Külföld

2012.04.14. 06:09

Hogyan került Eric Toth bin Laden helyére az FBI által körözöttek toplistáján?

A tavaly májusban Pakisztánban kommandósok által likvidált Oszma bin Laden, az al-Kaida terrorista hálózat vezetőjének helyét egy harmincéves, pedofil felvételeket készítő tanár, Eric Justin Toth vette át az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által körözött személyek tízes toplistáján, akit egyetlen gyilkossággal sem vádolnak.

MTI

A BBC online szerkesztősége megvizsgálta, hogy milyen kritériumok alapján kerül valaki azon bűnözők közé, akiket a szövetségi rendőrség a top 10-be sorol.

A volt iskolai tanár és tábori tanácsadó 2008 óta van szökésben, azóta, hogy Maryland államban szövetségi vádat emeltek ellene, miután gyerekpornó felvételeket találtak azon a kamerán, amelyet egy iskolában használt. Az FBI követte őt Illinois-tól Indianán át egészen Arizonáig, ahol azonban "kihűlt a nyoma".

 

 

"Mindig is számítottunk a lakosság támogatására a szökésben lévő bűnözők elfogásában és a bűnügyek megoldásában" - hangsúlyozta közleményében Mike Kortan, az FBI szóvivője, miután a szövetségi nyomozóhatóság felvette Tothot az al-Kaida-vezér megüresedett helyére.

A top 10-es bűnözőkben az a közös, hogy mindegyikük ellen szövetségi elfogató parancsot adtak ki és valamennyit "a társadalmat fenyegető" veszélynek tekintik, és a nyomravezetőnek 100 ezer dollár jutalmat tűztek ki. Az ilyen elkövetők esetében az ügynökök, akik minden más kézre kerítési lehetőséget kimerítettek már, úgy ítélik meg, hogy a nyilvánosság inkább eredményezheti a szökevény elfogását, mintsem annak a még mélyebben való elrejtőzködését.

Az FBI először 1950-ben állította össze a tíz leginkább keresett bűnöző listáját

Egy újságíró a legkeményebb szökésben lévő "nehézfiú" neve és személyleírása iránt érdeklődött. A tízes lista az FBI szerint azóta figyelemre méltóan sikeres nyilvános programnak bizonyult. Az arra felkerült 495 személy közül 465-öt fogtak el, vagy találtak meg. Ezek közül 153 esetben lakossági információ vezetett nyomra. A lista nem rangsorolja a rajta szereplőket az elkövetett bűnök súlyossága szerint.

Az FBI a területi irodáitól gyűjti be a lajstromba vétellel kapcsolatos javaslatokat, majd elemzi a legfontosabb eseteket és a szolgálati utat bejárva, végső jóváhagyásra eljuttatja azt Rober Mueller igazgatóhoz.

 

Jason Derek Brown: azzal vádolják, hogy megölte egy páncélautó őrét egy arizonai rablás során

Joe Luis Saenz: két rivális Los Angeles-i gengszter és egy harmadik személy megölésével, valamint a barátnője megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolják

Glen Stewart Godwin: megölte egyik rabtársát egy mexikói börtönben, majd megszökött

Robert William Fisher: a felesége és a gyerekei meggyilkolásával vádolják

Szemjon Mogiljevics: befektetők átveréséért és tőzsdecsalásért körözik ("Szeva bácsi" hosszú évekig Magyarországion élt, megnősült és megkapta a magyar állampolgárságot - a szerk. megj.)

Eduardo Ravelo: narkóbanda-tagsággal vádolják

Alexis Flores: egy ötéves kislány elrablásával és meggyilkolásával vádolják

Victor Manuel Gerena: egy biztonsági cégtől elrabolt 7 millió dollár miatt keresik

James "Whitey" Bulger: bostoni gengszter és gyilkos; júniusban elfogták

 

 

"Az idők múlásával a top 10-es lista valamilyen módon mindig tükrözte az iroda nyomozati érdekeit és a napi prioritásokat" - jelentette ki a BBC-nek John Fox, az FBI hivatalos történetírója.

Az 1960-as és 1970-es években olyan, a vietnámi háború elleni radikálisok szerepeltek rajta, mint Bernardine Dohrn, Katherine Power és Leo Burt. Az 1990-es években nemzetközi terroristák töltötték meg, majd 2000 óta több pedofil és gyermekpornográfia-készítő szerepelt rajta.

"A lista természetesen nem fogja át az FBI összes prioritását. Az elhárítás például nem olyan típusú nyomozás, amelynek használna a top 10-es lista használata" - mondta Fox.

A szökevényeket az elfogásukat és a halálukat (megölésüket) követően veszik le a listáról, vagy azért, mert már nem tekintik őket veszélyesnek a társadalomra nézve. Az évek során összesen hatan estek a legutolsó kategóriába, többen közülük a vietnámi háború elleni aktivisták voltak, akiket erőszakos cselekményekkel és a törvény megkerülésével vádoltak, amíg középkorúvá nem váltak.

Az újabb körözött személyek kiválasztásának folyamata hosszadalmas. Az FBI-nak 11 hónapjába tellett, amíg kiválasztotta, hogy kit tegyen bin Laden helyébe. Bulger pedig még mindig rajta van a listán, pedig őt júniusban már "hűvösre tették".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!