Külföld

2010.04.27. 12:10

Fradi-Újpest az ukrán parlamentben: tojászápor, füstbomba, bunyó

Ratifikálta kedden az ukrán parlament és az orosz alsóház az ukrán-orosz flottaszerződést. A kijevi parlamentben összeverekedtek a képviselők, volt füstbomba, Litvin házelnököt pedig tojásokkal támadták, esernyővel védekezett.

MTI

A megállapodás értelmében Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz jelentős, előre meghatározott részének árát, s cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig, vagyis 2042-ig használhatja a Krím-félszigeten a szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot.
   
A ratifikáció kijevi vitáját ugyanakkor még az ukrán parlament sok tettlegességet látott falai között is szokatlan felfordulás kísérte.
   
Ellenzékiek füstgránátokat hoztak működésbe az ülésteremben, többen zsebkendővel takarták el orrukat és szájukat, mert nehezen kaptak levegőt a sűrű füst miatt. Néhányan tojással dobálták meg Volodimir Litvin házelnököt, akit esernyőkkel próbáltak megvédelmezni. Néhány képviselő összeverekedett. Ütötték, rugdosták egymást a képviselők, volt akinek a haját tépték. Néhányuknak az orra vére is eleredt. Tumultuózus jelenetek alakultak ki a magukról teljesen megfeledkező és egymásnak eső honatyák viselkedése miatt. A Korrespondent.net internetes hírportál szerint Olesz Donyij ellenzéki képviselő agyrázkódást kapott, kórházba kellett szállítani.
    
Az ülést ennek ellenére nem szakították félbe, s a képviselők végül jóváhagyták a megállapodást 236 szavazattal, amely tízzel több annál, mint amennyi minimálisan szükséges volt a ratifikálásához.

A szerződés megkötése óta az ukrán ellenzék folyamatosan és hevesen támadja a kormányt. Julija Timosenko volt kormányfő, az idei elnökválasztás vesztese és Viktor Juscsenko volt államfő az ukrán nemzeti érdekek elárulásának tartja a megállapodást.
   
Andrij Skil, a Julija Timosenko pártszövetségéhez tartozó egyik ellenzéki képviselő szerint a Kreml 236 lakája szentesítette a szerződést. A volt elnök, Viktor Jucsenko pártjának, a Mi Ukrajnánknak az egyik képviselője, Vjacseszlav Kirilenko pedig úgy fogalmazott: ez csak a kezdet, ezután következnek a gázvezetékek, majd a stratégiai fontosságú vállalatok. Szavai arra utalnak, hogy hamarosan orosz befolyás alá kerülhet az ukrajnai gázvezetékrendszer.
   
Maga Juscsenko annak a véleményének adott hangot, hogy a parlamentben történtek a katonai erővel való visszaéléssel érnek fel. Hozzáfűzte azonban: biztos abban, hogy a játszmának nincs vége.
   
A parlament épülete előtt közben több ezer ellenzéki tüntetett feszült hangulatban a hevesen vitatott megállapodás ellen. "Halál az árulókra!", "A Krím a miénk!" - skandálták a demonstrálók.
   
Több száz rendőrt vezényeltek ki a parlament környékére, akik ügyeltek rá, hogy a tiltakozók ne juthassanak be a törvényhozás épületébe, illetve elválasztották a tömeget a Janukovics-párti ellentüntetők csoportjától. Utóbbiak "Ukrajna és Oroszország stratégiai partnerek" feliratú táblákat emeltek a magasba.
   
Julija Timosenko kedden felszólította híveit, hogy május 11-én ismét gyűljenek össze a törvényhozás épületénél, és már ne csak azért, hogy a flottaszerződés ellen tüntetessenek, de követeljék a parlament feloszlatását és előre hozott választások kiírását is.
   
A kijevi parlamenti szavazással szinte egy időben az orosz duma egyhangúlag hagyta jóvá a Viktor Janukovics ukrán és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által múlt héten Harkivban aláírt megállapodás ratifikációját. A 450 tagú testület 410 képviselője szavazott a megállapodásra, ellenszavazat nem volt.
   
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő az ukrán parlamenti ratifikálás előestéjén Kijevben azt ecsetelte, hogy a flottaszerződés több milliárd dolláros terheket ró az orosz költségvetésre. Ezt követően nagyszabású, békés célú atomenergiai együttműködést ajánlott fel vendéglátójának, Viktor Janukovics elnöknek, aki a javaslatot figyelemre méltónak nevezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!