Külföld

2009.09.30. 17:50

Felvonulással és katonai parádéval köszöntik a 60 éves Kínai Népköztársaságot

Peking - A kínai légierő különleges időjárás-manipulációs eszközeinek köszönhetően ragyogó napos időben ünnepelhetik csütörtökön Kínában a népköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját. A kínai vezetés semmit nem bíz a véletlenre a jelentős napon, amelynek látványos programjai között egyebek mellett nagyszabású katonai parádé is szerepel.

MTI

Kína már hatvan évvel ezelőtt is a világ népességének mintegy egynegyedét tette ki, ám akkor még koldusszegény, elszigetelt ország volt. Ma egészen más a helyzete: a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, az Egyesült Államok legjelentősebb hitelezője. A Kínai Népköztársaság az utóbbi harminc évben, a Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) nevéhez fűződő gazdasági nyitás óta elképesztő változáson ment keresztül.

A fejlődés a kínai lakosság hétköznapjain is érződik, a szegénység jelentősen csökkent, az írástudatlanság viszonylag alacsony. Megoldásra vár ugyanakkor a mindent átható korrupció és a demokrácia hiánya, illetve aggodalomra adhat okot, hogy vidéken például 120-200 millió embernek nincs munkája, ami komoly veszélyt jelenthet az 1,3 milliárdos lélekszámú ország stabilitására nézve. 

A csütörtöki pekingi ünnepséggel Kína azt akarja demonstrálni, hogy "nagy önbizalommal tekint a jövőbe" - mondta Csang Cse-csün (Zhang Zhijun) külügyminiszter-helyettes. A katonai díszszemle délelőtt 10 órakor kezdődik Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő beszéde után. A kínai néphadsereg 52 különböző típusú, "száz százalékban kínai gyártmányú" fegyvert, katonai felszerelést fog bemutatni, túlnyomó részüket első alkalommal - közölte Kao Csien-kuo (Gao Jianguo) tábornok, a parádé szóvivője.

A 66 perces felvonulást nagy érdeklődéssel várják a külföldi katonai megfigyelők, hiszen elképzelhető, hogy Kína felvonultatja Tungfeng-31 (Dongfeng) típusú interkontinentális ballisztikus rakétájának legújabb verzióját vagy Csien-10-es (Jian) vadászgépét is. A katonai parádé után tartják az úgynevezett polgári ünnepélyt és felvonulást, amelyen összesen mintegy százezer ember vesz részt. Mindez kiegészül a Tienanmen téren 80 ezer általános és középiskolás élőképes előadásával.

A rendezvényen kiemelt szerepet kapnak a kisebbségek. Az ünnepségnek helyt adó Tienanmen téren 56, a kínai nemzeti lobogót idéző piros és aranyszínű oszlopot helyeznek el, amelyek az országban élő kisebbségeket szimbolizálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!