Külföld

2010.12.06. 22:03

Vörös-tengeri cápatámadások: Egyiptom szerint Izrael idomított állatot vetett be

Egyiptom nem tud napirendre térni az elmúlt napokban a Vörös-tengeren történt cápatámadás-sorozat felett. Vasárnap a népszerű üdülőparadicsom, Sarm-es-Sejk közelében egy 70 éves német turista esett áldozatul, pár nappal korábban pedig ugyanezen a környéken három orosz és egy ukrán állampolgárt kellett súlyos sérülésekkel kórházba szállítani a nagytestű ragadozó harapása miatt.

MTI

A feltételezések szerint egyetlen állat okolható a történtekért, és néhányan egyenesen úgy vélik: nem kizárt, hogy az izraeli Moszad Egyiptom elleni "titkos összeesküvéséről" van szó.

"Több támadást láttunk az utóbbi néhány napban, mint az elmúlt 15 évben összesen" - mondta el Florian Herzberg, a Sarm-es-Sejktől északra fekvő Dahab településen működő Reef 2000 búvárklub vezetője, aki szerint elképzelhető, hogy a turistákra lecsapó ragadozót előzőleg szándékosan úgy kondicionálták, hogy az emberszagról egyből az élelemre asszociáljon.
   
Az egyiptomi kormány nemzetközi szakértőket hívott a gyilkos cápa felkutatására, ugyanakkor a szakemberek sem értik pontosan, mi okozhatja a nagytestű ragadozó furcsa viselkedését.
   
"Egyetlen lehetséges okot sem fogunk figyelmen kívül hagyni, és azon vagyunk, hogy megállapítsuk, mi az, ami változást okozhat egy cápa viselkedésében" - hangsúlyozta Ahmed el-Edkavi, a dél-sínai régió egyik magas rangú tisztviselője.
    
A találgatások közepette több olyan vélemény is napvilágot látott, melyek szerint a cápatámadások hátterében valójában Egyiptom szándékos tönkretétele áll, méghozzá az ország számára az egyik legfőbb bevételt jelentő turizmus romba döntésével. S akik ezt a véleményt vallják, azok szerint az ügyben az elsőszámú gyanúsított nem más, mint a szomszédos Izrael titkosszolgálata, a Moszad.
   
Kairó a zsidó államot amúgy is gyakran vádolja kábítószer- és fegyverkereskedelemmel, valamint azzal,  hogy a médián  keresztül igyekszik rossz színben feltüntetni Egyiptomot.

"Ugyan nincs megerősítve, de nem zárható ki az a feltevés, hogy a Moszad dobta vízbe a gyilkos cápát az egyiptomi turizmus tönkretétele céljából" - mutatott rá Mohamed Abdel Fadil Susa, a dél-sínai régió kormányzója.
   
A helyi búvárszakértők elmondták, hogy a térségben csak a legritkább esetben fordul elő az, hogy egyetlen tengeri ragadozó többször is embert szemel ki magának zsákmányként, az pedig különösen érthetetlen, hogyan lehetséges ilyen rövid időn belül ennyi cápatámadás.
   
A Sínai-félsziget déli részén működő CFun búvárközpont egyik munkatársa úgy véli, a cápák a Vörös-tengeren most azért vadásznak az emberre is, mert nem jutnak elegendő élelemhez a számukra fontos táplálékot jelentő tonhalak túlhalászása miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!