Külföld

2009.05.13. 20:47

Csiszolják a Google-t: plusz infók, táblázatok a keresésnél

Budapest - A Google új technológiákat jelentett be, amelyek a keresést tovább tökéletesítik. A Google szemantikai ("jelentéstani") internetes technológiát használ majd a jövőben, azért, hogy a honlapok igazán fontos adatait hozza ki találati eredményként. Most a Rich Snippets-t, Google Squared-t és a Refine, filter and view megoldást mutatták be.

MTI

 "A keresőmotorok versenyének nincs vége és az állandó innováció továbbra is létszükséglet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az internetes keresés még mindig gyerekcipőben jár" - nyilatkozta Marissa Mayer, a Google internetes keresőrészlegének alelnöke a cég honlapján. 
 
A Google jelenleg azért még mindig messze vezető pozícióban található, hiszen csak az amerikai piac 63 százalékát birtokolja, míg a második helyezett, a Yahoo pusztán 20 százalékkal dicsekedhet.  A Google tavaly 360 új szolgáltatással bővült, idén pedig már 120-nál járunk. A Google vezetősége szerint azonban mégis attól kell tartaniuk, hogy a felhasználó "pusztán egyetlen klikkre jár attól, hogy más keresőkre térjen át." Éppen ezért az újdonságok között most már olyanokat is piacra szeretnének dobni, amelyek tényleges, alapszintű innovációt is tartalmaznak. 

A "gazdagabb részletek" ("Rich Snippets") például a szokásos találatok mellett sokkal több információt is tartalmaz majd. Ha például rákeresünk egy új vendéglőre, akkor értékeléseket, teszteket és a vendéglő árainak másokkal való összehasonlítását is megtaláljuk. - "Ezáltal a keresés sokkal okosabb lesz" - hangsúlyozta Kavi Goel, a Google termékmenedzsere. A "gazdagabb részletek" ezeket az információkat a honlapokon található járulékos adatokból nyeri, így a felhasználó számára sokkal hatékonyabb és intelligensebb keresési eredményeket biztosít.
 
A másik Google termék, a "négyzetes Google" ("Google Squared") még jelenleg fejlesztési fázisban van és a jövő hónapban próbálhatja ki a nagyközönség. Lényegében egy táblázatkezelő alprogramról van szó, amely egyszerű keresési kulcsszavak alapján is képes különböző komplex táblázatokat előhozni. Ha például annyit írunk csak be a keresőbe, hogy "kiskutya", akkor a program a "pillanat töredéke alatt" képes egy táblázatot előhozni, amelyben különböző kisebb méretű kutyákról láthatunk adatokat, beleértve az eredetüket, a súlyukat és a magasságukat is.

A "csillagtérkép" egy mobiltelefonok számára készült felhasználói program, amely az Android operációs rendszert használja. A program lényegében az égi konstellációkat mutatja be és az okostelefonok GPS rendszerének köszönhetően egy dinamikus csillagtérkép segítségével meg tudja állapítani a felhasználó, hogy éppen merre áll, tehát egyfajta iránytűként is használható.

Végül a "csiszolj, szűrj és mutass!" (Refine, filter and view) segítségével a találati eredményeinket különböző kategóriák alapján - például terméktesztek, fórumhozzászólások, vagy videók - szűrhetjük meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!