Külföld

2010.04.15. 13:00

Összeomlott az európai légiforgalom az izlandi vulkán miatt

Szinte teljesen összeomlott csütörtökön délelőtt Nagy-Britannia légi közlekedése, később már Észak- és Nyugat-Európa légiforgalmát is korlátozták, egy izlandi tűzhányó kitörése miatt. Számos járatot törölni kellett.

MTI

Az ország fölé sodródott vulkáni hamu - amely súlyos károkat okozhat a repülőgépek hajtóműveiben - már az éjszaka folyamán is fennakadásokat okozott, majd délelőtt teljesen leállt a polgári légi forgalom Skócia légterében. A három legnagyobb skóciai város, Edinburgh, Glasgow és Aberdeen repülőtereit lezárták, csakúgy, mint a regionális légikikötőket. Így csütörtökön csak hajóval voltak megközelíthetők a nyugat- és észak-skóciai szigetvilág lakott települései. Ugyancsak leállt a forgalom Manchester, Liverpool, Newcastle, Birmingham és Belfast repülőterein.

A Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül Heathrow-n csütörtök délelőttig 150, Gatwicken 108 járatot töröltek, köztük egy-egy budapestit. A legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető cég, a BAA délelőtt bejelentette: a helyzet folyamatos romlása és az emiatt elrendelt légtérkorlátozás miatt déltől - közép-európai idő szerint 13 órától - várhatóan teljesen leáll a Heathrow és a szintén Londont kiszolgáló Stansted légikikötő forgalma. A cég csütörtökön egész napra törölte összes belföldi járatát. Heathrow-ról a British Airways légitársaság közlekedtet napi három járatot Budapestre, közülük kettőt délután, illetve este.

A súlyos fennakadást nem elsősorban a látási viszonyok romlása okozza. A vulkáni hamufelhő csütörtökön délelőtt elérte London légterét is, de ennek nem sok látható jele volt; a fővárosban sütött nap. A fő veszélyt az jelenti, hogy az igen finom összetételű, 6-17 ezer méteres magasságban északról délre vonuló hamufelhő eltömi a repülőgépek hajtóműveit.

Ennek emlékezetes példája volt a British Airways egyik Boeing 747-es óriásgépének csaknem három évtizeddel ezelőtti híres incidense, amely légi közlekedési szakkiadványokban azóta is rendszeresen felbukkan. A Londonból Új-Zélandra tartó gép 1982 júniusában, nagy magasságban belerepült egy hirtelen működésbe lépő indonéziai vulkán hamufelhőjébe, miáltal mind a négy hajtóműve leállt. A személyzet már a vízre szállásra készítette fel a gépet és az utasokat, de amikor elhagyták a hamuval telített légréteget, sikerült egymás után újraindítani a motorokat. Így is vakleszállást kellett végrehajtani Indonéziában, mivel a pilótafülke ablakait teljesen elhomályosították a vulkáni hamurészecskék.

FRISSÍTÉS 14:45: Megbénult Észak- és Nyugat- Európa légi közlekedése

A frankfurti nemzetközi repülőtéren csütörtök kora délutánig több mint 100 járatot töröltek. A korlátozások elsősorban a nagy-britanniai, továbbá a skandináviai járatokat érintették. Járatkimaradások, továbbá késések voltak a düsseldorfi és a berlini repülőtereken is. Az utasokat a német légitársaságok felszólították arra, hogy indulás előtt érdeklődjenek az adott járat felől.

Szakértők szerint a hamufelhő az ország északi része felé közeledik, és estére már Frankfurtot is elérheti. Értesülések szerint az európai repülésügyi hatóságok fontolóra vették a német légtér lezárását is. A korlátozás - első lépésben - mindenekelőtt az északnyugati légteret érintené. Német szakértők nem tartják kizártnak, hogy az elkövetkező órákban tovább rosszabbodik a helyzet, és szélesebb körű, tartósabb korlátozások következhetnek. Mindez súlyos fennakadásokat okozhat a német légi közlekedésben is.

 Már Franciaországot is elérte a vulkáni eredetű hamufelhő, súlyos problémákat okozva a légi közlekedésben. Párizsban töröltek minden, északi irányba induló repülőjáratot, a francia főváros repülőtereiről éjfélig egyetlen polgári gép sem szállhat föl. Nagy-Britanniában helyi idő szerint 18 óráig marad érvényben a polgári légi közlekedésre elrendelt tilalom. Az ír hatóságok lezárták a szigetország légterét, s hasonló lépésre szánták el magukat az illetékes dán, finn, norvég és svéd hatóságok. Légtérzárlatról egyelőre nincs szó Hollandiában és Belgiumban, viszont az itteni repülőtereken számos járat törléséhez vezetett az északról érkező hamufelhő. A rendkívüli légköri jelenség keresztülhúzta a norvég királyi pár utazási tervét. V. Harald király és neje, Sonja királyné csütörtökön repülőgéppel akart Koppenhágába utazni, hogy részt vegyen II. Margit dán királynő 70. születésnapi ünnepségén. A norvég légtér lezárása nyomán valószínűleg vonattal és hajóval teszik meg a két főváros közötti utat.

OLDALTÖRÉS: Magyarországot nem éri el a hamufelhő

Magyarországot belátható időn belül nem éri el az Észak- és Nyugat-Európa légi közlekedését csütörtökön megbénító, izlandi vulkánkitörés keltette hamufelhő. Berényi Lívia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) repülésmeteorológusa az MTI-nek csütörtökön elmondta: a londoni világközpont legfrissebb előrejelzése szerint Magyarországot helyi idő szerint péntek reggel 8 óráig nagy valószínűséggel nem veszélyezteti ez a szokatlan természeti jelenség.

Magyarországot belátható időn belül nem éri el az Észak- és Nyugat-Európa légi közlekedését csütörtökön megbénító, izlandi vulkánkitörés keltette hamufelhő. Berényi Lívia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) repülésmeteorológusa az MTI-nek csütörtökön elmondta: a londoni világközpont legfrissebb előrejelzése szerint Magyarországot helyi idő szerint péntek reggel 8 óráig nagy valószínűséggel nem veszélyezteti ez a szokatlan természeti jelenség.

Magyarországot belátható időn belül nem éri el az Észak- és Nyugat-Európa légi közlekedését csütörtökön megbénító, izlandi vulkánkitörés keltette hamufelhő. Berényi Lívia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) repülésmeteorológusa az MTI-nek csütörtökön elmondta: a londoni világközpont legfrissebb előrejelzése szerint Magyarországot helyi idő szerint péntek reggel 8 óráig nagy valószínűséggel nem veszélyezteti ez a szokatlan természeti jelenség.

Kiemelte: a hamufelhő terjedését azonban nehéz megjósolni, mivel azt a vulkáni kitörés ereje és időtartalma mellett a folyamatosan változó meteorológiai körülmények is befolyásolják. Magyarországi szakemberek szerint ugyanakkor a hamu - amennyiben el is érné az országot - csak nagyon "higított" formában jelenne meg a légkörben - fűzte hozzá.

Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) kommunikációs vezetője az MTI-vel közölte: a Ferihegyi repülőtéren nem okoz gondot a hamufelhő, de délután 15 óráig már 22 olyan járatot kellett törölni, amelyek brit, német és francia célállomások felé közlekedtek volna. A BA munkatársa arra kérte a csütörtökön utazni szándékozókat, hogy a repülőtér, vagy az érintett légitársaság honlapján érdeklődjenek az esetleges menetrendváltozásokról.

Nagy-Britanniában egyelőre helyi idő szerint 18 óráig rendeltek el a polgári légi közlekedésre vonatkozó tilalmat, Párizsban éjfélig nem szállhat fel egyetlen polgári gép sem. Az ír hatóságok szintén lezárták a szigetország légterét, s hasonló lépésre szánták el magukat a dán, finn, norvég és svéd hatóságok. Légtérzárlatról egyelőre nincs szó Hollandiában és Belgiumban, viszont az ottani repülőtereken számos járat törléséhez vezetett az északról érkező hamufelhő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!