Külföld

2012.04.16. 13:05

Fico átírná a kettős állampolgársági törvényt

Robert Fico kormánya olyan formában akarja megváltoztatni a szlovák állampolgársági törvényt, hogy az ne "károsítsa" azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, és azáltal elvesztik a szlovák állampolgárságukat.

MTI

A szlovák kormányfő erről az új kulturális miniszter, Marek Madaric hétfői hivatali beiktatása során beszélt Pozsonyban. Hozzátette: Magyarország viszonylatában ennek a törvénynek továbbra is érvényesnek kell maradnia. Fico ezt a nézetét azzal magyarázta, hogy Magyarország sem változtatta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényét, amire a szlovák fél annak idején a saját törvényének módosításával reagált.

A szlovák miniszterelnök ismételten megerősítette: az új kormány megőrzi a status quót a nemzeti kisebbségek jogállása terén. "Holott néhány téren változtathatnánk" - jegyezte meg Fico. Rámutatott: a legutóbbi népszámlálás eredményei megmutatták, hogy több településen, ahol az arra vonatkozó törvény még lehetővé teszi a kisebbségek nyelveinek hivatali használatát, az adott kisebbségek aránya már nem éri el a 20 százalékot, ami a kisebbségi nyelv hivatali használatának feltétele. Hozzáfűzte: ezen a téren nem fog változtatásokat eszközölni.

A hatásköri törvényben tervezett változtatások kapcsán elmondta: a kulturális tárca hatáskörébe kerül át az eddig - a kormányalakítás során megszüntetett - az emberi jogokért és a kisebbségekért felelős kormányalelnök kompetenciájába tartozó kisebbségi kultúra is. Hozzátette: létrehozzák a nemzeti kisebbségek ügyeiért felelős kormánymegbízott hivatalát, amely elsődlegesen a kisebbségeket érintő kérdéskörrel foglalkozik majd, ám végrehajtási szempontból a kulturális minisztérium alá tartozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!