít" - mondta Gama el-Gemáti.
William Hague brit külügyminiszter kedden a BBC-ben arra figyelmeztetett, hogy a Kadhafi-rendszer "az utolsó napjait éli, de még nem ért véget", és még "gigantikus problémák jelentkezhetnek".
Bengáziban örömkiáltásokkal, dudálással és lövés sorozatokkal fogadták a Báb el-Azizíja elestét. Fellobogózott gépkocsik járnak fel s alá, az emberek gratulálnak egymásnak. Az utcákon dörrenések visszhangzanak, miként korábban is, amikor a felkelők nagyobb sikereket értek el - jelentették a helyszíni tudósítók.


Sarkozy és Obama megállapodott a katonai műveletek folytatásában


A francia és az amerikai elnök megállapodott a líbiai katonai műveletek folytatásában mindaddig, amíg szükség van rá - jelentette be kedden az Elysée-palota.

Nicolas Sarkozy és Barack Obama "hosszú" telefonbeszélgetést folytatott, és a közlemény szerint elégedettségüket fejezték ki "az Átmeneti Nemzeti Tanács erőinek döntő sikerei miatt", s egyetértettek abban, hogy a Kadhafi-rendszer vége "közel van és elkerülhetetlen". A katonai támogatást addig folytatják, amíg "Kadhafi és klánja le nem teszi a fegyvert".

Azt a szándékukat hangoztatták, hogy "felsorakoztatják a nemzetközi közösséget a líbiai nép mögött" azért, hogy "a politikai átmenet a megbékélés és a nemzeti egység szellemében" menjen végbe. A cél "az új, demokratikus Líbia" felépítése. Ennek elősegítésére Párizsban nemzetközi értekezletet tartanak, de az időpontot még nem jelölték ki. A témával kapcsolatban Alain Juppé francia külügyminiszter a rádióban azt javasolta, hogy a Kadhafi-rendszer elleni nemzetközi fellépés katonai szakaszára létrehozott összekötő csoport alakuljon át a "líbiai nép barátainak csoportjává" az újjáépítés támogatására.
A megbeszélésen szó volt a nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzetről is. A felek elhatározták, hogy "fokozzák az egyeztetést" a 20-ak csoportjának novemberi csúcsértekezletére.

 
Rakétákkal támadták Kadhafi szülővárosából a felkelőket

Három Scud rakétát lőttek ki Líbiában Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, a Tripolitól keletre, a Földközi-tenger partján fekvő Szirt környékéről a május óta a felkelők kezén lévő Miszráta felé - közölte a NATO a szervezet brüsszeli székhelyén.

A katonai szervezet "felelőtlennek" nevezte a hétfői támadást. A rakéták Miszráta partjainál csapódtak be, lehet, hogy a tengerbe - közölte Oana Lungescu NATO-szóvivő. Az atlanti szervezetnek nincs tudomása róla, hogy a rakétatámadás megsebesített volna bárkit is, vagy károkat okozott volna - tette hozzá.
Szirtből már augusztus 15-én is kilőttek egy rakétát a felkelők állásaira, az a sivatagban ért földet, és szintén nem okozott károkat.
Közben késő délelőtt erőteljes robbanás rázta meg Tripoli központjában Báb el-Azízíja épületegyüttest, ahol Kadhafi rezidenciája is van. Egyes hírek szerint vadászgépek húztak el a városközpont fölött.

A NATO-szóvivő hangsúlyozta, hogy Kadhafi erői jelentősen meggyengültek a felkelők műveletei és észak-atlanti szövetség öt hónapja tartó légicsapásai óta.
Nevük elhallgatását kérő brüsszeli diplomaták kedden elmondták: nyílt titok volt, hogy a líbiai műveletek elakadásakor külföldi katonai tanácsadók dolgoztak az észak-afrikai országban a felkelőket segítve és közben belső információkkal látva el a NATO-t. A diplomaták elismerték: a szövetség és közel-keleti partnerei titkos műveleteket folytattak a helyszínen, amelyeket külön kezeltek a NATO-beavatkozástól, mert nem tartoztak szorosan az ENSZ Biztonsági Tanácsától a civilek védelmére kapott felhatalmazáshoz.

Ezek a láthatatlan erők segítettek látványosan átalakítani a szedett-vedett felkelőket a Tripolit elözönlő hadsereggé. Jelenlétükre egyébként elemzők is felfigyeltek, amikor jelezték, hogy a légicsapások idővel egyre pontosabbak lettek, és egyre kisebbek voltak a járulékos veszteségek.

Barak Seener, egy brit kutatóintézet Közel-Kelet-szakértője rámutatott: a felkelők "gyorsan alkalmazkodtak, ami azt jelzi, hogy különleges erők képezték őket". Egy amerikai tisztségviselő szerint ebben a katari hadsereg vitte a prímet, hozzá csatlakoztak idővel a francia, olasz és brit katonai tanácsadók.
A logisztikai, biztonsági, hírszerzői és kárfelmérési tevékenységekben különösen Franciaország, Nagy-Britannia és egyes kelet-európai államok jeleskedtek - mondta el a NATO brüsszeli főhadiszállásán egy a neve elhallgatását kérő diplomata. 

Emellett az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és egyéb amerikai ügynökségek végig gyűjtötték az információkat a helyszínről. Kapcsolataikat még akkor alakították ki, amikor a Kadhafi-rezsimmel együtt küzdöttek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló, líbiai területen működő iszlamista csoportok ellen. 

 


Harcok Kadhafi rezidenciája körül

Rakétákkal és nehézlőfegyverekkel vívtak csatát a kormányellenes felkelők és a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveresek az állítólag Kadhafi búvóhelyéül szolgáló Báb el-Azizíja épületegyüttes körül kedden.

"A forradalmárok megpróbálnak áttörni az Öreg Kapun a nyugati oldalon. Ha sikerül nekik, akkor az épületkomplexumban folytathatják a harcot" - mondta el egy lázadó az Al-Arabíja hírtelevíziónak. Egy brit tv-csatorna, a Sky TV pedig arról adott hírt, hogy gomolygó füstoszlopot lehetett látni Kadhafi rezidenciájának környékén egy NATO légicsapást követően.
   
Olaj lehet a tűzre a Báb el-Azizíjánál harcolók számára, hogy Kadhafi egyik fia, a korábban elfogottnak vélt Szeif al-Iszlám újságírók előtt kijelentette, hogy "Kadhafi és az egész család Tripoliban van"; illetve, hogy a lázadókat cselből engedték be a kormányerők a fővárosba.
   
Szeif al-Iszlám hirtelen feltűnése egyébként úgy tűnik, lelket öntött a kormánypárti katonákba, akik egész nap kemény harcokat folytattak a felkelőkkel a főváros számos kerületében. Bár a lázadók azt állítják, hogy Tripoli nagy részét az ellenőrzésük alá vonták, egyes helyeken a lojalisták még ellenállnak és ágyúkkal, valamint légvédelmi fegyverekkel lövik a felkelőket.
   
Eközben a felkelők központjában, Bengáziban Ahmet Davutoglu török külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO addig fogja folytatni a légicsapásokat, amíg tejesen helyre nem áll a biztonság Líbiában. A külügyminiszter azt is kifejtette, a befagyasztott líbiai vagyont "a líbiai emberek szolgálatára kellene bocsátani", mert az országnak sürgősen szüksége van pénzügyi forrásokra. Davutoglu azért érkezett a kelet-líbiai városba, hogy találkozzon a felkelők legfőbb politikai szervezetének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) a vezetőjével, mielőtt csütörtökön Isztambulban részt vesz a Líbia ügyében összehívott összekötő csoport újabb ülésén.


Lapozzon az előzményekért és a részletekért!

 



 

 

OLDALTÖRÉS: Kadhafi nem NATO-célpont

 

 

 

 

 

Kadhafi nem NATO-célpont

A NATO számára nem katonai célpont Moammer Kadhafi - mondta kedden az atlanti szervezet sajtótájékoztatóján Roland Lavoie kanadai ezredes, a NATO líbiai műveleteinek szóvivője.

A nápolyi műveleti főparancsnokságon nyilatkozó szóvivő szavait videókonferencián élőben közvetítették a NATO brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztató résztvevőinek.

Lavoie újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hol tartózkodik Kadhafi. Ennek szerinte azonban már nincs túl nagy jelentősége, hiszen az eddigi líbiai vezető "valószínűleg nem lesz részese a politikai megoldásnak", immár "nem tekinthető a játszma résztvevőjének".
 
A szóvivő szerint ezért nem is tekintik katonai célpontnak Kadhafit. Az más kérdés - tette hozzá -, hogy amennyiben Kadhafi olyan parancsnoki objektumban tartózkodik, amelynek a tevékenységét a NATO a líbiai polgári lakosságra nézve fenyegetőnek tartja, akkor az objektumra mért csapás Kadhafira is lesújthat. 

A brüsszeli sajtótájékoztatón Oana Lungescu NATO-szóvivő azt hangsúlyozta, hogy az atlanti szövetség számára továbbra is az az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata az irányadó, amely a fegyverembargó és a repülési tilalom betartatására, illetve a líbiai polgári lakosság megvédésére ad felhatalmazást. 

A fegyveres konfliktus lezárulta után, a Kadhafi-korszakot követő Líbiában a NATO "nem vezető szerepet, hanem csupán támogató szerepet" tölthet be - folytatta Lungescu. Ez alatt - tette hozzá - azt értik, hogy a nemzetközi közösség támogatásának fő tényezője az ENSZ, illetve az úgynevezett kontaktcsoport lenne. A NATO csak "szükség és felkérés esetén" venne részt az ország támogatásában, például esetleg "a védelmi szektor átszervezése" terén. Ennek az esetleges "átszervezésnek" a tartalmát Lungescu nem fejtette ki bővebben. Hangsúlyozta mindenesetre, hogy "NATO-csapatok jelenleg sincsenek, és nem is tervezik, hogy legyenek Líbiában".

Újságírók rákérdeztek azokra az értesülésekre, miszerint a líbiai katonai műveletekben részt vevő egyes országok katonai tanácsadókat küldtek líbiai területre, a felkelők megsegítésére. A NATO-szóvivő elzárkózott attól, hogy "nemzeti kormányok esetleges döntéseit" kommentálja, de leszögezte, hogy NATO-alárendeltségben levő katonák nem tartózkodnak líbiai területen.






OLDALTÖRÉS: Már több mint harminc ország ismerte el a líbiai lázadókat

 

 

 

 

 

Már több mint harminc ország ismerte el a líbiai lázadókat

Már több mint harminc ország, köztük Magyarország ismerte el Líbia legitim képviselőjének a felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsát (ÁNT).

Kedden öt országgal - Magyarország, Bahrein, Irak, Marokkó, Nigéria - nőtt az önmagát a líbiai nép egyetlen legitim képviselőjének minősítő testületet elismerők tábora. Ehhez a táborhoz tartoznak az Egyesült Államok mellett a vezető EU-tagországok is. 

A nagyhatalmak közül Oroszország közölte, hogy nem fogja elismerni Líbia egyetlen legitim képviselőjének az ÁNT-t, de elfogadja, mint az ország jövőjéről szóló tárgyalások résztvevőjét. Moszkva kijelentette, hogy Kadhafinak távoznia kell, de azzal vádolta a NATO-t, hogy a líbiai bombázással túllépi az ENSZ-től kapott felhatalmazás kereteit, és tárgyalásokat sürgetett a felkelők és a kormány között. Szergej Lavrov külügyminiszter közölte, hogy az ÁNT elismerése Líbia egyetlen legitim irányítójaként nem javítana a helyzeten.

Az ENSZ BT másik állandó tagja, Kína nem vétózta meg ugyan a légitámadásokat lehetővé tevő BT-határozatot, ám elítélte a csapásokat és kompromisszumot sürgetett a kormány és a lázadók között. Később Peking gesztusokat tett az utóbbiaknak: fogadta a vezetőiket. Hétfőn a kínai külügyminisztérium közölte, hogy Peking tiszteletben fogja tartani a líbiai nép akaratát és reméli, hogy Líbiába visszatér a stabilitás.

Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn azt mondta, hogy kormánya elismerte az ÁNT-t, ahogy az Arab Liga is, amely felfüggesztette Líbia tagságát nem sokkal azután, hogy Kadhafi erői lecsaptak a rendszerellenes tüntetőkre. 
A regionális hatalomnak számító Törökország júniusban a líbiai nép legitim képviselőjének ismerte el az ÁNT-t, de - bár Ankara megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Moammer el-Kadhafi kormányával - török hivatalos személyek szerint ez nem azt jelenti, hogy a testület volna az egyetlen képviselője a líbiai népnek.


A magyar kormány az Átmeneti Nemzeti Tanácsot tekinti a líbiai nép törvényes képviselőjének

A magyar kormány a felkelőket vezető Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) tekinti a líbiai nép törvényes képviselőjének - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.

A tárca - amely az ÁNT "katonai győzelme" kapcsán bocsátotta ki a közleményt - üdvözölte, hogy az ÁNT "átvette Líbia vezetését". A minisztérium szerint ez lehetőséget nyit a kibontakozásra.
   
A Külügyminisztérium emlékeztetett: az ÁNT külügyi vezetőjével Martonyi János márciusi egyiptomi látogatása során találkozott. A magyar diplomácia vezetője a találkozó után elküldte megbízottját Líbia második legnépesebb városába, a felkelők központjába, Bengáziba, és a Külügyminisztérium rajta keresztül hónapok óta kapcsolatot tart fenn az ÁNT vezetőivel.
   
A minisztérium értékelése szerint az ÁNT győzelme jelentette fordulat történelmi esély a demokratikus líbiai jogállam kiépítésének megalapozására. Magyarország támogatja az ÁNT erőfeszítéseit, amelyek az ország belső helyzetének megszilárdítására irányulnak - írta a tárca, hozzátéve: az ÁNT a törvényesség szellemében remélhetően mielőbb helyreállítja a rendet és biztonságot, és megteszi a szükséges lépéseket a konszolidációhoz, az ország újjáépítéséhez.

A Külügyminisztérium a magyar diplomácia kiemelkedő sikereként értékelte a Tripoliban működő magyar nagykövetség munkatársainak eddigi tevékenységét, akik "a bizonytalan polgárháborús helyzetben helyt álltak az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Görögország, Horvátország, Kanada és Olaszország érdekeinek líbiai képviseletében is".
Nyugati hírügynökségi jelentések szerint kedden heves összetűzés robbant ki Tripoliban Moammer Kadhafi líbiai vezető katon.


 




 

OLDALTÖRÉS: Líbia: harcok Tripolitól nyugatra, felbukkant Kadhafi fia

 

 

 

 




Líbia: harcok Tripolitól nyugatra, felbukkant Kadhafi fia

Heves összecsapás volt kedd reggel a líbiai fővárostól nyugatra a lázadók és Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai között. Meglepetésre, éljenző hívei társaságában felbukkant fel Tripoli belvárosában keddre virradóra Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi, aki szerint apja épségben van.

A lázadók közlése szerint Tripolitól 80 kilométernyire, el-Udzseilat városban robbantak ki harcok.
A településen nem sokkal korábban Kadhafi mellett tüntettek.
A Kadhafi-rendszer ellen fél éve fegyverrel harcoló felkelők vasárnap elfoglalták Tripolit, a Kadhafi-párti erők fellegvárát, de a líbiai vezetőt egyelőre nem sikerült elfogniuk. Kadhafi fia, Szeif el-Iszlám - aki az éjjel külföldi újságírókkal találkozott Tripoliban, hogy cáfolja azokat a korábbi híreket, miszerint a lázadók foglyul ejtették - azt mondta, apja épségben van, és a líbiai fővárosban tartózkodik.

Meglepetésre felbukkant Kadhafi elfogottnak vélt fia

Meglepetésre, éljenző hívei társaságában bukkant fel és külföldi újságírókkal találkozott Tripoli belvárosában keddre virradóra Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi, jóllehet a fővárosba bevonuló kormányellenes lázadók korábban azt állították, őrizetbe vették az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Kadhafi fiút. Szeif al-Iszlám szerint apja épségben van.

Vasárnap előbb a lázadók jelentették be Szeif al-Iszlám elfogását, majd hétfőre virradóra Luis Moreno-Ocampo, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közölte: bizalmas forrásból úgy értesült, Szeif al-Iszlám a felkelők kezére került. Az ICC hétfőn bejelentette: tárgyalásokat folytat a lázadókkal arról, hogy adják át az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Szeif al-Iszlámot.
   
A Kadhafi-rendszer emberei azonban három újságírót - köztük az AFP francia hírügynökség tudósítóját - hétfő éjszaka gépkocsin elvitték Kadhafi tripoli rezidenciájához, a Báb-el-Azizíja épületegyüttesig. Szeif al-Iszlám terepjárón érkezett a helyszínre, ahol több tucat híve várta, líbiai zászlókat lengetve, Kadhafi és Szeif al-Iszlám képmását tartva a magasba.

"Azért vagyok itt, hogy cáfoljam a hazugságokat" - így kommentálta a Kadhafi fiú az elfogásáról és őrizetbe vételéről szóló híreket.

Szeif al-Iszlám azt állította, Tripolit a kormányerők ellenőrzik, s a fővárosban "minden rendben van".
Szeif al-Iszlám később a Rixos hotelnél is megjelent, ahol a líbiai fővárosból tudósító külföldi sajtómunkásokat elszállásolták. Televíziók felvételei szerint a Kadhafi fiú mosolygott, karját lengette és kezet rázott éljenző híveivel. Szeif al-Iszlám az egyik újságíró azon kérdésére, hogy apja épségben és Tripoliban van-e, úgy válaszolt: "természetesen".
   
Az ICC június 27-én adott ki elfogatóparancsot a líbiai vezető, továbbá Szeif al-Iszlám és Abdullah asz-Szenuszi titkosszolgálati főnök ellen. Mindhármuk ellen annak nyomán fogalmazták meg a vádat, hogy február második felében, a rendszerellenes tiltakozások első napjaiban az ő utasításaik nyomán a rendfenntartó erők több száz civilt megöltek, illetve megsebesítettek és börtönbe vetettek. Ügyüket az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalta a hágai székhelyű bíróság elé. Luis Moreno-Ocampo már májusban indítványozta az elfogatóparancs kibocsátását.
   
Moammer el-Kadhafi holléte egyelőre ismeretlen. A lázadók Tripoliba történő bevonulása után Kadhafi három fiának elfogásáról láttak napvilágot hírek, köztük Szeif al-Iszlám és a legidősebb Kadhafi fiú, Mohammed Kadhafi őrizetbe vételéről. Ez utóbbit házi őrizetbe helyezték, de megszökött.
   
A NATO harci gépei Moammer el-Kadhafi líbiai vezető tripoli rezidenciáját bombázták keddre virradóra - jelentette az al-Arabíja arab hírtévé a kormányellenes lázadókra hivatkozva. A felkelők elmondták a csatornának, hogy a rezidencia közeléből hallották a légicsapásokat.
   
A felkelők hétfőn további erősítést küldtek a tengeren át Tripoliba a tőle 200 kilométerre keletre fekvő Miszrátából. Vasárnap már mintegy kétszáz lázadó érkezett Miszrátából Tripoliba - szintén a tengeren -, hogy csatlakozzon a főváros bevételére készülő ellenzékiekhez.
   
Kadhafi környezete egészen a Tripoli elleni ellenzéki offenzíva megindításáig tárgyalni próbált az Egyesült Államokkal - közölte az amerikai külügyminisztérium. Victoria Nuland, a tárca szóvivője Washingtonban, helyi idő szerint hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta: egyik próbálkozás sem volt komoly, mert nem ajánlotta fel a megbeszélések feltételeként Kadhafinak a hatalomból történő távozását.
   
Marokkó a líbiai kormányellenes lázadókat irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) ismeri el a líbiai nép egyetlen törvényes képviselőjeként - közölte hétfő este a rabati külügyminisztérium. Taib Fásszi-Fihri marokkói külügyminiszter kedden Bengáziba, a líbiai felkelők központjába utazik, s átadja VI. Mohamed király üzenetét az ÁNT elnökének, Musztafa Abdel-Dzsalílnak.

Lapozzon!





OLDALTÖRÉS: Kadhafi bukása bátorítást adhat az arab felkelőknek

 

 

 

Kadhafi bukása bátorítást adhat az arab felkelőknek


Moammer el-Kadhafi líbiai vezető 41 éves uralmának összeomlása új lendületet adhat az arab országokon végigsöprő forradalmaknak, megmutatva, hogy megcsontosodott autokrata kormányaik nem megdönthetetlenek.

Az arab országok fővárosait felvillanyozta, amikor előbb Tunézia 23 éve hatalmon lévő elnöke, majd Egyiptom 30 éve kormányzó államfője kényszerült lemondani. Az utóbbi napokban pedig Líbia vezetőjének rendszerét rendítették meg alapjaiban a hónapok óta harcoló felkelők.
Igaz - vélik szakértők -, hogy Kadhafi bukását nagyban elősegítette a nyugat katonai intervenciója. Ez azonban aligha ismétlődhet meg Szíriában vagy másutt: az adósságteher alatt nyögő nyugati hatalmak, amelyeket erősen leköt Irak és Afganisztán pacifikálása, aligha vágynak újabb front megnyitására a muzulmán világban.
Az arab világ népei azon tanakodnak, milyen egyéb forgatókönyv lehetséges még. Szíria, Jemen és más államok vezetői, akik eddig erővel és elnyomással tartották fenn a rendet, és nyomták el népük felkelését, bizonyára elgondolkodnak a líbiai események láttán.

Líbia "fontos fejlemény, mert megmutatta, hogy más úton-módon is összeomolhatnak arab rezsimek" - vélekedett Rami Húri bejrúti elemző. - Líbia példája ismételten rávilágított, hogy ha megvan a lendület és a megfelelő kombináció - a nép akarata a változásra, hozzá regionális és nemzetközi támogatás -, akkor ennek egyetlen rezsim sem képes ellenállni.
"Szíriában megvan a népfelkelés, meg a regionális és nemzetközi támogatás kombinációja - folytatta Húri. - Ezek a tekintélyelvű rezsimek, még ha erősek is, a végén összeomlanak. Eddig három példa volt erre, és még továbbiak fognak következni."

A bejrúti elemző szerint a bahreini síita többség lázadása, amellyel több jogot követelt magának az uralkodó szunnita családtól, azért bukott el, mert nem kapott külső támogatást. "Líbia példája viszont azt mutatja, hogy ha a szíriai és a jemeni tiltakozók, tüntetők, ellenzékiek, szabadságharcosok kitartanak, akkor képesek lehetnek a rezsim megdöntésére" - vélte Geoff D. Porter közel-keleti szakértő.
"Az arab tavaszról alkotott nézeteket Tunézia és Egyiptom példája befolyásolta, ahol a felkelések alig egy hónapig tartottak. Az emberek azt gondolták, Líbiában ilyesmi nem következhet be, mert erre az országra nem illett a tunéziai vagy az egyiptomi minta - így Porter. - A líbiai tüntetők példája mindazonáltal bátorítást adhat a szíriai és a jemeni tiltakozóknak, jóllehet utóbbiak nem részesülnek NATO-támogatásban, ami nagy különbség."

Porter szerint Líbia példája azt mutatta, hogy Kadhafi nem rendelkezett akkora támogatással a lakosság körében, mint amire ő maga hivatkozott. "Össze lehet hasonlítani a líbiai helyzetet Szíriával vagy Jemennel, ahol nagyon kockázatos dolog csatlakozni a forradalmárokhoz. A tömegek alkalmasint nem hívei a rezsimnek, ám mindaddig nem teszik kockára az életüket, amíg a lázadók színre nem lépnek" - fogalmazott Porter.
Más szakértők szerint a Kadhafi-rezsim ellen hozott gazdasági szankciók (köztük az olajembargó) nagy szerepet játszottak a kormányerők térdre kényszerítésében. Hasonló lépések hasonló következményekkel járhatnak Szíria esetében is.
   
Bassár el-Aszad elnök, akit egyre több külföldi vezető szólít fel lemondásra a több mint öt hónapja tartó tüntetések brutális elnyomása miatt, vasárnap arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy hazája nem fog eltűrni semminemű külső beavatkozást. "Egy katonai akció Szíria ellen... súlyosabb következményekkel járna a végrehajtóira, mint amit azok képesek elviselni" - fenyegetőzött a szíriai elnök.
   
"Aszad alighanem tart attól, hogy ugyanolyan helyzetbe kerülhet, mint Kadhafi és a többiek. Csakhogy egyúttal úgy véli, az ő nemzetközi kapcsolatai eltérnek azoktól, amelyeket Kadhafi ápol, mivel a líbiai vezetőnek nem voltak barátai. Aszadot támogatja Irán és a (libanoni síita) Hezbollah, ami befolyásolja a nemzetközi közösség számításait" - mutatott rá Porter.

Húri szerint a líbiai felkelés sikere megrendíti az Aszadhoz hasonló vezetők magabiztosságát, akik azt hiszik, hogy a hadseregre támaszkodó kormányaik immunisak a nép haragjával szemben. "Aszad a saját világában él, nem egy valódi világban. Nem képes látni az új realitásokat. Ezek a diktatúrák azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek" - hangoztatta Húri.
"Csakhogy ez nem így van - tette hozzá. - Igenis sebezhetőek. Számos ilyen rezsim évtizedek óta van hatalmon, de most elérkezett a végórájuk."




OLDALTÖRÉS: Kadhafi környezete az utolsó napokban tárgyalni próbált Washingtonnal

 

 

 

Kadhafi környezete az utolsó napokban tárgyalni próbált Washingtonnal

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető környezete egészen a Tripoli elleni ellenzéki offenzíva megindításáig tárgyalni próbált az Egyesült Államokkal - közölte az amerikai külügyminisztérium.

Victoria Nuland, a tárca szóvivője Washingtonban, helyi idő szerint hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt napokban, hetekben magát Kadhafi képviselőjének kiadó számos személy próbált meg tárgyalásokat kezdeményezni az Egyesült Államokkal, s erre egyesek az elmúlt 24-48 órában "kicsit kétségbeesettebb" kísérletet tettek.
A szóvivő szerint azonban egyik tárgyalási próbálkozás sem volt komolyan vehető, mert egyik sem ajánlotta fel a megbeszélések előfeltételeként Kadhafinak a hatalomból történő távozását.
A líbiai kormányellenes lázadók vasárnap este vonultak be a fővárosba, ami drámai jelentőségű fordulópont volt a közel fél éve tartó líbiai polgárháborúban.


 

OLDALTÖRÉS: Mégsem fogták el a lázadók Szeif al-Iszlám Kadhafit

 

 

 

Mégsem fogták el a lázadók Szeif al-Iszlám Kadhafit

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem fogták el a líbiai kormányellenes lázadók Szeif al-Iszlám Kadhafit, Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fiát, akivel külföldi újságírók keddre virradóra Tripoliban találkoztak. A Kadhafi fiú azt állította, apja épségben van.

Vasárnap előbb a lázadók jelentették be Szeif al-Iszlámi elfogását, majd hétfőre virradóra Luis Moreno-Ocampo, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közölte: bizalmas forrásból úgy értesült, Szeif al-Iszlám a Tripoliba bevonuló felkelők kezére került. Az ICC hétfőn bejelentette: tárgyalásokat folytat a lázadókkal arról, hogy adják át az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Szeif al-Iszlámot.
A Kadhafi-rendszer emberei három újságírót - köztük az AFP francia hírügynökség tudósítóját - hétfő éjszaka gépkocsin elvitték Kadhafi tripoli rezidenciájához, a Báb-el-Azizíja épületegyüttesig. Szeif al-Iszlám terepjárón érkezett a helyszínre, ahol több tucat híve várta, líbiai zászlókat lengetve, Kadhafi és Szeif al-Iszlám képmását tartva a magasba.
"Azért vagyok itt, hogy cáfoljam a hazugságokat" - így kommentálta a Kadhafi fiú az elfogásáról és őrizetbe vételéről szóló híreket.
Szeif al-Iszlám azt állította, Tripolit a kormányerők ellenőrzik, s a fővárosban "minden rendben van". Kijelentette, hogy a Nyugat fejlett technológiája megzavarta a (líbiai) távközlést, amely a Kadhafi-rendszer bukásáról szóló üzenetet küldött az embereknek. Azokra az sms-üzenetekre utalt, amelyeket a tripoli mobiltelefon-előfizetők kaptak hétfőn, és Kadhafi bukását adták hírül.
Szeif al-Iszlám később a tripoli Rixos hotelnél is megjelent, ahol a líbiai fővárosból tudósító külföldi sajtómunkásokat elszállásolták. Televíziók felvételei szerint a Kadhafi fiú mosolygott, karját lengette és kezet rázott híveivel. Szeif al-Iszlám az egyik újságíró azon kérdésére, hogy apja épségben és Tripoliban van-e, úgy válaszolt: "természetesen".
 
Az ICC június 27-én adott ki elfogatóparancsot a líbiai vezető, továbbá Szeif al-Iszlám és Abdullah asz-Szenuszi titkosszolgálati főnök ellen. Mindhármuk ellen annak nyomán fogalmazták meg a vádat, hogy február második felében, a rendszerellenes tiltakozások első napjaiban az ő utasításaik nyomán a rendfenntartó erők több száz civilt megöltek, illetve megsebesítettek és börtönbe vetettek. Ügyüket az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalta a hágai székhelyű bíróság elé. Luis Moreno-Ocampo már májusban indítványozta az elfogatóparancs kibocsátását.
Moammer el-Kadhafi holléte egyelőre ismeretlen. A lázadók Tripoliba történő bevonulása után Kadhafi három fiának elfogásáról láttak napvilágot hírek, köztük Szeif al-Iszlám és a legidősebb Kadhafi fiú, Mohammed Kadhafi őrizetbe vételéről. Ez utóbbit házi őrizetbe helyezték, de megszökött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!