Külföld

2012.02.21. 10:16

Őrizetbe vették a volt IMF-vezért egy prostitúciós hálózattal kapcsolatos ügyben

Őrizetbe vette kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.

MTI

Dominique Strauss-Kahnt saját kérésére hallgatják ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatosan, amelyeken való részvételét már korábban nyilvánosan elismerte. Prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét nem tiltják a francia törvények, az ügyészség Strauss-Kahnt azonban üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészességgel és hűtlen kezelés bűntettével gyanúsította meg. Azt feltételezi: a volt IMF-vezér tudott arról, hogy a szexpartikat és a prostituáltak utazásait nagyvállalatok számláiról finanszírozták.

Az úgynevezett Carlton-ügyben eddig nyolc személy ellen emeltek vádat, köztük Jean-Christophe Lagarde, Lille rendőrfőkapitánya ellen. A gyanú szerint helyi vállalkozók prostituáltakat közvetítettek Strauss-Kahnnak, aki a lille-i főkapitány társaságában vett részt a luxusszállodákban rendezett partikon.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az ügy fő gyanúsítottjai - Fabrice Paszkowski, egy orvosi műszerekkel foglalkozó cég tulajdonosa és David Roquet, a BTP Eiffage csoport egyik leányvállalatának volt igazgatója - többször is jártak Strauss-Kahnnál Washingtonban. Utoljára tavaly május 11. és 13. között, egy nappal azelőtt, hogy a volt IMF-vezért nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt New Yorkban őrizetbe vették.

A kihallgatás idejére történt őrizetbe vétel valószínűleg legfeljebb két napon át, de maximum három napig tarthat. Az ügyészség ezt követően dönt a vádemelésről.

Októberben megjelent életrajzi kötetében Strauss-Kahn azt írta: "elviselhetetlennek" tartja, hogy a nevét belekeverték a Carlton-ügybe. Azt viszont elismerte, hogy részt vett "szabados partikon".

"Az ilyen találkozókra nem prostituáltak járnak, és amikor az ember meghívást kap egy ilyen partira, akkor nem kéri el a számlát" - fogalmazott a kötetben a volt IMF-vezér, arra utalva, hogy nem fizetett a szexuális kapcsolataiért, és azt sem tudta, hogy esetleg prostituáltakkal találkozott azokon a szexpartikon, amelyekre francia nagyvállalkozóktól kapott meghívást. Hozzátette: "Semmi törvénytelent nem követtem el ... Irtózom a prostitúciótól, a nőfuttatástól".

Az IMF-vezér ellen jelenleg nem folyik bűnügyi eljárás sem Párizsban, sem az Egyesült Államokban. Franciaországban elévülés miatt nem történt vádemelés egy 2003-as ügyben, amelyet az ügyészség "szexuális zaklatásnak" minősített. A nemi erőszak kísérlete miatti amerikai büntetőügyet pedig a panaszos szavahihetőségének megkérdőjelezését követően ejtették. Ez utóbbi ügyben azonban polgári bíróság előtt folyik eljárás.

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!