Külföld

2009.05.10. 22:23

Uniós bővítés: Horvátország igen, Törökország nem?

Berlin - Az Európai Unió bővítésének befagyasztása mellett emelt szót a német kancellár és a francia államfő. Mindeközben egy francia pártelnök azt állította: az Európai Unióban megvan az az elképzelés, hogy a Nyugat-Balkán országait egyszerre, a szarajevói merénylet 100. évfordulóján, 2014. június 28-án vegyék fel a szervezetbe - szerintünk elég rendesen elgurult a gyógyszere az illetőnek.

MTI

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy vasárnap este Berlinben együtt szólalt fel a két ország konzervatív ifjúsági szervezeteinek közös nagygyűlésén, amelyre az európai parlamenti választási kampány keretében került sor. Mindketten elutasították Törökország európai uniós csatlakozását, s ehelyett különleges partneri viszonyt javasoltak Ankarának.

A francia államfő annak a nézetnek adott hangot, hogy egy Európa határok nélkül olyan lenne, mint egy Európa értékek nélkül. Sarkozy egyébként egy vasárnapi német lapnak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy "jó szervezett" Európára van szükség. Ez azonban semmiképp nem jelentheti a korlátlan bővítést - tette hozzá az elnök, kijelentve: "Véget kell vetnünk annak, hogy Törökországnak üres ígéreteket tegyünk."

Hasonlóan vélekedett beszédében a német kancellár is. Merkel szerint nincs értelme a további bővítésnek akkor, ha mindez az unió cselekvőképességének a rovására megy. Berlin és Párizs régóta ellenzi az EU bővítésének folytatását. Merkel és az általa vezetett CDU az elmúlt hetekben több alkalommal leszögezte, hogy ez alól egyedül Horvátország jelenthet kivételt.

A bővítés egyfajta alternatívájaként Sarkozy egy "nagy, közös gazdasági és életteret" javasolt. A francia elnök szerint ez a koncepció Oroszországra is kiterjedhet.

A szarajevói merénylet évfordulóján mehet a Balkán az EU-ba egy európai politikus szerint

Az Európai Unióban megvan az az elképzelés, hogy a Nyugat-Balkán országait egyszerre, a szarajevói merénylet 100. évfordulóján, 2014. június 28-án vegyék fel a szervezetbe állította vasárnap a Press című belgrádi újságnak adott interjújában Franck Biancheri francia politológus, a Newropeans nevű első páneurópai párt elnöke.

Ha az EU és a nyugat-balkáni országok komolyan gondoljak, hogy Európa ezen részének is az unióban a helye, akkor az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd megölésének centenáriuma tökéletes időpont arra, hogy az európai közvélemény ráhangolódjon a bővítésre - mondta a júniusi európai parlamenti választáson induló párt vezetője. A hátralévő több mint öt év arra is lehetőséget ad, hogy a nyugat-balkáni államok meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyeknek révén alkalmazkodhatnak az EU-szabványokhoz.

Biancheri szerint az Európai Unió számára mindig is fontosak voltak a szimbólumok. Bővítési döntéseiben azokat is szem előtt tartotta, nemcsak a tagjelölt országok tényleges eredményeit; ellenkező esetben sok ország sosem vált volna EU-taggá. A nyugat-balkáni kiterjesztéssel ráadásul az EU területileg kiteljesedik, s egy hosszú időre visszanyúló, nehéz történelmi kérdést is lezár - magyarázta Biancheri, aki 2005-ben, az EU-alkotmány el nem fogadása fölötti csalódottságában alapította meg pártját.

A politikus szerint véget ért az EU országonkénti bővítésének folyamata. Hiába tart igényt kivételes elbánásra Zágráb, Horvátország "be van zárva" a nyugat-balkáni bővítésbe. Csak a volt Jugoszlávia még nem EU-tag utódállamaival, valamint Albániával együtt lehet EU-tag. Franck Biancheri úgy véli, hogy Törökország és Ukrajna uniós tagságához belátható ideig nem jön össze a kellő támogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!