Külföld

2011.08.18. 18:44

A szíriai elnök távozását követeli Washington és Brüsszel

Washington, Brüsszel, Párizs, Genf - A szíriai elnök lemondását követelte csütörtökön az Egyesült Államok és vele összhangban az Európai Unió is, mert meggyőződésük szerint Bassár el-Aszad elvesztette a legitimitását azzal, hogy katonai erőt vet be saját népe ellen.

MTI

Barack Obama amerikai elnök most először szólította fel távozásra a szíriai vezetőt, egyúttal újabb szankciókat hirdetett meg Szíria ellen. Az elnök befagyasztatott minden szíriai állami vagyont, ami amerikai joghatóság alá tartozik és honfitársai számára megtiltott minden ügyletet a szíriai hivatalos körökkel.
   
Az elnöki közlemény szerint Washington nem kényszeríti ki az átmenetet, annak megvalósítása a szíriai nép dolga, "de támogatni fogja a végkimenetet azzal, hogy nyomást gyakorol Aszadra, hogy álljon el az átalakulás útjából".
   
Amíg az amerikai vezetés korábban azt az alternatívát állította a szíriai elnök elé, hogy vagy álljon a demokratikus reformok élére, vagy álljon el az útjukból, a mostani állásfoglalás az első lehetőséggel már nem foglalkozik.
   
Az elnöki bejelentést kiegészítve Hillary Clinton amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az olajkivitelre vonatkozó amerikai szankciók "a szíriai rezsim szívére mérnek csapást". Az Egyesült Államok a saját népnek kínzása és gyilkolása mellett azzal vádolja a szíriai vezetést, hogy támogatja a terrorizmust, beavatkozik a libanoni belügyekbe, segíti a palesztin szélsőségeseket és az amerikai csapatok elleni erőszakra bujtogat Irakban.
   
Nem sokkal később, láthatóan összehangolt akcióként az európai unió diplomáciai vezetője is távozásra szólította fel Aszadot az ország érdekében, mondván, hogy "elfogadhatatlan és tűrhetetlen", amit a saját népével tesz. Catherine Ashton közölte: az unió új szankciókat készít elő a szíriai rendszerrel szemben.
   
Az európai vélemény nyomatékosítására külön nyilatkozatot adott ki ugyanezzel a követeléssel Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetője. David Cameron, Nicolas Sarkozy és Angela Merkel szerint "Aszad elnök brutális katonai erőt alkalmaz saját népe ellen, ő a felelős a helyzetért, elvesztette a legitimitását és nem tarthat tovább igényt az ország vezetésére".
   
Felhívták a szíriai vezetőt, hogy "vonja le a következtetést abból, hogy az egész szíriai nép teljesen elutasítja a rendszerét... azonnal vessen véget az erőszaknak, engedje szabadon a politikai foglyokat, és engedélyezze az Egyesült Nemzetek Szervezetének, hogy minden korlátozás nélkül tényfeltáró missziót küldjön a helyszínre".
   
A három politikus közölte, hogy "aktívan támogatja az Európai Unió új, szigorú szankcióit Aszad elnök rendszere ellen". Svájc csütörtökön egy lépéssel még tovább ment: hazahívta damaszkuszi nagykövetét.
   
Az Európai Unió, az arab országok és az Egyesült Államok kérésére hétfőn rendkívüli ülést tart az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a szíriai helyzetről - jelentette be Cédric Sapey ENSZ-szóvivő. A tanács tagjai várhatóan megállapodnak egy olyan határozatban, amely elítéli a szíriai kormányellenes tüntetések véres leverését, és tényfeltáró bizottság felállítását kéri. Legutóbbi, április 29-i rendkívüli ülésén a szervezet már elítélte, hogy a szíriai biztonsági erők békés tüntetőkre lőttek, és követelte a feltételezett más erőszakos bűntények kivizsgálását.
   
Emberiesség elleni bűncselekménynek minősülhet a szíriai tüntetőkkel szembeni erőszak, ezért azzal foglalkoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) - állapította meg egy magas rangú emberjogi ENSZ-bizottság abban a jelentésében, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Genfben.
   
A 13 fős bizottság 22 oldalas jelentésében egyebek között megállapította, hogy július közepéig legkevesebb 1900-an haltak meg a március közepe óta tartó zavargásokban Szíriában. A biztonsági erők tagjai statárium alapján hajtottak vége kivégzéseket, foglyokat kínoztak, nőket és lányokat erőszakoltak meg, gyermekeket is megkínoztak a tiltakozók megfélemlítésére, éles lőszert használtak békés tüntetők ellen, kórházakban végeztek sebesült tüntetőkkel. A bizottság megállapította, hogy az emberi jogok olyan mértékű megsértéséről van tudomásuk, hogy az már emberiesség elleni bűncselekményként értékelhető. Ez a bűncselekmény a népirtást követően az emberi jogok megsértésének a legsúlyosabb esete.
   
Az ENSZ csütörtökön egy olyan üzenetet kapott a szíriai elnöktől, amelyben Bassár el-Aszad azt állítja, hogy leállították a tüntetők elleni hadműveleteket az országban. Aszad nem sokkal korábban még azt hangoztatta, hogy országa nem enged a nemzetközi közösség arra irányuló követelésének, hogy hagyjon fel a tüntetések fegyveres elnyomásával.
   
Az Egyesült Államok július óta engedélyhez köti a washingtoni szíriai nagykövetség diplomatáinak, hogy elhagyják a főváros körzetét - jelentette be helyi idő szerint még szerdán az amerikai külügyminisztérium. Az amerikai intézkedés válasz az arab országban júliusban bevezetett, a damaszkuszi amerikai nagykövetség diplomatáit sújtó hasonló korlátozásra.
   
Szíria megtiltotta az amerikai diplomatáknak, hogy elhagyják Damaszkuszt, miután Robert Ford amerikai nagykövet július elején felkereste az arab ország középső részén fekvő Hamát, amelyet körülzárt a szíriai hadsereg, hogy letörje a Bassár el-Aszad rendszere elleni tömeges tiltakozást. A diplomata az akkori tájékoztatás szerint azért utazott el az ostromlott városba, hogy együttérzését fejezze ki a tiltakozó lakossággal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!