Beszélgetés Sas Tamás rendezővel, a Papírkutyák operatőrével

Amikor a budapesti szemlén anno levetítették a Szerelemtől sújtva című játékfilmjét, a szakma felállva tapsolt. Persze volt, aki kiment a teremből. Ez nem is csoda, elvégre egy gyereklány és egy érett férfi csak felerészben őszinte (lány) szerelméről volt szó. Amely véres tragédiába torkollott. A lány egy rendkívül cizellált koreográfia mentén szó szerint saját nagykésébe futott. A zsűrit a forróvérű film hidegen hagyta, de a rendező, Sas Tamás folytatta. Így aztán a Presszó már elhozta azt, amit meg is érdemelt: közfigyelmet, egy élethelyzet felmutatását.

- És most a Papírkutyáknál tartunk, amelynek operatőre vagy, de teljes értékű alkotótársként a rendező Gyöngyössy Bencével. Ez a film is igen ismerős...

- Ez a film letagadhatatlanul kelet-európai. Csak itt lehet megcsinálni és érteni. A sikertelenségből csinálni filmet, hát az tényleg nagy szám lenne Amerikában. Ott eszébe nem jutna senkinek, hogy erről forgasson. Hát hogyan lehet olyan, hogy valakinek, valakiknek, mondjuk egy egész társadalomnak soha semmi nem sikerül. Van olyan, hogy nem sikerül, de hogy soha... De mi tudjuk, hogy Kelet-Európában ez így van, és a végén sem sikerül. De megmarad valami, ami nagyon fontos - a barátság. Ez, úgymond, eszmei mondanivaló is lehetne.

- Nem minden előzmény nélküli ez a film és filozófia, lásd Üvegtigris-sorozat.

- Persze, ez így van. A kérdés, hogy miként lehet a közönséget, sokat, behozni a moziba. Vannak a megélt szürke hétköznapok, ismétlődésekkel. Így a filmnek esetleg fölé kell lőnie, olyan környezetet és figurákat hoznia, amelyek meghaladják a hétköznapokat. Ez az elérhetetlen kategória, a szép, jószagú, gazdag emberek világa. Nos, ezt csináltam meg tudatosan az S. O. S...-ben. Szándékosan lőttem főlé, behozva a jó kocsit, a ruhát, a szép csajokat, a nemlétező magyar középosztályt... A másik, az izgalmasabb, ha alá lövünk. Ebben több van. Amikor a néző látja, hogy amint ő él, az még mindig sokkal jobb, mint amit a vásznon lát.

- A Szerelemtől sújtva nagy dobás volt, igazi kamaradráma. Ott rendeztél, a lúzertörténetben operálsz. Miként jutunk el a tragédiából a magyar börleszkbe?

- Hát, ezek a legnehezebb kérdések... Van egy folyamatos problémája a filmnek az egész világon. Hogy mi a viszonya a közönséghez és fordítva. Ha olyan művet csinálunk, amelynek erőteljes művészi szándékai vannak, vagyis a lehető legmélyebbre ás és elemez, az emberi kapcsolatok genézisét veti fel - akkor abban biztos lehet, hogy alig nézik meg. De az örökkévalóságnak legalább tett. Ám ha az ember azt akarja, hogy legyen pénze a következő filmre, és hogy megéljen, akkor tudomásul kell vennie: a közönség más elvárással megy be a moziba. Nem szembesülni akar a lét alapkérdéseivel, hanem azt akarja látni, ami neki jó, amit ő elérhet. Ez a domináns nézői attitűd. Az utóbbi években Európában a művészfilm tábora borzasztó mértékben apad. A közönségfilm kitart, mi több, egyre jobb nézőszámok jönnek. Nem feltétlenül a moziban, hanem más hordozókon. Megesik, hogy a moziba járók száma csökken, de a filmek nézettsége ezzel egy időben emelkedik. Ez a 21 század. Jó példa erre az irodalom. Pilinszky százezer példányban jött ki, és vertük érte magunkat. Ha ma megjelenik egy Parti Nagy, akkor az nyolcszáz példány. De van olyan is, hogy ötven. A lektűrirodalom eközben nyomul. Szóval megváltoztak a dolgok, vele az emberek. A 60-as évek végén esemény volt, ha végigment az utcán Weöres Sándor vagy Jancsó Miklós. Szétnyílt előttük az utca. Ha, mondjuk, én ma végig megyek, ki nem...

- Ha most adnék neked ötmilliárd forintot, mit forgatnál belőle?

- Nagyon köszönöm, ez szép gesztus. Először is 3 milliárdból leforgatnám az Egri csillagok új változatát. Amely méltó lenne e korhoz, technikához. Tömve vizuális effektekkel. Úgy, mint a Gyűrűk Ura. Amúgy már elkészült a szinopszis és egy csomó minden... De sokat beszélek. A másik kétmilliárdból csinálnék öt művészfilmet. Meg is vannak a forgatókönyvek. Véleményem szerint a művészfilmnek nem extenzívnek, hanem intenzívnek kell lennie. Hatás és olcsóság kettőse jellemezze. Gondolj Bergmanra, a Jelenetek...-re, amely végig egy lakásban játszódik. És micsoda feszültséggel! Most forgatok egy új filmet. Három nő története egy vitorláshajón, hirtelen beállt balatoni szélcsendben. Elkezdenek beszélgetni. Mire a nap végére érnek és feltámad a szél, megváltozik az életük.