Külföld

2010.10.30. 10:02

Bizonytalan a Nobel-békedíj sorsa

Egyelőre még nem tisztázott, ki fogja átvenni az idei Nobel-békedíjat a kitüntetett kínai ellenzéki, Liu Hsziao-po helyett, aki jelenleg börtönben ül. Az is előfordulhat, hogy a norvég Nobel Bizottság megőrzi, és nem a december 10-i hivatalos ünnepélyen, hanem egy másik alkalommal adja át a díjat.

MTI

Kína határozottan bírálta a Bizottság döntését a demokrácia-párti férfi kitüntetéséről. Hsziao-po korábban a feleségét, Liu Hsziát kérte meg, hogy vegye át helyette a díjat, de elég valószínűtlen, hogy Peking elengedi Oslóba a bejelentés óta házi őrizetben tartott asszonyt. A Nobel-díj átadó ünnepséget minden évben december 10-én, Alfred Nobel fizikus 1896-os halálának évfordulóján tartják. A ceremónián a kitüntettek beszédet mondanak, és megkapják az érmüket valamint a vele járó 10 millió svéd koronát (1 millió euró).
   
Geir Lundes, a Nobel Bizottság titkára elmondta, egyelőre nem tudják, és nem valószínű, hogy a közeljövőben kiderül, ki veszi át idén a békedíjat. "Az szinte kizárt, hogy a díjazott maga jön el, arról pedig hallgatnak, hogy mi lesz a feleségével" - tette hozzá.
   
A New York-i székhelyű Kínai Emberi Jogok nevű civil szervezet szerint Peking nem csak Liu Hsziát, hanem más ellenzékieket és emberjogi aktivistákat is házi őrizetben tart, hogy így elhallgattassa Hsziao-po és felesége támogatóit.
   
Kína tiltakozásul a kitüntetés miatt lemondott egy miniszteri szintű találkozót Norvégiával, mivel a skandináv országot tartja felelősnek a független bizottság döntéséért. Ezen a héten pedig egy tajvani szerverről kibertámadás érte a Nobel Intézet honlapját.
   
A Nobel-békedíj történetében nem ez lesz az első eset, hogy a kitüntetett személy nem lehet ott az átadó ünnepségen. 1991-ben a bebörtönzött mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji helyett fia vette át az érmet, a lengyel Szolidaritás szakszervezet elnökét, Lech Walesát pedig a felesége képviselte a ceremónián 1989-ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!