Külföld

2010.10.11. 16:00

Kapcsolatba lépett az elrabol magyar férfival egy szudáni rádió - az ENSZ fizet

Kapcsolatba lépett a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-békefenntartóval a Dabanga nevű dárfúri rádióállomás.

MTI

A rádiónak Papp Istvánként bemutatkozó férfi vasárnap elmondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol mintegy 100 egyenruhás tartózkodik. A pontos helyet nem tudta beazonosítani. Az interjú során a magyar férfi nyugodtan beszélt, de olykor a könnyeivel küszködött, és azt mondta, tart attól, hogy fogva tartói rátámadnak vagy megölik. Amiatt is aggódik, hogy esetleg maláriát kaphat, mert körülötte többen betegek.  

Elmondása szerint csütörtöki elrablása óta sem a családjával, sem az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erejének (UNAMID) képviselőivel nem tudott beszélni, a Dabanga állomásnak sikerült először kapcsolatba lépni vele - olvasható a rádió honlapján. Hozzátette, úgy sejti, hogy elrablásának hátterében egy helyi piramisjáték állhat, amelyhez a kormánypárt több tagjának is köze van. Az ügy nagy felzúdulást keltett Dárfúr tartomány székhelyén, el-Fáserben, és Papp István feltételezése szerint elrablói azt akarják elérni, hogy az UNAMID lépjen közbe, és segítsen megoldani a problémát.

Négy fegyveres emberrabló csütörtökön napnyugta után hatolt be az ENSZ-alkalmazottak szállására el-Fáser városban. Öt alkalmazottat összevertek, majd három embert arra kényszerítettek, hogy velük menjenek. Ketten közülük a hátsó ülésen utaztak, s nekik sikerült megszökniük, a csomagtérbe kényszerített magyar alkalmazottnak viszont nem - közölte pénteken az UNAMID kommunikációs főnöke. A szóvivő szerint a szudáni rendőrség ellenőrző pontokat állított fel a városban, és nagy erőkkel folyik az emberrablók utáni hajsza.

A Dabanga rádió 2008 novembere óta sugározza műsorát a nyugat-szudáni Dárfúrban. Fenntartója a hollandiai Press Now csoport.

 

Nógrádi György: Amint az ENSZ fizet, kiszabadulhat az elrabolt Papp István

A biztonságpolitikai szakértő szerint nem politika, hanem üzlet áll Papp István elrablása  mögött. A darfúri térség ismét polgárháborús tűzfészekké vált, a jövője pedig bizonytalan. A térséget és Afrika több államát egyre inkább veszélyezteti a terroristák uralma

Az emberrablás egy üzletág Szudánban, amint az ENSZ fizet, emberi számítások szerint szabadon engedik elrablói Papp István magyar békefenntartót. Ha a nemzetközi szervezet nem fizetne, a túszejtők – zsarolási potenciáljuk megtartása érdekében – biztosan végeznének a tússzal. Az ENSZ azonban fizet az alkalmazottaiért – szögezte le Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. Szabadítási akcióról nem célszerű beszélni sem, mivel egy lényegében működésképtelen helyi kormány mellett két-három fővel ennek sikerére „pici lenne az esély”.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy tárgyaltak az emberrablókkal és az ENSZ fizetett – nyilatkozta a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó, Papp István ügye kapcsán Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Jó, hogy a helyszínre mentek a magyar különleges egységek, részt fognak venni a tárgyalásba. Szabadításról azonban nem célszerű beszélni – van ugyanis egy központi, lényegében működésképtelen kormánya Szudánnak. „Hogy mi mentést csináljunk három emberrel, annak a valószínűsége pici” - mondta a szakember. Megjegyezte: ilyen helyzetben nem kell hősködni. Emberi számítások szerint ha megkapták a pénzüket az emberrablók, szabadon engedik a foglyot – eddig legalábbis minden esetben ez történt. Egyébként a szavahihetőségük kerül veszélybe – érvelt Nógrádi György.

Az emberrablás egy üzletág Szudánban

Ami bekövetkezett – tehát, hogy néhány fegyveres bement az ENSZ-alkalmazottak szállására és hármójukat elrabolta – nos, arra lehetetlen volt felkészülni – magyarázza Papp István elrablásának körülményeit a szakértő. Az okok között szó nincs politikáról – az emberrablás óriási üzlet Szudánban is – mondja Nógrádi György. A helyi alkalmazottakat „csak” összeverték, megkötözték és a helyszínen hagyták. „Nincs értékük, egy helyi alkalmazottért senki nem hajlandó fizetni. Ugyanakkor egy ENSZ-alkalmazottért az ENSZ fizet – ha nem fizetne, akkor biztosan megölnék, mert egyébként vége a hírüknek, legközelebb nem tudnak mivel zsarolni - hangzik az interjúban.

Magyarország egy picit nehéz helyzetben van, mivel nincs a térségben nagykövetségünk – magyarázza a szakértő. Az egyik követség fent, Kairóban, a másik lent, Kenyában, Nairobiban található; Szudánért a kairói követség felel, de itt iszonyúak a távolságok - teszi hozzá. Az a térség – a darfúri térség – ahol Papp István szolgált, egy polgárháborús övezet; területe akkora, mint Franciaországé, a polgárháború kitörésekor 2,7 millió ember menekült el onnan.

Kettétört tűzszünet, kiújult harcok a darfúri térségben
Az ENSZ szerepe egyébként a térségben rendkívül pozitív, sok pénzbe kerül, de rengeteg ember kivégzését akadályozzák meg – a régióban jelenleg 22 ezer ENSZ-katona van jelen, ehhez jönnek a civilek. Hetven ENSZ-katona halt meg eddig a térségben  - sorolja a számokat Nógrádi György.

A helyi körülményekről elmondta: 2006-ban létrejött egy fegyverszünet a kormányerők és a lázadók között – Papp Istvánnak éppen az volt a szerepe, hogy a gyerekkatonákat, akik letették a fegyvert, segítse visszailleszkedni a civil életbe. Most a fegyverszünet kettétört, mert a lakosság harminc százaléka egy, a fegyverszünetet el nem fogadó szervezethez tartozik. A nyáron kiújult harcokban nyolcszázan haltak meg, újra elkezdődnek a béketárgyalások, januárban választásokat tartanak. Ekkor fog eldőlni, hogy Szudán egységes állam marad-e, vagy az egész ország törzsi alapokon kettészakad -hangzott a szakvélemény.

A terroristák kezére kerülhet Afrika egy része?
„Van még egy óriási veszély, amiről nem szoktunk beszélni: az egész térségben egyre nagyobb szerepet kapnak a terrorista csoportok. Ez azt jelenti: rendkívül gyenge államokról van szó, amelyek nagyon gyengén tudják érvényesíteni a központi hatalmat. Egyre több olyan ország van ezek között, amelyeket Amerika úgy kezel: néhány év kérdése, és átkerülhetnek a nem kormányozható országok közé, vagyis olyan államok sorába, ahol meghatározó szerepe van valamely terrorszervezetnek” - érvelt Nógrádi György, aki szerint ezen a „listán” szerepel Jemen, Szomália és Szudán is.

forrás: Pintér Attila, Duna Televízió Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!