Külföld

2011.02.12. 12:55

Pakisztánban elfogatóparancsot adtak ki Musarraf egykori államfő ellen

Egy pakisztáni bíróság szombaton elfogatóparancsot adott ki Pervez Musarraf egykori államfő ellen Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő meggyilkolása ügyében - közölte az ügyészség.

MTI

A Rana Niszar Ahmad bíró által kiadott parancs értelmében az exállamfő nem szabadulhat óvadék vagy kezességvállalás ellenében, s a volt politikust február 19-re be is idézte.
   
Benazir Bhutto életét 2007. december 27-én egy öngyilkos merénylő oltotta ki Ravalpindi városában, választási kampányának egyik nagygyűlése után, két hónappal azt követően, hogy ellenzéki vezetőként hazatért száműzetéséből. Az előző pakisztáni kormány és a brit rendőrség által lefolytatott vizsgálat egy, az al-Kaidához kötődő szélsőségest vádolt meg a gyilkossággal. Bhutto környezete azonban nyíltan arra célzott, hogy Musarrafnak és szövetségeseinek közük volt a merénylethez.
   
Az ügyészség állítása szerint az ügyben nem folytatódhat tovább a vizsgálat Musarraf jelenléte nélkül. Közölték következetesen igyekeztek kapcsolatba lépni a volt államfővel az ügyben, de ő elzárkózott az együttműködéstől. Úgy vélekedtek, hogy ha nem jelenik meg a következő tárgyaláson körözött személlyé válik, aki az igazságszolgáltatás elől bujkál.
    
Az ügyészég szerint Musarraf tudott a Bhutto elleni készülő merényletről, de nem tett lépéseket a gyilkosság megakadályozására. Azzal vádolják a volt elnököt, hogy nem szavatolta a volt miniszterelnök biztonságát. Musarraf tagadja a vádat.
   
A volt államfő, aki Londonban él, szombaton szóvivője útján közölte, hogy úgymond nem helyezi magát az elfogatóparancs hatálya alá. Musarraf nem tér vissza Pakisztánba, hogy az igazságszolgáltatás kihallgassa - tette hozzá a szóvivő, aki az ügyet teljes képtelenségnek nevezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!