Kultúra

2010.01.27. 03:29

Mátyás-mesék - A Háromszék együttes előadása az MMIK-ban

A Háromszék Táncegyüttes mutatta be a Mátyás király ajándéka című zenés-táncos mesejátékot hétfőn az MMIK-ban. A darabra nem sokan voltak kíváncsiak. Kár.

Merklin Tímea

Egy táncos jelenetekkel illusztrált, hat meséből összefűzött élő históriás éneket láthattunk, énekmondóval, kobzossal - kifejezetten általános iskolás gyerekeknek való előadást a Háromszék Táncegyüttestől. Néhány osztály megtöltötte volna az MMIK Színháztermét, és a gyerekek örülhettek volna a népmeséknek: Mátyás királyról, akinek a neve után a magyar ember mindig hozzá teszi - a kollektív emlékezet erős lenyomatai miatt tán az idők végezetéig -, hogy az igazságos.

Ráadásul nem könnyen érkezett el hozzánk ez a sepsiszentgyörgyi társulat. A magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatán úgy vehettek részt a határon túli színházak, hogy először befogadó helyeket kerestek. Előre kellett egyeztetniük a belföldi turné helyszíneit, így lett partnerük a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ is.

Játszanak még Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Egerben is. Decemberben az Alföldön jártak, úgyhogy már van némi tapasztalatuk az anyagországbéli fellépésekről. Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes vezetője, rendezője azt mondta, a dunántúli megyékben nem, ám az alföldi helyszíneken nagy volt az érdeklődés.

Pedig a téma örökzöld: a gyerekeknek nagyon fontos körbejárni, mi az igazság, érdemes-e ma is képviselni, milyen utat kell járni ahhoz, hogy az igazság képviselhető legyen, másképpen szólva: minek mi az ára.

Az énekmondó hat mesét fűz a színpadon koboz kíséretében mondva-mesélve a históriát: Mátyás királlyá választását, Mátyás király rózsát nyitó ostornyelének történetét, Mátyás király és a gömöri urak esetét, Mátyás kovács megjelenését, és azt, miért is ment Mátyás király lopni.

Ezekből áll össze a cselekménysor és a bonyodalom, hogy végül egy színpadképben megoldódjék minden. Addig látunk néptáncot, reneszánsz táncokat, kontakttáncot, árnyjátékot, pantomimet. Szép jelmezeket, kiváló táncosokat, lelkes, ízes magyar nyelvet beszélő fiatalokat - egy másik, archaikusabb világból, amelyik jobban őrzi a népi kultúrát, a szájhagyományként továbbvitt igazságokat.

Sőt: a megmaradáshoz szükséges furfangosságot, amit közvetítenek ezek a mesék. Talán ez az üzenet az otthoniaktól az itthoniak számára: ez az értékek mentén haladó, csavaros észjárás, ami védi az egyszerű embert a hétköznapjaiban, és megvilágítja az ünnepeit.

Ezek is érdekelhetik