Külföld

2015.07.12. 08:11

Görög adósság - Nem lesz rendkívüli uniós csúcs

Nem lesz rendkívüli uniós csúcs, csak az eurózóna tagállamainak vezetői tanácskoznak vasárnap délután Brüsszelben - közölte az egyik közösségi oldalon Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Közben délelőtt folytatják szombaton megkezdett tanácskozásukat az eurózóna pénzügyminiszterei, melynek célja a megállapodás a Görögországnak nyújtandó újabb mentőprogramról és a cserébe vállalt görög reformintézkedésekről.

Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter elmondta: óráról órára nehezebb a munka; vannak olyan pontok, melyekben vagy egymással vagy Görögországgal nem értenek egyet a pénzügyminiszterek. Az osztrák politikus elmondta azt is, hogy hivatalosan nem került elő az a javaslat, amelyről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung írt tegnap, miszerint a német pénzügyminisztérium egy olyan forgatókönyvet is elképzelhetőnek tart, hogy Görögország öt évre lépjen ki az eurózónából, hogy adósságát olyan módon is rendezni tudja, ahogyan az euróövezet szabályai nem teszik lehetővé.

Alexander Stubb finn pénzügyminiszter, akinek kormánya az éjszaka folyamán sajtóértesülések szerint elzárkózott attól, hogy Athén újabb mentőcsomagot kapjon, elmondta: senki sem akadályozza a megállapodást, viszont Helsinki nem tartja elegendőnek a görögök által előterjesztett biztosítékokat, bizonyítékra van szükségük ahhoz, hogy az ígért reformok meg is valósulnak. Stubb rámutaott, hogy az eurózóna egésze és Görögország finanszírozására is tekintettel kell lenni, figyelembe kell venni az államadósság fenntarthatóságát és alapvető költségvetési kérdéseket egyaránt.

"Nagyon messze vagyunk attól, hogy a kellő feltételek teljesüljenek" - húzta alá Stubb, aki egy tizes skálán 3 és 4 közé saccolta az egyeztetések jelenlegi eredményességét.

Valdis Dombrovkis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke elmondta, hogy a tárgyalások nagyon bonyolultak, és "viszonylag valószínűtlennek" tartja, hogy az Eurócsoport felhatalmazást adjon a bizottságnak, hogy egy újabb, harmadik mentőprogram részleteit kitárgyalja Athénnal.

Harisz Georgiadesz ciprusi pénzügyminiszter az elmúlt fél évet elpocsékolt időnek nevezte, ugyanakkor kijelentette, hogy számára a Grexit határozottan nincs napirenden.

Az olasz pénzügyminiszter, Pier Carlo Padoan közölte: folytatják a munkát, hogy az Európai Bizottságnak felhatalmazást adjanak az újabb görög mentőprogram megtárgyalására, és országa szerint ehhez meg is vannak a feltételek.

"Lássuk be: a legnagyobb akadály a bizalom hiánya. Ezért a görög parlamentnek már holnap el kellene kezdenie megvalósítania azokat az intézkedéseket, melyek elsősorban Görögország számára szükségesek, és elindulhatna a bizalom újjáépítése" - vélekedett az olasz politikus, aki szerint sok idő ment pocsékba, és "nem engedhetjük meg magunknak, hogy még többet elpazaroljunk".

Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter arra a kérdésre, hogy mire számít, egyetlen szóval válaszolt: semmire. Kijelentette, hogy nem lehet megállapodni, olyan szintű a bizalomhiány, az Eurócsoport legfeljebb iránymutatást adhat a délután összeülő állam- illetve kormányfőknek.

A tanácskozás folytatására érkezve sem Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter, sem Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke, sem Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója nem nyilatkozott az újságíróknak. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke hagyományosan nem szokott ilyenkor megszólalni, ezzel a szokásával most sem szakított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!