Külföldi

2011.08.02. 09:38

Egyre fiatalabb korban jelentkeznek az evészavarok

Mintegy száz öt és hét év közötti gyereket kezeltek az elmúlt három évben anorexiával vagy bulímiával Nagy-Britanniában.

Vas Népe

A hétfőn közzétett statisztika szerint 197 öt és kilenc év közötti gyereket kezeltek kórházban Nagy-Britanniában étkezési rendellenességek miatt. A 35 kórházból származó adatok azt mutatták, hogy közülük 98-an öt-hét évesek voltak, 99-en pedig nyolc-kilenc évesek.

A 10-12 éves gyerekek közül csaknem négyszázat, a 13-15 évesek közül pedig 1500-at kezeltek ilyen problémával.

Szakemberek feltételezik, hogy az információs szabadságról szóló törvény hatálya alatt nyilvánosságra került adatok alábecsülik a valós számokat, mert egyes állami kezelésben lévő kórházak megtagadták az információszolgáltatást, ráadásul az adatokat közlő kórházak is eltérő módon határozták meg az étkezési rendellenesség diagnózisát.

A University College of London kutatóinak korábbi felmérése azt mutatta, hogy Nagy-Britanniában 100 ezer 13 év alatti gyerek közül háromnál jelentkezik az evészavar valamely formája.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a következő négy évben 400 millió fontot (124 milliárd forintot) szánnak az evészavarban szenvedők pszichológiai kezelésére, ezen belül külön program lesz a gyerekeknek és fiatal felnőtteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!