Külföld

2015.05.31. 17:01

Burgenland választ: a vártnál erősebben szerepel a szélsőjobboldal

Tartományi választásokat tartottak vasárnap a hazánkkal szomszédos Burgenlandban, valamint Stájerországban.

Bakos Ágnes

Az előzetesen jelzetthez képest több szavazatot kapott a magyarellenes kampányt folytatott, radikális Osztrák Szabadságpárt és erősödtek a zöldek is.

Végleges választási eredmény hétfőn lesz, az első exit poll eredmények szerint az előző választásokhoz képest hat százalékot erősödött az Osztrák Szabadságpárt, a voksok 15 százalékát szerezték meg Burgenlandban. Mintegy kettő százalékkal nőtt a Zöldek támogatottsága, így 6,4 százalék körüli. A hagyományosan legerősebb Szociáldemokrata Párt 6,5 százalékot veszített a legutóbbi választás óta, de így is magasan a legtöbb voksot kapta: a szavazatok mintegy 42 százalékát. A második legjelentősebb politikai erő, az Osztrák Néppárt 29 százalékos támogatottságot ért el vasárnap, ez 5,5 százalékkal kevesebb, mint az öt évvel ezelőtti, legutóbbi választás alkalmával volt. A szociáldemokratáknak, könnyen lehet, hogy koalíciós társra lesz szükségük a kormányalakításhoz.

A jelenlegi eredmény szerint a burgenlandi tartományi parlamentben 15 mandátum jut a Szociáldemokrata Pártnak, 11 az Osztrák Néppártnak, kettő a Zöldeknek és szintén kettő az LBL-nek, vagyis a „burgenlandi lista" nevű politikai erőnek. Ami pedig a határ innenső oldaláról, magyar szempontból fontos: 6 helyet szerzett az Osztrák Szabadságpárt, kétszer annyit, mint öt évvel ezelőtt. A kampányukban felbukkantak magyarellenes plakátok: korlátoznák az ingázó munkaerőt és a határellenőrzés visszaállításának terve is felmerült.

Stájerországban szintén választottak vasárnap: kiélezettebb a helyzet, mint a közvetlen szomszédunkban. Ott 16 százalékot tudott erősödni a szélsőjobb, beérte a nyolc-kilenc százalékot veszített hagyományosan legnagyobb politikai erőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!