Kultúra

2009.03.23. 03:29

Kaláka együttes lesz a vendég a moziban

Szombathely - Generációk nőttek fel a Kaláka-dalokon, irodalmi műsoraik magyarok százezreivel ismertették meg a költészet sehol nem tanított remekeit. Az együttes a tavaszi fesztivál vendége.

Balla Emőke

A negyvenéves együttes a Savaria moziban ad koncertet március 25-én, szerdán 19 órától. A koncert a Kaláka alapításának kerek évfordulójáról is megemlékezik egy válogatással, de ez a kétrészes műsornak csak az egyhar- mada.

- A nagyobbik, első része tulajdonképpen a Kaláka együttes és Máté Gábor színművész Kosztolányi-estje lesz - tudtuk meg Gryllus Dánieltől.

- A kiindulás a Kaláka Kosztolányi-lemeze volt, ami a Hangzó Helikon sorozatban jelent meg. Ennek megzenésített versei közé inzertálta Máté Gábor a prózai részeket, olyan gördülékeny illeszkedéssel, ahogy a fogaskerekek kapcsolódnak egymásba. Bár hosszú ez a rész, egy és háromnegyed óra, nincs benne szünet, mert nem érdemes megszakítani.

A műsort a Művészetek Palotájában mutatták be először egy éve, azóta több helyen is szerepeltek vele vidéken. Ár- nyalt képet mutat Kosztolányiról, aki akkor nyúlt a vers formához, ha lírai témája volt, ha közéleti mondandója akadt, akkor újságcikket írt, minden műfajban otthon volt.

- A kezdetektől énekeltünk Kosztolányit - mondja Gryllus Dániel.

- Az első, amit megzenésítettünk, az Unalom című vers volt, amit most Szombathelyen pont nem énekelünk, de a 2005-ös Kosztolányi-CD-n szerepel. Az első lemezünkön rajta volt az Ideges rímek , a Lánc, lánc, eszterlánc... , A lámpagyújtó énekel . Az én koromban című lemez címét Kosztolányi Litánia című versének ismétlődő sora adta. De volt olyan lemezünk is, ami a Boldog szomorú dal címet kölcsönözte Kosztolányitól. A 25 éves jubileumi lemezünkön szerepel a Könyörgés az itt maradókhoz ... A Kosztolányi CD-nek legalább negyven százaléka volt új dal, köztük például a Hajnali részegség is.

Kányádi Sándor (akinek verseiből szintén született Kaláka CD a Hangzó Helikon sorozatban, méghozzá indításként, a költő 75. születésnapja alkalmából) azt írta az együttesről: Elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, szív-némaságra született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot.

- Úgy érti Sándor bácsi, hogy nem ráültetünk valamit a versek tetejére, hanem a versből indulunk ki, a zene minden esetben a költői mondandót szolgálja. Minden nótánál más a stiláris megközelítés. Kosztolányi nem egy kicsattanó, jókedvű muzsika, aki olvassa a költőt, tudja, milyen dalok születhetnek a verseiből. Az életről, a szerelemről, a játékról szól, de sohasem harsány; a humor is inkább irónia és játékosság főleg. Ez egy intimebb műsor, nagyon lelki . Tizenhat éven felülieknek szól, de mindenkit szeretettel látunk, aki eljön. Örülök, hogy Szombathelyen leszünk, mert ott mindig nagyon jó a közönség. A gyerekeknek is fogunk játszani augusztusban, a Savaria Karneválon lesz felnőtt- és gyerekkoncert is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!