Külföld

2012.04.10. 16:41

Felfüggeszthetik Borbély László mentelmi jogát

Támogatja Borbély László parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését a bukaresti képviselőház jogi bizottsága. A zárt ülésen jelen lévő képviselők közül heten támogatták, hárman ellenezték az immunitás felfüggesztését - közölte az ülése után, kedden Daniel Buda bizottsági elnök.

MTI

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöki tisztségét is betöltő politikus ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kért bűnvádi eljárást: emiatt Borbély csütörtökön lemondott miniszteri tisztségéről.    

Borbély Lászlót azzal gyanúsítja a DNA, hogy 20 ezer euró értékű lakásfelújításért előnyös állami szerződésekhez juttatott egy szatmári üzletembert. A  DNA közleménye szerint Borbély a vagyonnyilatkozatába sem írt be minden tulajdonában lévő ingatlant.    

A jogi bizottság Borbély Lászlót is meghallgatta. A politikus a bizottsági ülésen, majd újságírók előtt is kifejtette: a gyanúsítás alaptalan. A vállalkozóval kötött szerződése értelmében csak a munkálatok befejeztével veszi majd át a szóban forgó ingatlant. "Ha csak egyszer is beidéztek volna tanúként a DNA-ra, megspórolhatták volna azt, hogy 2010 augusztusától kezdődően 15 személyt két éven keresztül folyamatosan lehallgassanak, és 65-70 tanút beidézzenek. Mindez nagyon sokba kerül az adófizetőknek ahhoz képest, hogy semmilyen bizonyítékot nem gyűjtöttek annak alátámasztására, amivel gyanúsítanak" - mondta Borbély László.    

Az ülést megelőzően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy Borbély László továbbra is élvezi a szövetség támogatását, bíznak ártatlanságában és abban, hogy ez az igazságszolgáltatás előtt is bebizonyosodik. "Sajnos, az ehhez hasonló ügyek megoldása nagyon hosszasan zajlik, példaként említhetem Nagy Zsolt volt informatikai miniszter esetét, aki több mint 6 éve várja az ítélet kimondását, mindeközben politikai karrierje derékba tört” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.    

A mentelmi jog ügyében a képviselőház jogi bizottságnak csak véleményezési szerepe van, döntenie a képviselőház plénumának kell, amely legközelebb az ortodox húsvét után, április 18-án ül össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!