Külföld

2009.09.14. 11:00

Kazah diplomaták emberrablási kísérlet gyanújában

Bécs - A kazah diplomáciai testület aktív és nyugalmazott tagjai is emberrablási kísérletek gyanújába keveredtek egy osztrák hetilap szerint.

MTI

A Profil hétfői kiadása az osztrák nemzetbiztonsági hivatal dokumentumaira hivatkozva ír a Rahat Alijev volt kazah nagykövet kiadatása körüli szövevényes ügy állítólagos újabb szálairól.
    
Ismeretlenek 2008-ban többször is kísérletet tettek arra, hogy elrabolják Alijev több emberét. A lap szerint a bűncselekmények mögött a kazah titkosszolgálat állhat, amely "hidegháborús módszerrel élve" titkosszolgálati alkalmazottakat telepített külképviseleteire. Vélhetően a bécsi és a berlini kazah képviseletek akkori állományába tartozó egy-egy diplomata, valamint a budapesti képviselet egy volt tagja is közreműködött bennük.
    
A Profil szerint az alkotmányvédelmi és terrorelhárító szolgálat aktái arra engednek következtetni, hogy a szálakat egy bizonyos Murat K. mozgatta, akit a titkosszolgálat telepített a bécsi nagykövetségre. Ő szervezte meg az emberrablási kísérleteket és a kiszemelt áldozatok megfigyelését. Segítségére volt ebben többek között a németországi kazah képviselet egyik tagja s a bécsi, majd budapesti képviselet egy nyugalmazott tagja, korábbi hírszerző is. A Profil állítása szerint utóbbinak jutott a feladat, hogy átadja a pénzt egy rendőrnek, akit Alijev és emberei felkutatása érdekében lefizettek.
    
A dúsgazdag bankár, majd diplomata Rahat Alijev általános vélekedés szerint jórészt annak köszönhette a karrierjét, hogy a volt szovjetköztársaságot 1989 óta irányító Nurszultan Nazarbajev kazah elnök lányát vette feleségül. 2007-ben Alijev kegyvesztetté vált, leváltották a nagyköveti posztról, és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene emberrablás gyanújával. Ausztria megtagadta Alijev kiadatását, arra hivatkozva, hogy Kazahsztánban nem biztosítottak a tisztességes eljárás feltételei. A volt diplomatát később távollétében 20 év börtönre ítélték emberrablásban való részvétel címén, majd egy másik perben államcsíny előkészítésének vádjával 40 évre ítélték. Alijev jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, feltehetően Ausztriában. Állítása szerint politikai hajtóvadászat folyik ellene, a sajtó útján közzétett üzenetében nemrégen arra utalt, hogy veszélyben érzi az életét.
    
Az egyre terebélyesebb ügyben politikusok és egy újságíró neve is felmerült. Emellett egy vizsgálóbizottság keretében a parlament azt vizsgálja, vajon befolyásolt-e a kazah titkosszolgálat képviselőket annak érdekében, hogy Alijev kiadatását szorgalmazzák a törvényhozásban.

Pálfy M. Katalin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!