Az öböl menti arab országok és Európa: távolságtartás és hűvös viszony

 Az Európai Unió és az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) már 1991 óta "küzd" egy szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséért. A megállapodást máig nem sikerült aláírni, és nem is utal arra semmi, hogy ez a közeljövőben megtörténhetne - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. 
 
Az arabok mára kezdenek kifogyni a türelemből. Nehezményezik ugyanis, hogy az európaiak állandóan változó politikával és a soros elnökségekkel együtt folyamatosan megújuló álláspontokkal bukkannak fel a Közel-Keleten. Legutóbb az európaiak azzal bosszantották fel arab tárgyalópartnereiket, hogy az emberi jogok védelméhez akarták kötni a megállapodást a Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Kuvaitot, Bahreint, Katart és Ománt tömörítő GCC-vel.

Miért kellene emberi jogi kérdéseket belekeverni a kereskedelmi megállapodásokba? - tette fel a kérdést méltatlankodva a szaúdi pénzügyminiszter a Bertelsmann Alapítvány legutóbbi, a németországi Kronbergben megrendezett beszélgetésén. Az arab politikus hozzátette, hogy ennél fontosabb lenne a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó alapelveit beépíteni a tárgyalás alatt álló megállapodásba. 

A távolság mára olyannyira megnőtt, hogy a jelek szerint az öböl menti államok már nem is akarnak tárgyalni Európával. Megelégszenek az 1988-ban megkötött együttműködési megállapodással, és visszasírják a stratégiai partnerség lehetőségét, amelynek nyélbe ütését 2004-ben elszalasztottak a folyamatban lévő szabadkereskedelmi tárgyalások miatt. Bosszantónak tartják azt is, hogy az EU szinte kimerítette tárgyalási kapacitásaikat az elmúlt 18 évben. Az arabok úgy látják, hogy már az ázsiai fejlődő országokkal folytatott tárgyalásoknak is nagyobb jelentőségük van, mint az unióhoz fűződő kapcsolatoknak. Mint fogalmaznak, az EU-val már csupán konzultációk folynak, de tárgyalásokról nincs szó.
 
Az öböl menti országok távolságtartására az is okot ad, hogy úgy érzik: az EU legfeljebb érdekes piacként, de semmiképp sem valódi partnerként tekint rájuk. Egymás kultúrájának kölcsönös tiszteletéről szerintük nem lehet szó, mivel az iszlám központi szerepet játszik az arab kultúrában; Európában viszont az iszlámra oly módon tekintenek, amelyet az öböl menti államok igazságtalannak éreznek.
 
A szabadkereskedelmi megállapodás tehát a messzi távolba került, sőt a kulturális és politikai kérdésekben is a kölcsönös megértés hiánya tapasztalható. Arab értelmiségiek fájlalják, hogy az EU nem dolgozott ki saját Közel-Kelet-politikát, és nem tudott "kilépni" Washington sodorvonalából. Az araboknak az a benyomásuk, ahelyett, hogy Izraelt az arab föld megszállójaként, a palesztin népet pedig áldozatként kezelné, az EU kitűnő kapcsolatokat ápol a zsidó állammal, és bűntudatot ébreszt a palesztinokban a közel-keleti konfliktus miatt. Jóllehet egyre több európai diplomatában alakul ki lesújtó vélemény a palesztin területek kisajátításáról és a házrombolásokról, az unió mindezt mégsem akarja hivatalos dokumentumba foglalni.
 
Izrael és a palesztinok viszálya egyre sötétebb árnyként vetül az öböl menti államok és Európa kapcsolatára. A térség biztonságát csak az garantálhatná, ha atomfegyvermentes zónát alakítanának ki; ez azonban mindaddig nem jöhet létre, amíg az Egyesült Államok és Európa szemet huny Izrael atombombája felett - hangsúlyozzák az arabok. 

További nyugtalanságot kelt a térségben Barack Obama elnök tárgyalási ajánlata Iránnak, amelyet az arabok nem tartanak "természetes szövetségesüknek". Iránnal egyedül nem lehet döntéseket hozni a régió biztonságáról, ezért az öböl menti arab államok mindenképp részeseivé akarnak válni ennek a párbeszédnek. Aggasztónak tartják az arabok, hogy Iránnak sikerült magát az összes térségbeli probléma megoldási kulcsának beállítani. A GCC-államok emiatt attól tartanak, hogy a fejük felett fognak megszületni a sorsukat érintő fontos döntések. 
 
A térségbeli arabok magányát fokozza, hogy úgy érzik: a bagdadi rezsimváltás nyomán egyre inkább megkérdőjelezhető Irak arab jellege. Ezt a felvetést az irakiak ugyanakkor felháborítónak tartják, mert szerintük Núri al-Máliki, Irak síita kormányfője nem hajol meg Irán kívánságai előtt. Éppen ellenkezőleg: beleegyezett például az amerikai csapatok további iraki állomásoztatásába, illetve határozottan szorgalmazza az arab országok fokozottabb bagdadi jelenlétét.

Egy Irán elleni amerikai katonai csapás veszélye elhalványult, és az új amerikai elnök karizmájának és multilaterális hozzáállásának köszönhetően újfajta optimizmus tölti el az arabokat az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat illetően. Bár az egész arab világ, így az öböl menti államok számára is egyértelmű, hogy Európának semmilyen része nincs ebben a hangulati javulásban, abban azért reménykednek, hogy az öreg kontinens ezentúl is az amerikai nyomvonalat követi a térségben.