Izzik még a parázs: Révész Sándor akusztikus zenekarával az MSH-ban

Ha Révész, akkor nekem a Kölyök, azaz a Generál tizenéves szólóénekese. A talán elsőként berobbanó, lányvokállal is feldobott tinizenekar szeretnivaló csodabogara. Magam már akkor egy kicsit eltávolodtam tőle, amikor zord külsejű férfiak oldalán kemény rockot énekelt a Piramisban - bár zenéiket lehetett szeretni. A hosszú-hosszú hallgatás és a felőle érkező furcsa hírek után vegyes érzelmekkel vártam, mi fog történni a szerdai koncerten.

Nos az történt, hogy Révész hangtalan kérése meghallgattatott: hagyjatok végre zenélni! Zenekaraiban, énekes frontemberként szinte alig adtak a kezébe gitárt - neki más szerepet szántak. Most végre leülhetett egy ócska székre, egy szál akusztikus hangszerrel a kezében. Valószínűleg tudva, hogy az ő erőssége nem a hangszeres játék, rendkívül tehetséges fiatalokkal vette körül magát. Egyfajta biozenével, tiszta, lemeztelenített muzsikával, amely látványelemek, szintetizátor és dobverők nélkül is a helyén van. Olyan jam-session-szerű összekacsintásokkal, amelyek elhitették a nézővel, hogy itt és most születik a Zene.

Persze hiába lettek volna a tehetséges zenészek, ha középen nem Révész Sándor ül. Karizmatikusan átélt énekével, utánozhatatlan hangfekvésével, fura, a szavakat kissé összemosó prozódiájával, kócosan. Amit énekelt és amit mondott, abból mind az sugárzott, hogy sikerült a terve: őszintén élni. Kitárta a lelkét, mint egy nagyra nőtt kisgyerek. Szerelmet, barátságot, ínszakadást, életbölcsességet. Érdekes képsor bontakozott ki a dalokból. Egy karriertörténet, amit sikerült félbeszakítani, mielőtt végképp felemésztette volna a gyermeki művészlelket. A visszavonulás bölcsességét, amely hozzájárult, hogy az egykori tűzből megmaradjon a parázs. Néha már úgy éreztük, sok is ez a kitárulkozás, de ellensúlyozta azt a zenésztársak és a zene iránt mutatott hihetetlen alázat. Az örökmozgón, arcával, gesztusaival is muzsikáló átszellemült embert látva nehéz elképzelni, hogy életében voltak csendes évek. De mégis elhisszük neki, mert most, amikor visszatért a színpadi zenéléshez, kicsit másképp teszi azt, mint egykor. A legnagyobb ricsajt csapó hazai énekes megtanulta tisztelni a pianissimót és a csendet. A sikeres zenekari évekből csak néhány számot idézett fel, a dalok többségét új, szólófelvételei közül válogatta. Ő tudja, miért, valószínűleg nem akar, mint a legtöbb idősödő ember, csak a múltjából élni. Célzott is rá egy fél mondattal: az út elején vagyunk...