Külföld

2010.11.19. 16:35

Ismét rakétával lőtték Izraelt a Gázai övezetből

Több hónap óta először ismét rakétával lőtték Izrael területét a Gázai övezetből péntek reggel, s erre válaszul izraeli harci repülők három célpont ellen indítottak támadást a térségben.

MTI

A Gázai övezetből érkezett rakéta senkit sem sebesített meg, csak kisebb károkról érkezett jelentés - közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője. A válaszcsapásban azonban legalább négy ember - három nő és egy fiú - könnyebb sérüléseket szenvedett, miután a közelükben találat ért egy lakatlan épületet, s az összedőlt. Az támadásokban az övezet középső, illetve déli részét célozták. Egy izraeli katonai szóvivő szerint a három célpontból kettő építés alatt álló csempészalagút volt.

Az izraeli állami rádió tájékoztatása szerint a Gázai övezetből indított Grad típusú rakéta a határtól mintegy 30 kilométerre lévő Ofakim városának közelében csapódott be. A térségben tevékenykedő szélsőségesek már hónapok óta nem vetettek be ilyen típusú fegyvert a zsidó állam ellen, többnyire csak saját készítésű, kisebb lövedékeket használtak. Jelenleg sem tudni, hogy kik lőtték ki a rakétát, de a korábbi támadások egy részét a Népi Ellenállási Bizottságok nevű palesztin csoport vállalta a magára.

A lázadók így álltak bosszút az Iszlám Hadsereg nevű szervezet két magas rangú tagjáért, akik egy izraeli légitámadásban haltak meg ezen a héten. Az Iszlám Hadsereg a palesztin enklávét uraló Hamász vetélytársa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!