Kultúra

2009.07.07. 02:28

A 15. Savaria Nemzetközi Egyetem - az Európa Házban

Kőszeg - A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvány immár 15. alkalommal rendezte meg a Savaria Nemzetközi Nyári Egyetemet. Mégpedig a sokféleség jegyében.

Kozma Gábor

- Alapítványunk - angol elnevezéssel Institute for Social and European Studies (ISES) - 1997-ben indult azzal a céllal, hogy intézetében folyó szellemi, alkotó- és oktatómunka révén, a tudomány eszközeivel elősegítse a kelet-közép-európai térség együttműködését, illetve felzárkózását az Európai Unióhoz - fogalmazott Miszlivetz Ferenc igazgató. Hozzátéve: segítik az Európához mint kulturális, gazdasági és politikai közösséghez tartozás nehézségeinek áthidalását, a Kelet és Nyugat eltérő gondolkodásmódjának közelítését.

- Az intézet nagymértékben épít a nyugat-dunántúli régió által kínált társadalmi, földrajzi és intellektuális forrásokra. Komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy Kőszeg a magyar és külföldi szakemberek nemzetközi találkozóhelyévé váljon - hallottuk.

A Savaria Nemzetközi Nyári Egyetemen számos ország és régió diákjai, akadémikusok, írók, publicisták, civil szervezetek képviselői, diplomaták és politikusok találkoztak, s gondolkodtak közösen a jelen problémáiról, az unió jövőjéről. Idén az ünnepélyes megnyitón vehették át diplomájukat a rendezvény fővédnökétől, Bogyay Katalintól (az UNESCO nagykövete, az OKM nemzetközi szakállamtitkára) a két éve indult angol nyelvű nemzetközi kapcsolatok master-képzés első végzős hallgatói. A rendszerváltások 20. évfordulójának kapcsán pedig az egyetem előadói, Schöpflin György (európai parlamenti képviselő), Pók Attila (MTA) és Palánkai Tibor (Corvinus Egyetem) beszéltek 1989 jelentéséről, valamint az események konzekvenciáiról, megadva az első három nap fő témáit.

A kurzusok foglalkoztak a rendszerváltások után felszínre kerülő, korábban a diktatúrákban nem létezőnek tekintett olyan problémákkal, mint a társadalmi különbözőségek kezelése, kisebbségek helyzete és a rasszizmus. Az előadásokat követő workshopokon és vitákon láthatóvá vált, hogy a diákok nem csupán passzív hallgatói az egyes szemináriumoknak, hanem képesek önálló véleményt kialakítani, és azt neves közönség előtt megvédeni. Végül a hallgatók prezentációkkal készültek, kapcsolódva politikai, gazdasági, illetve kulturális témákhoz. A kurzuson 31 előadó és 20 diák (magyar, lengyel, litván, amerikai, olasz, török, makedón és horvát) töltött el hosszabb-rövidebb időt a kőszegi Európa Házban. Reményeik szerint valamennyien visszatérnek majd, további akadémiai programokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!