Külföld

2010.05.25. 07:10

Öngyilkossági hullám a kínai Foxconn dolgozói körében

Újabb öngyilkosság történt kedd reggel a Foxconn Technology Groupnál Sencsenben (Shenzhen), s ezzel tízre emelkedett a cégnél idén történt hasonló esetek száma - közölték helyi rendőrségi források.

MTI

A vállalat sencseni gyáregységében ez volt a 11. olyan eset, amikor valaki egy épületről a mélybe vetette magát. Közülük ketten súlyos sérülésekkel túlélték a zuhanást. A tízedik halálos áldozat egy 19 éves fiatalember, aki a Hopej  (Hebei) tartománybeli Langfangban lévő telephelyen végzett magával hasonló módon még januárban.

Csen Hung-fang (Chen Hongfang), a vállalat szakszervezeti vezetője elmondta, hogy az áldozat, Li Haj (Li Hai) Hunan tartományból érkezett, szakközépiskolai végzettséggel, 19 évesen, és mindössze 42 napja dolgozott a Foxconn kiképző központjában. A családhoz közel álló források szerint hátrahagyott üzenetében azt írta: képtelen a folytatásra, az történik vele, amit megérdemel, és sajnálja, amiért nem tud tovább gondoskodni az édesapjáról. A halálos ugrás reggel 6 óra 20 perckor történt.

Múlt pénteken a cég dolgozói közül a 21 éves közép-kínai Nan Kang (Nan Gang) vetette le magát egy négyemeletes épület tetejéről. A rendőrségi nyomozás szerint magánéleti problémák, csalódás, szerencsejáték lehetett tette hátterében. Friss szakításon volt túl, korábbi barátnője a közelmúltban ment férjhez, tartozásai voltak, zsarolták.

Az esetek nagy visszhangot keltettek a kínai sajtóban, ahol hangsúlyozzák: a legidősebb öngyilkos 24 éves volt, a legfiatalabb 18, mindannyian a vándormunkások új generációjának képviselői. Kínában több mint 150 millió ember dolgozik hasonló körülmények között, mint a Foxconn alkalmazottai, s százmillióan tartoznak ehhez az újabb generációhoz. Jellemzőjük, hogy nekik már nagyobbak az igényeik, és elegendő pénzt szeretnének keresni ahhoz, hogy családjukat és felmenőiket is eltarthassák, jó körülmények között éljenek.

Oknyomozó riporterek arra a következtetésre jutottak, hogy az összeszerelés monotóniájának, a nagy nyomásnak, a stressznek, az életkörülményeknek és az emberekkel való bánásmódnak meghatározó szerepe van a tragédiákban.

A vállalat megszólaltatott vezetői nem találnak konkrét és egyértelmű magyarázatot a történtekre, de jelentések szerint például szerzeteseket hívtak meg, akik lelki gyakorlatokat tartanak, beszélgetnek az emberekkel, és külön stresszoldó szobákat is létrehoztak, ahol a dolgozók feszültségük levezetésére bábukat püfölhetnek.

A Foxconn a tajvani Hon Hai érdekeltségébe tartozó vállalat, amely számítógépeket gyárt, elektronikus játékok billentyűzetét állítja elő, s egyebek között beszállítója a Hewlett-Packardnak, a Sonynak és a Nokiának is. Kínában 800 ezer alkalmazottja van, közülük 420 ezret foglalkoztat Sencsenben. Dolgozóit a gyár hatalmas komplexumában helyezik el.

 Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!