Külföld

2010.05.12. 20:57

Nehéz terep: Martonyi Pozsonyban tárgyalt a magyar-szlovák kapcsolatokról

Miroslav Lajcák szerint Pozsonynak és Budapestnek is érdeke, hogy a szlovák kormány megalakulása után azonnal legfelső szintű párbeszéd induljon el a szlovák és a magyar kormány között.

MTI

"Érdekünk, hogy a szlovák kormány megalakulása után a két kormány között legfelső politikai szinten rendszeres párbeszéd kezdődjön" - jelentette ki a szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban, miután Martonyi János leendő magyar külügyminiszterrel tárgyalt. A kijelölt magyar külügyminiszter szerdán néhány órás látogatást tett Pozsonyban. Lajcákon kívül találkozott Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével is.

Martonyi leszögezte: a rövidesen felálló új magyar kormánynak érdeke, hogy jó kapcsolatokat építsen ki Szlovákiával.

"Jó és baráti kapcsolatokat akarunk építeni továbbra is Szlovákiával. A nemzetközi politikai és a közép-európai politikai kérdések túlnyomó többségében azonos, vagy egymáshoz közeli az álláspontunk" - fejtette ki Martonyi. A találkozón, amelyet mindkét politikus "nyíltnak, barátinak és hasznosnak" minősített, a felek részletesebben két témával foglalkoztak: a szlovák államnyelvtörvénnyel és a magyar állampolgársági törvény tervezett módosításával.

A szlovák diplomácia vezetője szerint Pozsonyt nyugtalanítja a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely lehetővé teszi a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát.
 
"Sajnálatomat fejeztem ki e lépés felett. Azt, hogy a törvényt a szlovák szervekkel való konzultációk nélkül fogadják el, Szlovákia nem tekintheti baráti lépésnek az új magyar kormány részéről" - jelentette ki Lajcák a nem hivatalos szlovák-magyar tárgyalások után. Lajcák hangsúlyozta: nemcsak a törvény tartalma, de az elfogadás  módja is fontos.

A miniszter biztos abban, hogy a törvény elfogadását "Szlovákia nem fogja szerencsés lépésnek tekinteni az új magyar kormány és az új parlament részéről".

"Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is (mint korábban az államnyelvtörvény ügyében) a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban" - fejtette ki Lajcák. Hozzátette: nem botránykeltésről vagy a másik fél befeketítéséről beszél, hanem arról, hogy meg kell hallgatni a nemzetközi intézmények véleményét is.

"A magyar fél tudomásul vette és érzékeli a szlovák álláspontot" - jegyezte meg Martonyi. Beismerte, hogy a felek között bizonyos "megközelítések és érzékenységek" területén "mély, mondhatni történelmi gyökerű eltérések" vannak".

"A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre" - húzta alá Martonyi. 

"Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok" - vélekedett a kijelölt külügyminiszter.
 
Az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban rámutatott: bár Szlovákia a nemzetközi szervezetekre hivatkozik, azok véleményét a kérdésben eddig "csak részben vette figyelembe a szlovák kormány".

A kettős állampolgársággal kapcsolatban megjegyezte: érti és megérti az ezzel kapcsolatos szlovák aggodalmakat. Úgy érzi, hogy Szlovákia lesz az intézkedés által a legkevésbé érintett szomszéd. Ismételten leszögezte: Budapest kész együttműködni Pozsonnyal abban, hogy eloszlassa a szlovák aggályokat.
 
Csáky Pál a Martonyival való találkozója után közölte: az MKP támogatja a magyar állampolgársági törvény módosítását, s egyetért annak tartalmával. "Ez egy gesztus a határon túli magyarok irányában" - szögezte le Csáky.

Kérdésre válaszolva Martonyi elmondta: a Fidesz érdeke, hogy a határon túli magyar pártok minél jobb eredményt érjenek el a választásokon. Az MKP a választásokon már megmérettette magát, s ezért a Fidesz jelenleg őt tekinti a szlovákiai magyarság legitim képviselőjének. A Fidesz tiszteletben fogja tartani a következő szlovákiai választás eredményét is.
 
Mind Lajcák, mind Martonyi elítélte szlovákiai futballszurkolók keddi magyarországi rendbontását. A szlovák kupa döntőjére a kelet-szlovákiai Nagymihályba (Michalovce) Magyarországon keresztül utazó szurkolók az M30-as autópálya egyik pihenőhelyén és egy benzinkútnál randalíroztak. A garázdaságnak a rendőrök közbelépése vetett véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!