Külföld

2009.05.18. 20:21

Kiállt az önálló palesztin állam mellett Barack Obama

Washington - Kiállt az önálló palesztin állam létrehozása mellett Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban, miután találkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki viszont nem szólt a kérdésről a sajtó előtt.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Obama a fehér házi találkozó után úgy fogalmazott: a közel-keleti viszályban az Egyesült Államok elkötelezett a kétállami megoldás mellett. Azt mondta, az egymás mellett békében és biztonságban élő két állam érdeke Izraelnek, a palesztinoknak, az Egyesült Államoknak és a nemzetközi közösségnek is. Obama azt javasolta Netanjahunak, hogy használja ki a történelmi lehetőséget a békefolyamat előmozdítására.
 
Netanjahu azt mondta riportereknek, hogy a palesztinoknak önmagukat kell kormányozniuk, az önálló palesztin államról azonban nem tett említést. "Nem akarjuk kormányozni a palesztinokat, békében akarunk velük élni" - fogalmazott, s hozzátette, országa kész az azonnali béketárgyalásokra a palesztinokkal.
 
Leszögezte ugyanakkor, ha Izrael, ahogy tervezi, felújítja a béketárgyalásokat, akkor a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt mint a zsidó államot, és lehetővé kell tenniük, hogy rendelkezzen az önvédelméhez szükséges eszközökkel. "Ha teljesülnek Izrael biztonságának feltételei, és elismerik Izrael legitimitását, akkor el lehet érni egy megállapodást, amikor a palesztinok és izraeliek egymás mellett élnek biztonságban, békében és egymást tisztelve" - mondta.
  
Az amerikai elnök egyórás négyszemközti találkozón fogadta az izraeli politikust; hivatalba lépésük óta ez volt az első találkozó közöttük. A megbeszéléseket szakértőkkel kiegészített egyeztetések követték, majd Obama magánebéden látta vendégül Netanjahut. Obama a közös sajtótájékoztatón arról is beszélt: Izraelnek nyilvánvaló kötelessége, hogy leállítsa a zsidó lakótelepek építését a megszállt területeken, a békét előirányzó 2003-as útitervnek megfelelően.
 
Az amerikai-izraeli viszony egy másik fontos kérdése, az Iránhoz való viszony kapcsán kifejtette: nem látja értelmét annak, hogy mesterséges határidőt jelöljön ki az Irán-diplomáciában. Azt mondta, az Iránhoz való amerikai közeledés nem gyengeség. Hozzátette viszont, hogy az Egyesült Államok az év végéig szeretne haladást látni Teherán vonatkozásában. Világossá tette, nem zár ki egy sor lépést Irán ellen, köztük a büntetőintézkedéseket, ha az folytatja nukleáris programját.
 
Benjámin Netanjahu leszögezte, hogy Izrael mindenekelőtt békére törekszik. Közös fenyegetésnek nevezte a békét aláaknázó terrorista rezsimeket és szervezeteket. Hangsúlyozta, hogy a legfőbb fenyegetést az atomfegyverhez jutó Irán jelenti, amely nyíltan Izrael elpusztítására szólított fel. Izrael meg akarja szüntetni ezt a fenyegetést - hangsúlyozta.

 Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője útján "bátorítónak" nevezte az amerikai elnök kijelentéseit, különösen azt, hogy - mint fogalmazott - Obama ismét kiállt az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett. Ugyanakkor közölte, "kiábrándítóak" voltak az izraeli kormányfő szavai. A palesztin elnök szóvivője szerint Netanjahu elutasítja a kétállami megoldást, s nem vesz tudomást a palesztin nép legitim jogairól.

Tíz nap múlva Abbász elnököt is Washingtonba várják, két nappal korábban Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyal Obama a Fehér Házban. A találkozók után, június 4-én a tervek szerint Egyiptomban nagyszabású beszédet tart, teljesítve azt a kampányban tett ígéretét, hogy elnöksége első hónapjaiban egy muszlim országból üzenetet intéz a muzulmán világhoz.


Barack OBAMA amerikai elnök (j) és Benjámin NETANJAHU izraeli miniszterelnök megkezdi tárgyalásait a washingtoni Fehér Házban 2009. május 18-án. (MTI/AP/Charles Dharapak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!