Külföld

2012.01.03. 13:48

Csak nők árulhatnának női fehérneműt Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábia kormánya ismét megpróbálja végrehajtatni azt a törvényt, amely szerint csakis nők árulhatnak női fehérneműt, jóllehet a sivatagi királyság legfőbb vallási vezetői ellenzik a rendelkezést.

MTI

Utóbbiak ugyanis nem néznék jó szemmel, hogy nők dolgozzanak olyan helyen - például bevásárlóközpontokban -, ahol férfiak és nők vegyesen is megfordulhatnak.

A fehérnemű-árusítás "nőneműsítését" célzó törvény még 2006-os keletű, ám hiába telt el már öt év, sohasem foganatosították, pedig ezt a szaúdi nők nagy része szívesen venné. Jó páran közülük még bojkottálták is azokat az üzleteket, ahol férfi eladókkal kellett bajlódniuk: így akarták rászorítani a tulajdonosokat, hogy csakis nőket alkalmazzanak eladónak. Mivel az üzletekben nincs próbafülke - elképzelhetetlen a konzervatív muzulmán királyságban, hogy egy nő boltban levetkőzzön -, a férfi eladók meg gyakran rossz "becsüsök", sok nő nem tud magának megfelelő méretű alsóneműt vásárolni, legalábbis elsőre.

A munkaügyi minisztérium e hét csütörtökétől követeli meg a törvény megvalósítását, amelynek során több ezer férfi veszítheti el állását. A minisztérium közlése szerint 28 ezer nő jelentkezett fehérnemű-eladónak, zömmel bevándorló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!