Külföld

2011.08.19. 16:53

Tüntetőket öltek a biztonsági erők Szíriában

Nicosia – Legalább tizennégy tüntetőt öltek meg és 16 másikat megsebesítettek pénteken a biztonsági erők Szíria déli részében, valamint Homszban és Damaszkusz egyik elővárosában, annak ellenére, hogy Bassár el-Aszad elnök ígéretet tett: beszünteti a tüntetők elleni megtorlást.

MTI

Az újabb megtorló akció a muzulmán böjti hónap, a ramadán harmadik péntekén történt, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei először szólították fel Bassár el-Aszad elnököt a távozásra.
Az államfő távozását követelő tüntetők - semmibe véve az elégedetlenségi mozgalom központjaiba nagy tömegben kivezényelt karhatalmat - ismét az utcára vonultak.

A legsúlyosabb erőszakos cselekmények Deraában történtek, ahonnan március közepén kiindult a tiltakozó hullám."Bye-bye Bassár!" "Viszontlátásra Hágában" – skandálták a tüntetők Homszban. Az északi Idlíb tartományban a tömeg ezt harsogta: "A nép az elnök kivégzését akarja" – utalva a 45 éves Aszád elleni mélyülő ellenszenvre.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) a dél-szíriai városokban történt halálesetekről beszámolva közölte: öten – közöttük egy 11 és 16 éves gyermek – meghaltak, hárman pedig megsebesültek Gabageb településen, négyen meghaltak és kilencen megsebesültek Hirakban, míg egy másik tüntetőt a Deraa tartománybeli Ankelben lőttek agyon, négy társát pedig megsebesítették. Egy tüntető Damaszkusz elővárosában halt meg, három másikat pedig Homszban lőttek agyon a biztonsági erők.

A pénteki déli ima után ezrek tódultak az utcára Szíria-szerte. Előző pénteken húsz embert öltek meg a tüntetéseken.
Az alavita kisebbséghez tartozó Aszad a héten közölte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, hogy véget vet a katonai és rendőri műveleteknek, de emberjogi aktivisták szerint a karhatalom továbbra is lő a tüntetőkre.

Az internetre felkerült felvételek szerint a tüntetések – bár nagyszabásúak voltak – alatta maradtak a júliusi megmozdulásoknak, amelyekre válaszul Aszad harckocsikat vonultatott fel több városban.

A tüntetések erőszakos elnyomása összehangolt felszólításokat váltott ki Barack Obama amerikai elnök és az Európai Unió vezetői részéről, akik csütörtökön távozásra szólították fel Bassár el-Aszadot. Obama befagyasztatta a szíriai kormány amerikai bankszámláit, megtiltotta, hogy amerikai üzletemberek Szíriába ruházzanak be, és hogy az Egyesült Államok Szíriából importáljon kőolajat. 
Az Egyesült Államok és európai szövetségesei közölték: Szíria elleni szankciókról szóló határozattervezetet nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Lapozzon!

 

 


 

OLDALTÖRÉS: Újabb EU-szankciók Damaszkusz ellen

 

 

 

 


 Újabb EU-szankciók Damaszkusz ellen

Az EU-tagállamok pénteken megállapodtak abban, hogy újabb szíriai hivatalos személyekre és intézményekre terjesztik ki büntető intézkedéseiket, és tervbe vették az olajembargó bevezetését Szíria ellen, közölték EU-diplomaták.

Az intézkedések jelzik, hogy felerősödött a nyomás, amely Bassár el-Aszad szíriai államfőre nehezedik azért, hogy távozzon a hatalomból. Csütörtökön az Egyesült Államok és az EU együtt szólította fel Aszadot a lemondásra, mert szerintük azzal, hogy katonai erőt alkalmazott a népe ellen, elveszítette jogát az ország irányítására. 
Az új szankciókat a tagállamok EU-nagykövetei fogadták el: tizenöt újabb személyt és 5 intézményt vettek fel azoknak a listájára, akiknek az elérhető pénzeszközeit befagyasztották, s megtiltották, hogy az EU területére lépjenek. A névsort hivatalosan a jövő héten hagyják jóvá. A nagykövetek felkérték az Európai Unió Külügyi szolgálatát, hogy dolgozzon ki újabb intézkedéseket.
Az EU utazási tilalma és pénzbefagyasztása eddig 35 személyt sújtott, köztük Bassár el-Aszadot.

 



 

 

OLDALTÖRÉS: Az ENSZ tényfeltárókat küld szombaton Szíriába

 

 

 

 

 

 

 

Az ENSZ tényfeltárókat küld szombaton Szíriába, európai országok határozati javaslatot készítenek

Az ENSZ bizottságot küld szombaton Szíriába a humanitárius helyzet felmérésére a demokráciapárti tüntetések véres elfojtása miatt - jelentette be csütörtökön a Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájának (OCHA) vezetője, hozzátéve, hogy Damaszkusz lehetővé tette a csoport vizsgálódását. Négy európai ország bejelentette, hogy határozati javaslatot készítenek elő Szíria elleni szankciókról.

Csütörtökön zárt ajtók mögött tanácskozást tartott Szíria ügyében az ENSZ legfőbb szerve, a Biztonsági Tanács (BT), és meghallgatta Navi Pillaynek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és Valerie Amosnak, az OCHA vezetőjének beszámolóját a szíriai helyzet legújabb fejleményeiről.
   
Amos szerint hivatala biztosítékot kapott Damaszkusztól arra nézve, hogy a bizottság látogatásán bárhova ellátogathat az országban, ezért "azokra a helyekre fog koncentrálni, ahonnét erőszakcselekményekről érkezett jelentés". Hozzátette: nem fogadnák el Damaszkusztól, hogy a bizottság csak egyszer járhasson Szíriában, és mindig ragaszkodni fognak ahhoz, hogy korlátozás nélkül bárhova eljuthassanak.
  
Navi Pillay emberi jogi főbiztos pedig a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón ugyanazt a megállapítást tette, mint egy aznap Genfben nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés: emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhetnek a szíriai tüntetőkkel szembeni erőszakcselekmények, ezért ezekkel foglalkoznia kell a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC). A jelentést egy 13 fős bizottság készítette a világszervezet Emberi Jogi Tanácsa számára, és egyebek között megállapította, hogy március közepétől július közepéig legalább 1900-an haltak meg a zavargásokban Szíriában.
   
Pillay hozzátette: kevés reményt lát arra, hogy a szíriai ügy az ICC elé kerül.
   
Diplomaták szerint Kína és Oroszország nem volna hajlandó beleegyezni abba, hogy az ICC-hez utalják Szíria ügyét.
   
Lynn Pascoe politikai ügyi ENSZ-főbiztos a BT-tanácskozáson azt állította, hogy a halálos áldozatok száma 2000, és közülük 120-an azóta haltak meg, hogy az ENSZ-főtitkári hivatal legutóbb, augusztus 10-én tájékoztatta a BT-t Szíria ügyében.
   
Nagy-Britannia, Franciaország, Portugália és Németország bejelentette, hogy határozati javaslatot készítenek elő a BT számára Szíria elleni szankciókról.
   
"A szíriai kormány semmit nem változtatott magatartásán. Sőt, az utóbbi két hétben megsokszorozta akcióinak számát. Úgy gondoljuk, eljött az idő, hogy a BT további lépéseket tegyen" - jelentette ki a brit ENSZ-nagykövet helyettese a többiek nevében is. Az amerikai ENSZ-nagykövet helyettese közölte, hogy országa szintén támogatja a Szíria elleni "újabb intézkedéseket". E nyugati nagykövetek azonban arról nem szóltak, hogy támogatnák-e a szíriai cselekmények megvizsgáltatását az ICC-vel.
   
Egyelőre nem tudni, hogy Kína és Oroszország mint vétójoggal rendelkező BT-tagok, mit gondolnak egy szankciós határozatról. Moszkva és Peking eddig mindig csak párbeszédet sürgetett Szíriában. Hónapokon át akadályozták, hogy a BT elítélje a tüntetőkkel való véres leszámolást és az egyéb erőszakcselekményeket, mígnem a BT-nek augusztus 3-án sikerült kiadnia egy elítélő közleményt.
   
Az Egyesült Államok és vele összhangban az Európai Unió a szíriai elnök lemondását követelte csütörtökön, mert meggyőződésük szerint Bassár el-Aszad elvesztette a legitimitását azzal, hogy katonai erőt vet be saját népe ellen. Barack Obama amerikai elnök most először szólította fel távozásra a szíriai vezetőt, egyúttal újabb szankciókat hirdetett meg Szíria ellen.
   
Erre reagálva Szíria ENSZ-nagykövete, Basár Dzsaafari azzal vádolta meg Washingtont, hogy néhány más BT-tagországgal együtt "diplomáciai és humanitárius háborút" vív Szíria ellen. "Ezek az országok régi számláikat akarják rendezni hazámmal. Ezek az erők semmi mást nem tesznek, mint gyűlölködnek országommal és nemzetemmel szemben" - jelentette ki. Rámutatott, hogy a Szíria ügyében mélyen megosztott BT ismét nem tudott megállapodni semmiben. "Hála istennek, vannak bölcsek is a tanácsban" - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!