Külföld

2009.09.12. 06:59

US Open - Elmosta az eső a pénteket, hétfőn lesz a férfi döntő

New York- A heves eső miatt egyetlen mérkőzést sem tudtak lebonyolítani pénteken az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

 A férfiaknál Rafael Nadal és Fernando Gonzalez csütörtöki negyeddöntőjét a második játszma végén péntekre kellett napolni, az új menetrend szerint pedig magyar idő szerint szombaton 18 órakor kezdődik. Ezt követi a női egyes elődöntőjében a dán Caroline Wozniacki és a belga Yanina Wickmayer összecsapása, majd jön a slágermeccs a címvédő amerikai Serena Williams és a belga Kim Clijsters között.

Mivel a US Openen egy játékos nem játszhat ugyanazon a napon két egyes mérkőzést, a férfiaknál leghamarabb vasárnap lehet megrendezni az elődöntőket, így - akár csak tavaly - a finálé hétfőre csúszik.

 A szponzorok és tévécsatornák részéről egyre nagyobb nyomás nehezedik a New York-i szervezőkre amiatt, hogy nincs tető a centerpálya felett, miközben Wimbledonban idén debütált a "fedél", az Australian Openen két stadiont is be lehet csukni felülről, a Roland Garroson pedig már tervezik a tetőszerkezetet. Flushing Meadowsban viszont 2014-ig biztosan nem lehet erre számítani...


MTI/AFP/Reuters

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!