Külföld

2010.03.12. 17:58

Magyar prostituáltakat erőszakoltak meg Oslóban

A norvég rendőrség vizsgálatot indított azon feljelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a múlt héten Oslóban megerőszakoltak három külföldi - köztük két magyar - nőt - adta hírül a News and Views from Norway című hírportál.

MTI

A rendőrségi szóvivőnő "brutálisnak" és "rendkívül komolynak" minősítette a bűncselekményeket. Mindhárom eset olyan oslói lakásokban történt, amelyeket feltehetően prostituáltként dolgozó nők használtak. A skandináv országban tavaly betiltották az utcai felajánlkozást, ezért a prostitúció többnyire zárt ajtók mögött zajlik.

A nemi erőszakkal kapcsolatos első feljelentés azután született, hogy két magyar nőre hétfőn megkötözve és felpeckelt szájjal találtak rá a jónevű oslói Frogner negyed egyik lakásában. A sértettek elmondása szerint két, feltehetően szomáliai férfi erőszakkal hatolt be a lakásba, majd megerőszakolta őket: Ezt követően a nők szemét és száját szalaggal leragasztották, majd távoztak - írja a portál.

A harmadik eset még szombaton, egy 31 éves orosz nővel történt, aki hasonlóképpen írta le a bűncselekmény körülményeit. A rendőrség a szóvivő szerint komolyan veszi az eseteket, de kevés nyom áll a rendelkezésére.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!