Külföld

2009.10.24. 19:58

A biztonságos 350: az éghajlat védelméért demonstráltak világszerte

Több ezren tüntettek szombaton Sydneytől Stockholmig, Párizson, Berlinen és Madridon át, hogy a koppenhágai éghajlatvédelmi értekezlet előtt öt héttel mozgósítsák a világ közvéleményét az általános felmelegedés problémája kapcsán.

MTI


A megmozdulások Sydneyben kezdődtek, ahol tüntetők ezrei gyűltek össze a kikötőben és a híres Bondi strandon. A tüntetők "350" feliratú transzparenseket lobogtattak. A 350-es szám utalás a levegő biztonságos széndioxid-koncentrációjára (350/millió levegőrészecske). A tüntetők szintén a 350-es számot formázták meg testükkel a sydneyi operaház lépcsőjén állva, míg a székesegyház harangja 350-szer kondult meg.
   
A Párizsban összegyűlt több száz tüntető 12 óra 18 perckor csengette meg mobiltelefonját és a magával hozott ébresztőórákat, utalva arra, hogy december 18-án lesz a koppenhágai konferencia zárónapja.  A tüntetők a politikusokat - élükön Nicolas Sarkozy elnökkel - akarták ily módon felébreszteni, hogy készüljenek fel a konferenciára, amely előtt október 29-30-án európai uniós csúcstalálkozó lesz. "Nicolas, ébredj fel" - volt olvasható az egyik transzparensen.
   
A létfontosságúnak tekintett  koppenhágai konferencián tervezik elfogadni az éghajlatváltozás elleni küzdelem céljait felsoroló, de 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv helyére lépő nemzetközi egyezményt.

Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő azonban  figyelmeztetett, hogy a tárgyalások nem haladnak olyan tempóban, amely lehetővé tenné egy nemzetközi megállapodás elfogadását Koppenhágában.
   
"Már két éve tartanak a megbeszélések, és nagyon lassú és fájdalmas haladást értünk el. Világos, hogy a jelenlegi ütemben a konferenciáig hátralévő hetek alatt nem érünk el odáig" - közölte Rasmussen egy közleményben. A december 7-18 között tartandó konferencián 192 ország vesz részt.

Stockholmban mintegy harmincan követeltek azonnali tárgyalásokat a klímaváltozásról. Berlinben mintegy 350-an - Angela Merkel kancellárt ábrázoló maszkban - gyűltek össze a Brandenburgi Kapunál. Isztambulban az Európát Ázsiával összekötő Boszporusz-híd alá állított hajón követeltek "Munkahelyeket, éghajlatot és igazságot".
   
A madridi Puerta del Solon a társadalmi, környezetvédő és szakszervezetek alkotta Klímaváltozás elleni Platform paródiát mutatott be az "éghajlatváltozás tragikus következményeiről".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!