Usain Bolt, a földönkívüli a Real Madridnál

A néhány hónapja közeli barátságot kötött két sportcsillag randevújának apropóját az adta, hogy a vágtakirály a spanyol fővárosba érkezett, eleget téve kedvence, a világ egyik leghíresebb labdarúgócsapata, a Real Madrid hivatalos meghívásának, amely a hispánok focibajnoki rajtjára szólt.

A hovatovább egyetemes népszerűségnek örvendő, s talán még Ronaldónál is híresebbé vált Bolt végezte el az első forduló nyitómeccse, a Real-Deportivo összecsapás kezdőrúgását, és - ahogy persze a kinti celebek esetében is szokás, a píárosok ötletelésének eredményeként - a sprinter még „próbatizenegyest” is rúgott a világ legjobb kapusai közé tartozó fővárosi főhálóőrnek, Iker Casillasnak. Volt még tucatnyi más, egyformán közönségsikert arató programja is a villámembernek, hamisítatlan jeleként annak, hogy a jamaicaiak híressége momentán a legkedveltebb és a közszeretet jegyében agyonfoglalkoztatott-agyondédelgetett figurája a nemzetközi sportéletnek. Hogy egy reklámízű mondatot ideiktassunk: talán nem véletlenül…
    
A népszerűvé válás robbanásszerű bekövetkeztéért a vágtázó káprázatos produkciók egész sorával tett rengeteget, egyszersmind indított el sajátos számháborút már tavaly nyári és főképpen idei augusztusi remeklésével, újjáélesztve egyfelől az emberi teljesítőképesség határaival kapcsolatos vitát, másfelől jelentős bevételre szert téve parádés alakításainak köszönhetően. 
    
Ami az előbbit illeti, gyakorlatilag újrakezdődött a disputa arról, hogy milyen további „plafonokat” léphet át még az ember, pontosabban az olyasféle szuperatléta, mint amilyen a jamaicai is, aki először a 2008-as pekingi olimpián nyitotta meg újból az idővitát. Jelesül azzal, hogy 100 méteren, a klasszikus távon 9.69 másodpercre javította az amúgy általa tavaly május óta tartott 9.72-es világcsúcsot. Előtte tudniillik csak honfitársa, Asafa Powell tudott változtatni - még 2005-ben - a már-már megváltoztathatatlannak tűnő „legen”, az amerikai Maurice Greene 1999-es 9.79-én. Tehát hat évig mozdulatlan maradt az addigi szuperteljesítmény, bőséges tápot adva azoknak a jövendöléseknek, hogy talán elérkeztünk a végső határhoz, és immár a „hipersprinterek” sem képesek további rekorddöntésre. Nekik is válaszolt Powell, előbb 9.77-tel, majd bő két esztendővel később 9.74-gyel. És akkor jött Bolt. Mit jött: száguldott, megnyitva a klasszikus vágtaszám afféle űrkorszakát 9.72-9.69-9.58-as sorozatával. 

A puskás póztól a nyelvöltögetésig
    
A csúcsszéria legutóbbi tagja már idén, méghozzá augusztus 16-án, a berlini világbajnokságon született meg, a szám döntőjében. Ahol példátlan módon verte meg valamennyi riválisát, noha előzetesen Powell mellett a végül Bolt mögött második Tyson Gayt is meglepetésre, azaz a jamaicai legyőzésére képesnek gondolták-mondták nem kevesen. Bolt azonban 9.58 mp-es, valóban fantasztikus és könnyed futással elért, egyenesen ámulatba ejtő világcsúccsal nyert, az amúgy önmagához képest különösen jól produkáló Gay 9.71-gyel lett második, míg Powell 9,84-gyel harmadik.




Mindez az után történt, hogy a vb legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére csaknem megtelt a 75 ezres Olimpiai Stadion. 

Minden szakember - és minden laikus - a Bolt-Gay párharc esélyeit mérlegelte a végső "összecsapás" előtt. Az előbbi mellett szólt a 9.69 mp-es világcsúcs és a három pekingi olimpiai bajnoki arany, míg az utóbbi címvédőként és a világranglista vezetőjeként (9.77) várta a rajtot. Bolt a Pekingben bemutatott showműsort már a döntő előtt előadta: mutogatott, grimaszolt a kamerának, majd az elhíresült puskás póz következett, miközben szurkolói a mozdulatot megörökítő habszivacs-készítményekkel integettek vissza ismétlődő ováció közepette. A felhajtás hatalmas, a finálé viszont olyan sima volt, mint a rekortánborítás, mintha Boltnak nem is a világ leggyorsabb emberei lettek volna az ellenfelei. Fél távnál már tisztán vezetett, és csaknem két métert vert Gayre, az időmérő óra szerint pedig - amely 9.58 mp-nél állt meg - Bolt több mint egy tizedet, ezen a szinten példátlanul nagyot javított napra pontosan egy évvel korábban felállított pekingi csúcsán.
    
S mintha tényleg óraműről lett volna szó. Bolt 200 méteren is éppen 11 századot gyorsult, és újfent világcsúccsal diadalmaskodott a német fővárosban, alig két nappal 100-as diadala után, és eggyel az augusztus 21-re eső 23. születésnapja előtt - kézen-, sőt inkább „lábonfekvő” saját ajándék gyanánt… 
    
Kétszázon - ahol a tavalyi ötkarikás játékokon már eleve szédületes eredménnyel rukkolt ki, amikor az olimpiai aranyérmét 19.30 másodperccel érdemelte ki - egyfelől még kényelmesebben, ha úgy tetszik: sétálva-játszva győzött, másfelől megint a jövőbe emelte az időt. S csak azért nem írunk XXII. századi eredményt, mert vélhetően már a jövő évben tovább kurtítja ezt a csúcsát is. (folyt).

Gondolhatjuk ezt nagyon is megalapozottan abból, amit láttunk: Bolt úgy 180 méterig száguldott, mint a szélvész, hogy aztán a hajrában visszavegyen a sebességből, és alaposan lelassulva szakítsa át a képzeletbeli célszalagot, így is 19.19-es csodaidővel…

Hogy érzékeltessük az eredmény szenzációs mivoltát, kis időutazást vállalva ugorjunk vissza 1968-ig. Azért a mexikóvárosi olimpiáig, mert itt és ekkor az amerikai Tommie Smith 19.83-at repesztett, elsőként lépve át a 20 másodperces küszöböt. Hogy mennyit ért ez az eredmény, érzékletesen minősíti a tény: az olasz Pietro Mennea, amúgy szintén a mexikói fővárosban, bő egy hónap híján 11 évvel később tudta csak 19.72 másodpercre javítani Smith eredményét. És hogy az „állni látszik az idő” gondolatának felmelegítésével folytassuk, hát persze hogy határesetről kezdett el megint minden, a témára fogékony elme beszélni. „Mennea lehet, hogy örökre megdönthetetlen eredményt ért el?” - hangzott a kérdés, és a már-már örökös igent csak 17 (!) esztendővel később sikerült cáfolni. Igaz, akkor viszont teljes sikerrel: az amerikai Michael Johnson 1996. június 23-án ért célba 19.66 másodperc alatt. Majd ugyanő pár héttel később, ismét Atlantában, de már az olimpián futott 19.32 másodperces, újabb „megdönthetetlennek” minősített időt. Pontosan 12 évig és 19 napig élt ez a rekord, míg nem jött a „szakállasságot” megszüntető Bolt-futás Pekingben, majd Berlinben: tavaly nyáron, az ötkarikás viadalon 19.30-ig vitte lejjebb Johnson legjobbját, napra pontosan egy évvel később pedig a már megénekelt 19.19 következett a német fővárosban, az említett vb-döntőben.

Aranyból három, csúcsból kettő, euróból 340 ezer 
    
Bolt a világbajnokság zárónapján még egy harmadik aranyat is kiérdemelt, de ezt már világcsúcs nélkül, a 4x100 méteres váltóban. "Az én hibám volt - vállalta magára a rekord elmaradását. - Sajnos már túl fáradtan futottam, ezért nem sikerült". 
    
A szakmai fájdalomra azért akadt biztos gyógyír: az elismerő szavak, és az arany mellett némi bánatpénz. Igaz, a váltókat a nemzetközi szövetség, az IAAF "hagyományosan" a legkevésbé dotálta ezúttal is, de azért a vb-győzelem összesen 80, fejenként pedig 20 ezer eurót ért a jamaicaiaknak. Így Boltnak is, aki persze igazából a két egyéni sikerével csinált anyagilag is jó vásárt. Mert ne feledjük: a dicsőség mellett a pénz is számít. Márpedig az egyéni első helyért eleve 60 ezer euró dukált, a világcsúcsért pedig pluszban 100 ezer, vagyis Bolt a két vágtaszámmal 320 ezer eurót „rohangált össze”. Lehet - volt is, aki megtette - játszani az adatokkal, tegyük meg mi is: az összesen 340 ezer eurós prémium magyar pénzben - 270-es szorzót használva - durván 92 millió forintos bevételt jelent. Ezt, ha az összes berlini futását beszámítjuk, nagyjából kétpercnyi összteljesítményért kapta. További számtani művelet végén rögzíthetjük azt is: másodpercenként 836 ezer forintot keresett. Szó szerint is roppant értékes futás volt az övé. És még nincs vége, sem a rekordjavításnak, sem - ebből fakadóan is - a pénzgyűjtésnek.
    
Mert jócskán maradtak tartalékai, fejlődhet még technikában, erőben, állóképességben, van bőven lehetősége a további csúcsdöntésekre 100-on, 200-on egyaránt. S persze váltóban is, bár az négy ember közös munkájának a terméke, viszont szólóban még újabb területek is kínálkoznak a számára. A ragyogó fizikai alapokkal, pazar alkattal, pompás izomzattal rendelkező, 196 centis, 86 kilós vágtázó akár 400 méteren, de éppenséggel távolugrásban is kipróbálhatja magát. Mindkettőben szintén a csúcsra érhet, ezt nem mások, mint a legkiválóbb szakemberek közé tartozó amerikai Michael Johnson és Mike Powell erősítette meg. Az előbbi - aki a 200 mellett 400 méteren is hatalmas klasszisnak számított, olimpiát, vb-t nyert, világcsúcsokat elért - úgy nyilatkozott, hogy Bolt bizony az egy stadionkörös versenyben is képes lehetne világcsúcsra, jelesül éppen az ő rekordjának a megdöntésére. A másik - szintén közelmúltbeli amerikai sztáratléta, aki a távolugrásban 895 centiméterig jutott, és azzal 2001 óta csúcstartó - szerint az ő számával is érdemes lenne megpróbálkoznia Boltnak, akit képesnek gondol arra, hogy újabb „határt sértsen”. „Magas, gyors, tehetséges... Igen, képes lenne 9 méter fölé kerülni” - kínált fel Powell egy újabb lehetséges beveendő területet Boltnak. 
    
Aki azonban egyelőre csak pihenni, kikapcsolódni akar, meg persze versenyezni is, de ahogyan azt előrelátóan leszögezte: újabb csúcsokat most egy ideig ne várjon senki tőle. Azok se, akik - mert a téma nem kerülhető ki napjaink emberfeletti teljesítményeivel szembesülve - doppinggyanújuknak adtak hangot Bolt esetében is. A jamaicait azonban csöppet sem izgatták fel a vádak, s azt hangoztatta, hogy nála csupán tehetség és rengeteg edzés kérdése az egész. 
    
Semmilyen eddigi vizsgálat, ellenőrzés nem indokolja, hogy ne higgyünk neki.

Jancsó Kornél