Külföld

2010.04.10. 08:23

Légiszerencsétlenségben meghalt Kaczynski lengyel elnök (összefoglaló)

Szombaton reggel Oroszországban a szmolenszki repülőtér közelében leszállás közben lezuhant a lengyel államfőt, Lech Kaczynskit szállító Tu-154-es repülőgép. Varsóból tartottak a katyni mészárlás évfordulós megemlékezésére, a térségben nagy volt a köd, a gépen Kaczynskin és feleségén kívül még legalább 86-an utaztak, mindenki odavesztett.

Vas Népe

Az elnökkel tartott felesége, Maria, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is, köztük gyerekek.  A TU-154-es gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, több képviselő, több püspök, Piotr Nurowski, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, valamint számos más állami és kormányzati tisztviselő.
   
Ott volt Jerzy Szmajdzinski, a szejm alelnöke, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) képviselője, korábbi nemzetvédelmi miniszter, Janusz Kurtyka, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke, Ryszard Kaczorowski, az utolsó, emigrációban működő lengyel elnök és Andrzej Przewoznik államtitkár, történész, a Harci és Vértanúsági Emlékhelyeket Gondozó Tanács elnöke, aki rengeteget tett a lengyel-magyar kapcsolatokért.
   
Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére.
   
A lengyel külügyminisztérium közlése szerint 88 utas tartózkodott a gépen. A TVN24 lengyel televíziós állomás az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumára hivatkozva 96 emberről számolt be, 88 utasról és 8 fős személyzetről. Korábbi értesülések arról szóltak, hogy 132 ember vesztette életét.
   
Lengyel elnök halála esetén a parlament alsóházának elnöke, ez esetben Bronislaw Komorowski veszi át az államfői teendők ellátását - közölte Jerzy Smolinski, Komorowski munkatársa. Az alkotmány értelmében ilyen esetben két és hónapon belül elnökválasztást kell tartani. Ezt Pawel Gras lengyel kormányszóvivő is megerősítette. A választás egyébként idén ősszel lett volna esedékes.
   
Donald Tusk miniszterelnök Gdanskban értesült a tragédiáról, amelynek hírére sírva fakadt. Azonnal rendkívüli kormányülést hívott össze, és Varsóba indult. Eközben emberek gyülekeztek a lengyel fővárosban az államelnöki palota előtt, mécseseket és virágokat raktak a bejárati kapuhoz.
    
A Vesztyi 24 orosz hírtelevízió a baleset helyszínéről adott élő közvetítésében látható volt, hogy a gép egészen kicsi darabokra tört szét és több darab kigyulladt.
   
Dmitrij Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivi
zsgálására, a bizottság élén Vlagyimir Putyin kormányfő áll. A helyszínre indult Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Levityin közlekedési miniszter. 

A gép a szmolenszki katonai repülőtértől nem messze, leszállás közben zuhant le. Szergej Anufrijev szmolenszki kormányzó szerint a gép nem egészen egy kilométerrel a kifutópálya előtt beleakadt a fák koronájába, ezért zuhant le, és darabokra tört. A gép nemrég nagyjavításon esett át.
   
A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.
   
Korábbi információk szerint három ember túlélte a szerencsétlenséget, de lengyel diplomáciai források ezt nem erősítették meg. A TVN24 lengyel hírtelevízió szerint ezt a három személyt korházba szállították, de ott meghaltak.
   
A külügyminisztériumban válságstábot állítanak fel.
   
Este 18 órakor Varsóban gyászmisét tartanak a Lengyel Hadsereg templomában a katasztrófa áldozataiért, Krakkóban a Wawel-székesegyházban este fél hatkor lesz koncelebrációs gyászmise, amelyet Stanislaw Dziwisz krakkói érsek vezet.
   
A héten Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő részvételével tartottak Katinyban megemlékezést, amelyre azonban az oroszellenes érzelmeiről ismert Kacvzynskit nem hívták meg. A lengyel elnök maga kérte, hogy a helyszínen emlékezhessen az áldozatokra, s az orosz fél ehhez hozzájárult.

A katasztrófa után Bronislaw Komorowski ideiglenes lengyel államfő, a lengyel alsóház elnöke egyhetes nemzeti gyászt rendelt el Lengyelországban.
    
Horváth Júlia

OLDALTÖRÉS: 2. Politikusok légi balesetei - KRONOLÓGIA

MTI-összeállítás vezető politikusok életét követelő légi balesetekről:

MTI-összeállítás vezető politikusok életét követelő légi balesetekről:

MTI-összeállítás vezető politikusok életét követelő légi balesetekről:

1961. szeptember 18. - Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár Rhodesia és Kongó határán, ahová a polgárháborús konfliktus rendezése miatt érkezett volna - azóta is vitatott körülmények között - repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.
   
1986. október 19. - Samora Machel mozambiki elnök életét vesztette, amikor repülőgépe felrobbant Mozambik és Dél-Afrika határa fölött.
   
1988. augusztus 17. - Repülőgép-baleset áldozata lett Mohammad Ziaul Hakk tábornok, pakisztáni elnök, repülőgépe egy szemleút befejeztével hazafelé tartva robbant fel a levegőben.
   
1994. április 6. - Repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette Juvénal Habyarimana, Ruanda köztársasági elnöke és a vele utazó Cyprien Ntaryamira burundi államfő. A merénylet után 800 ezer ember életét követelő, etnikai alapú népirtás kezdődött Ruandában.
   
2004. február 26. - Repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette Borisz Trajkovszki macedón államfő, akinek repülőgépe Mostar felé tartva lezuhant.
   
2005. augusztus 1. - Repülőgép-balesetben elhunyt John Garang ezredes, Szudán első alelnöke.

OLDALTÖRÉS: 3. Mit kell tudni a Tu-154-esről?

A Tu–154-es szovjet, később orosz gyártmányú három sugárhajtóműves utasszállító repülőgép.

A Tu–154-es szovjet, később orosz gyártmányú három sugárhajtóműves utasszállító repülőgép.

A Tu–154-es szovjet, később orosz gyártmányú három sugárhajtóműves utasszállító repülőgép.

A prototípus elkészülte óta mintegy 1000 ilyen gépet gyártottak, s jelenleg belföldi járatokon Oroszországban, a volt Szovjetunió tagállamaiban, néhány kelet-európai országban, továbbá Iránban és Észak-Koreában használják. Gyártását idén készülnek leállítani.
   
A Tu-154-est a Tu-104-es és az Il-18-as utasszállító repülőgépek leváltására tervezték a Tupoljev-tervezőirodában. A munka 1963-ban kezdődött Szergej Jeger főkonstruktőr vezetésével. Ez volt a Tupoljev-tervezőiroda első olyan sugárhajtású utasszállító repülőgépe, amelyet eleve polgári célra terveztek.
   
Az első kísérleti példány 1966-ra készült el a moszkvai Opit gépgyárban (MMZ Opit), a gép első ízben 1968. október 3-án szállt fel.
   
Az első változat - az ötfős személyzetű Tu–154A sorozatgyártása 1970-ben kezdődött el Kujbisevben (ma: Szamara). Az Aeroflotnál 1971-ben állították szolgálatba, ahol az utasforgalomban első menetrend szerinti útját 1972. február 9-én tette meg.
   
1975-1988 között modernizálták. Első modernizált változata a Malév igényei szerint kialakított Tu-154B-2 volt. Legutolsó sorozatgyártású változata a Tu–154M.
   
A Malév 1973. szeptember 5-én állította forgalomba az első Tu–154B2 repülőgépet. A Malévnál közel három évtized alatt összesen 18 ilyen gép repült, mígnem 2001. március 31-én kivonták az utasforgalomból.
   
A Tu–154-es forgalomba állítása óta 63 gép semmisült meg balesetekben, ezek közül hatot eltérítettek, több a rossz leszállópálya-viszonyok miatt ment tönkre. A többi balesetet karbantartás hiánya, géphiba, emberi mulasztás, illetve a légiirányítók figyelmetlensége okozta. A Malév Tu-154B2 gépei közül egy szenvedett katasztrófát Bejrutnál, máig ismeretlen okból.

OLDALTÖRÉS: 4. Sokk Lengyelországban - riport

A lengyelek könnyes szemmel, szomorúan fogadták szombaton Lech Kaczynski államfő és más magas rangú lengyel vezetők halálhírét.

"Ez nem lehet igaz. Nem tudom elhinni. Sokkolt a hír" - mondta remegő hangon, könnyekkel a szemében a 32 éves Katarzyna.
   
Akárcsak varsóiak ezrei, ő is az elnöki hivatalhoz ment barátaival, hogy lerója tiszteletét a 60 éves korában elhunyt Lech Kaczynski emléke előtt.
   
A lengyel elnököt és feleségét, a hadsereg főbb vezetőit, a jegybank kormányzóját és más vezetőket szállító TU-154-es repülőgép szombaton zuhant le - 88 utassal és 8 fős személyzettel a fedélzetén - a szmolenszki repülőtér közelében. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
   
Több száz honfitársához hasonlóan, Katarzyna is nemzeti színű - fehér és vörös - rózsákból készült koszorút helyezett el az elnöki hivatalnál. Mások gyertyákat gyújtottak. Többen egy pap köré gyűlve imádkoztak.
   
"Éppen a piacon voltam bevásárolni, amikor a fiam telefonált. Majdnem összeestem a hír hallatán" - mondta a 78 éves Janina Sebatinow.  "Hatalmas, pótolhatatlan veszteség. Jó emberek haltak meg" - tette hozzá.
   
A 45 éves Anna Ciostek, aki fordító, lánya és anyja kíséretében állt az elnöki hivatal előtt, és mindhárman a baleset okát találgatták. "Nem tudjuk pontosan, mi történt. Túlságosan sok embernek vagy országnak lehet ebből haszna" - mondja Anna.
   
Az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos találgatás csak pillanatokig tart, mindenen felülemelkedik a fájdalom.
   
"A modern világ még nem látott ilyen tragédiát" - jelentette ki Donald Tusk kormányfő.
   
"Minden lengyelnek össze kell most tartania, politikai nézeteitől függetlenül" - így Jan Szczepanski 50 éves taxisofőr. "Nem voltam Kacznyski híve, de ez ma nem számít" - tette hozzá.
   
"Ilyen nagy nemzeti tragédiával szemben mindnyájan egyek vagyunk, nincsen baloldal, jobboldal, nincsen megosztottság". "Egységesek vagyunk a szmolenszki repülőtér közelében elhunytak családja iránti együttérzésünkben" - hangsúlyozta Bronislaw Komorowski ügyvezető elnök, a szejm elnöke, aki egyhetes gyászt rendelt el.
   
Varsóban az emberek spontán sms-ekben adtak egymásnak randevút a Pilsudski térre este fél kilencre, oda, ahol II. János Pál pápa 1979-ben pontifikált misét . "Találkozzunk csendben a Pilsudski téren 20:30-kor. Legyünk együtt, jöjjetek el" - olvasható az üzenetben.

OLDALTÖRÉS: 5. Reagálások: Lech Walesa, Jaroslaw Kaczynki

Jaroslaw Kaczynskit, a szombaton repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő ikertestvérét "mélyen megviseli a tragédia", de "bátran viselkedik" - mondta egyik hozzátartozója.

"Jaroslaw Kaczynskit mélyen megviseli a tragédia, de valóban bátran viselkedik" - mondta a francia hírügynökségnek Mariusz Blaszczak, a politikus vezette Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti frakciójának szóvivője.
   
Annál is nagyobb a fájdalma, mert 84 éves édesanyja, Jadwiga Kaczynska egy hónapja - orvosai szerint súlyos állapotban - kórházban fekszik. Blaszczak nem tudta megmondta, értesült-e Kaczynska asszony a tragédiáról.
   
Jaroslaw Kaczynski, aki 45 perccel idősebb Lech Kaczynskinél, ikertestvérével együtt fontos szerepet játszott az antikommunista ellenállásban és a kommunizmus 1989-es bukása után. A Kaczynski-ikrek 2006 júliusától 2007 novemberéig együtt kormányozták Lengyelországot: Lech államfőként, Jaroslaw kormányfőként.
   
"Felfoghatatlan tragédiának" nevezte szombaton a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép oroszországi katasztrófáját Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, volt elnök.
   
"Hetven éve Katynban a szovjetek likvidálták a lengyel elitet. Ma annak a lengyel elitnek a tagjai haltak meg ott, akik azért utaztak oda, hogy az 1940-ben megölt lengyelek előtt leróják kegyeletüket" - mondta a francia hírügynökségnek Lech Walesa.
   
Hasonlóan foglalt állást Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök is, aki nehezen uralkodott magán. "Az egy elátkozott hely" - mondta Lech Kaczynski elődje. "1940-ben a háború előtti Lengyelország elitjét gyilkolták meg ott, most ott halt meg a Harmadik Köztársaság elitje" - mondta Kwasniewski.

OLDALTÖRÉS: 6. A világ együttérez a lengyelekkel

A világ vezetői részvétüket fejezték ki a lengyel népnek és az áldozatok hozzátartóinak. Sólyom László köztársasági elnök személyesen fejezte ki részvétét a lengyel államfő halála miatt a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségén. Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy Kaczynski elnök műve, mindaz, amit a magyar-lengyel barátságért tett, túl fogja őt élni.
   
A kormány nevében Bajnai Gordon miniszterelnök arra kérte a magyar polgárokat, hogy aki teheti, a lengyelországihoz hasonló módon, vasárnap déli 12 órakor kétperces néma főhajtással emlékezzen a szombati repülőgép-szerencsétlenség áldozataira. Részvétét nyilvánította Lendvai Ildikó, az MSZP és Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke is, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
   
Barack Obama amerikai elnök közleményében kiemelte: az Egyesült Államokban Kaczynski elnököt nagyra becsülték mint a szabadság és az emberi méltóság iránt elkötelezett vezetőt. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a lengyel hazafiról és egyben az Európai Unió elkötelezett hívéről emlékezett meg. Részvétét fejezte ki  XVI. Benedek pápa, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, az Európa Tanács, továbbá Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, II. Erzsébet angol királynő, valamint számos más európai ország vezetője.

OLDALTÖRÉS: 7. Megtalálták Kaczynski elnök holttestét

Megtalálták Lech Kaczynski lengyel államfő holttestét szombaton késő délután a Szmolenszkben reggel bekövetkezett repülőgép-katasztrófa helyszínén - értesült több orosz sajtószerv különböző forrásokból, de a hírt hivatalosan még nem erősítették meg.

Az orosz légierő vezérkara késő délután bejelentette, hogy a lengyel elnököt szállító gép pilótája többször is figyelmen kívül hagyta a szmolenszki Szevernij repülőtér repülésirányítójának útmutatását.
   
"A pilótát Szevernijtől 50 kilométerre figyelmeztették, hogy a repülőtéren az időjárási viszonyok nem érik el a leszálláshoz szükséges minimumot. A pilóta úgy döntött, hogy egyelőre folytatja útját, és majd az utolsó pillanatban dönt, ami szokásos eljárás. Amikor másfél kilométerre volt a kifutópályától, a repülésirányítók észlelték, hogy a gép a kelleténél gyorsabban, nem a megfelelő ívben ereszkedik. Ekkor a repülésirányító utasította a pilótát, hogy hagyja abba az ereszkedést és vízszintesen repüljön tovább, amikor pedig a gép személyzete nem teljesítette az utasítást, többször is felszólították, hogy térjen ki más repülőtérre. A gép ennek ellenére folytatta a leszállást, s ez tragikusan végződött" - mondta el újságíróknak Alekszandr Aljosin altábornagy, az orosz légierő vezérkari főnökének első helyettese.  
   
Hozzátette, hogy a szmolenszki Szevernij repülőtérre szombaton két lengyel és egy orosz gépnek kellett érkeznie, a másik lengyel gép - egy Jak-40-es - szerencsésen leszállt. Az orosz légierő Il-76-os gépe leszállás közben kedvezőtlen időjárási viszonyok közé került, és egy másik repülőtéren szállt le.
   
Aljosin elmondta: az ismertetett adatokat a Szevernij repülőtér katonai repülésirányító csoportjától kapta, előzetes adatokról van szó, a végső következtetéseket az ezzel megbízott állami bizottságnak kell majd levonni.
   
Az altábornagy szerint a katonai repülésirányító csoport utasításainak teljesítése a katonai repülőgépek számára kötelező, a civil gépek számára csupán ajánlott.
   
Elmondta, hogy a Szmolenszk-Szevernij repülőtér a védelmi minisztérium hálózatához tartozik, így ott a repülésirányítást és a gépek kiszolgálását is a légierő végzi. Végül hozzátette, hogy a repülőtér jelenleg működőképes, és emlékeztetett rá, hogy április 7-én ide érkezett Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő, hogy részt vegyenek a Szmolenszk környékén és másutt 1940-ben kivégzett mintegy 20 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!